Nyugi, másnak se jön össze mindig a tökéletes karácsonyfa! Íme, a bizonyíték

Sokunkkal megesett már, nem vagy egyedül. November közepén még könnyelműsködik a karácsonytervező ember: „Jaj, olyan messze van még, simán kész lesz minden!”. December elején még mindig azzal nyugtatja magát, hogy három hét alatt mindent el lehet intézni. Aztán filmszakadás, és itt is van 24-e.

Szinte mind jártunk már így, pedig én például eleve nem szoktam gigarendezvényt csinálni a karácsonyból. Finoman fogalmazok, ha azt mondnom, nem a tennivalók nagy súlya alatt roppanok össze. De valahogy mégis mindig elmarad, elcsúszik egy-két dolog, és huszonnegyedikén délelőtt mintha kétszeres sebességgel robogna az idő. Ráadásul a legtöbb baki is ilyenkor csúszik be: leszakad, felborul, kiömlik, odaég és még sorolhatnám. Neked is ilyen a napod eddig? Na ilyenkor érdemes kivenni egy kis szünetet. Gondolatrendezésre és arra is jó ez az egész, hogy szembesüljünk vele, másnak se könnyebb vállalható karácsonyt összehoznia. Hát vannak, akiknél még a fenyő is csúnya!

Rövid lapozgatónk az, aminek látszik; csúnya karácsonyfákat gyűjt. Olyanokat, amelyek ahelyett, hogy a szoba vagy az udvar ékei lennének, inkább szomorkás madárijesztőre emlékeztetnek. De mielőtt bárki megbántódna: célunk nem a karácsonyfashaming. Az itt bemutatott fákat saját gazdáik osztották meg különböző közösségimédia-felületeken, hogy az, amin ők először kínjukban, majd már egészen felszabadultan nevettek, másoknak is örömet okozzon. Fusd át őket, miközben számot vetsz saját tennivalóiddal és a fontossági sorrenddel is: a legfőbb az, hogy idén se bolondulj meg.

Oszd meg másokkal is!
Mustra