Narancshéjjal és aszalt barackkal is készülhet idén a burgonyaköret

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Paprikásan, fokhagymásan és püréváltozatban is imádjuk a burgonyát, ahogy persze zöldfűszerekkel is, de ha ezt túl hagyományosnak találod, dobd fel egy adag krémes mascarponéval és aszalt barackkal. Szárnyasok mellett tökéletes fogás, főleg, ha egy kevés tárkonyos-tejszínes egresragut is tálalsz mellé.

Már csak a mascarponekrém hiányzik a tetejéről.
Fotó: voltan1

Narancsos burgonya

Hozzávalók: 4 személyre

Hozzávalók

  • 1,2 kiló burgonya felkockázva
  • ízlés szerint olaj, só és szerecsendió, rózsabors
  • 1 közepes doboz mascarpone
  • 15 deka aszalt barack apró kockákra vágva
  • 1 nagyobb darab bionarancs héja és leve
  • 8 gerezd fokhagyma megtisztítva
  • 2 ek. narancsszörp
Clock icon
Előkészítési idő: 10 perc
Elkészítési idő: 55 perc

Elkészítés

Sód és borsozd a burgonyát és a fokhagymát, majd alaposan borítsd be olajjal, és lefedve süsd puhára a sütőben. Pirítsd még alufólia nélkül is 5-10 percet. Miközben sül, a többi alapanyagot keverd össze, ízesítsd sóval és szerecsendióval, majd ezt keverd el az elkészült burgonyával. Pirított mandulaszeletekkel vagy friss petrezselyemmel a tetején érdemes tálalnod.

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.