A gondolatok színe - Henri Matisse remekművei a Szépművészeti Múzeumban

Olvasási idő kb. 2 perc

Mintegy 150 remekművet mutat be a Szépművészeti október közepéig látható Matisse-kiállítása

Henri Matisse, miután letelepedett a dél-franciaországi Vence-ben, az 1940-es évek elején arról beszélt, hogy művészete újra „virágzik”. E kijelentésének fényében értékelhetjük a „vence-i enteriőrök” mesteri sorozatát, melynek kiemelkedő darabja a Sárga és kék enteriőr című festmény. A művek ismétlődő motívumain keresztül Matisse nem csupán a szín és a vonal viszonyának az egész életművét végigkísérő problémáját helyezte más megvilágításba, de újradefiniálta a szín és a tér lehetséges összefüggéseit is. Mintegy 150 remekmű mellett ez a kiváló alkotás is látható a Szépművészetiben október közepéig látható Henri Matisse. A gondolatok színe - remekművek a párizsi Pompidou Központból című, az életművet átfogóan bemutató kiállításon, amely nyolc szekcióban mutatja be Matisse munkásságát a korai alkotásoktól egészen az ötvenes években készített művekig. A kiállítás a matisse-i életmű sokszínűségét is megvilágítja, ugyanis a festményeken túl grafikai alkotások és szobrok is helyet kaptak a tárlaton.

A tárlat végigkíséri a francia mester életművét, a kiállított művek bemutatják, hogy korai évek útkeresés után Matisse művészetében hogyan bontakozik ki a tiszta szín festészete, amelynek megtalálása a művész fauve periódusának legfőbb célja volt. Az első világháború idején alkotott, az absztrakció határán egyensúlyozó műveket a „nizzai korszak” fénnyel teli enteriőrképei, majd a 30-as években ismét egy kísérletező periódus követi. Az életmű összegzéseként is leírható „vence-i enteriőrök” után a művész szinte kizárólag ún. gouache papírkivágásokat készített, melyekben a szín és a vonal harmóniája új összefüggésben valósulhatott meg. A ragyogó szín-, fény- és formaharmóniákban testet öltő „könnyedség” mellett a tárlaton kirajzolódnak az életmű a tér és a sík, az enteriőr és az alak, valamint a szín és a vonal kapcsolatára vonatkozó alapkérdései is. A kiállítás végigkíséri, ahogy Matisse közel hatvan évet felölelő életművében megújuló színakkordokként és vonalritmusokként ölt formát – Louis Aragon Matisse-nak tulajdonított kifejezésével élve – a gondolatok színe.



Hirdetés ‎
Hirdetés ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.