Élményfőzés Wossala Rozinával: Te mit főznél ki belőle?

Olvasási idő kb. 2 perc

A téli hónapok során is nélkülözhetetlen a szervezet feltöltése egészséges ételek által, még az év végi hajrában is. Mégis hogyan? Ezt a kérdéskört járja körbe a Bonduelle Te mit főznél ki belőle? kampánya, amelynek keretében Wossala Rozina gyors, könnyen elkészíthető receptötletekkel mutatja meg, hogy a főzés nem ördögtől való a végeredmény pedig fejedelmi. Az együttműködés egy élményfőzéssel egybekötött sajtóeseménnyel zárult.

A Te mit főznél ki belőle? koncepció fókuszában a Bonduelle Vapeur termékcsaládja áll, amelynek jellegzetessége, hogy ezeket a zöldségeket gőzben párolják, ezáltal jobban megőrzik friss ízüket, természetes színüket és ropogósak maradnak. A kampány nemcsak arra ösztönzi az embereket, hogy rendszeres zöldségfogyasztókká váljanak, hanem arra is, hogy megmutassák mire képesek a konyhában, illetve, hogy a főzést, kihívás helyett – még a rohanó hétköznapokban is – egyfajta élménnyé alakítsák.

Galéria ikon

7

Galéria: Te mit főznél ki belőle?
Fotó: busakattilafoto

„Kiemelten fontosak a mindennapi élethelyzetek, hiszen a rohanó hétköznapokban, a tudatos táplálkozást sok esetben felváltják a kevésbé egészséges, zöldségekben szegény étkezések. Kezdetek óta szívügyünk a zöldségfogyasztás és többek között erre is szeretnénk inspirálni a fogyasztókat. Könnyen elkészíthető és tápláló ételek receptjeivel szeretnénk alternatívákat kínálni a zöldségfogyasztásra, amikből választhatnak, vagy inspirációt meríthetnek, megmutatva, hogy ők mit és hogyan főznének zöldségeinkből” – mondta Szirbek András a Bonduelle marketing igazgatója.

A szervezet és egyben az őszi/téli kamra feltöltését szorgalmazó kampányhoz a Reggeli egyik háziasszonya és a Profi a konyhámban műsorvezetője, Wossala Rozina csatlakozott. A speciális hat részes mini receptvideó-sorozat célja, hogy megkönnyítse a párok, családok, vagy akár a baráti társaságok mindennapjait és rávilágítson arra, hogy a konzervzöldségek nemcsak költségtakarékosak, de mivel maximum fél nap alatt kerülnek a termőföldről a dobozba, így magasabb tápértékűek, mint a napokig a pulton tárolt társaik.

Wossala Rozina szerint: “Néha nem gondolunk bele, mennyire gyorsan és egyszerűen össze lehet dobni otthon egy vacsorát, vagy egy ebédet. Minden a jó alapanyagokon múlik! A Bonduelle keményen dolgozik azért, hogy a legrövidebb időn belül a legjobb minőségű zöldségeket zárja dobozba, ezért örömmel vágtam bele a „Te mit főznél ki belőle? kampányba, ahol bebizonyítottuk, hogy mennyire gyorsan és egyszerűen lehet isteni ételeket varázsolni!”

Az résztvevők egy kellemes hangulatú élményfőzés keretében tapasztalhatták meg, hogy rövid idő alatt is könnyen, finom és izgalmas fogások készíthetők a Vapeur gőzben párolt zöldségekből.

Az eseményen elkészített fogások, a Hamis toszkán Panzanella és Penne Piselli névre hallgató ínyencségek receptjei a Bonduelle Facebook oldalán érhetők el:

https://www.facebook.com/bonduelle.hu/

Te mit főznél ki belőle?

Hirdetés ‎
Hirdetés ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?