Van új a tető alatt: ragyogó tetőtér

Olvasási idő kb. 3 perc

Van új a tető alatt: ragyogó tetőtér

Amikor bővül a család, vagy nőnek a gyermekek és külön szobára, nagyobb élettérre vágynak, vagy, ha több generáció szeretne összeköltözni, elkezdődik a tervezés. 2016 óta az otthontervezés egyik központi elemévé vált a CSOK rendszer által nyújtott támogatás. 2017-es újdonság többek között, hogy ha valaki úgy szeretne lakást, vagy házat vásárolni, hogy banki lakáshitelt is igényel mellé, akkor már a CSOK összege is beleszámít a bankok által elvárt 20%-os önerőbe, ami jelentős könnyebbség.

Ha új családi házat, vagy lakást vásárolnánk, a 2017-es módosítás szerint a CSOK összege a kérelem benyújtásának pillanatától a kész állapot eléréséig felmerülő költségekre igényelhető.

Ebből az következik, hogy érdemes lesz minél előbb megvásárolni az újépítésű házakat és beadni a CSOK-igénylést, hiszen az így megkapott összeget akár egy energiatakarékos tetőtér beépítésére is fordíthatjuk.

Új ingatlan vásárlása, vagy építése esetén 600 ezer és 10 millió Ft közötti állami támogatást igényelhetünk, melynek beosztása az építkezési költségvetésben gondos megfontolást igényel. Egy új ház esetében is pozitív hozzáadott értékként kell tekintetünk a lakható tetőtérre, ami hosszú évtizedekre biztosíthatja a családi együttélést akkor is, ha többen leszünk.

Ha gyermektervezési szándékkal vásárlunk, vagy építünk új házat, hosszútávú tervekkel érkezünk és ennek megfelelően fontos, hogy rugalmas terekben gondolkozzunk. Egy jól kivitelezett tetőtér, melybe a tetősíkba illeszkedő ablakokon keresztül rengeteg napfény és friss levegő áramlik, remek lehetőségeket rejt magában. A tetőtér-beépítéses ház azért is előnyös, mert otthonunk hasznos alapterülete nem a zöld környezet rovására lesz nagy, így élvezhetjük a családi kert nyújtotta előnyöket.

Ha azonban nem szeretnénk elhagyni régi környékékünket, a gyerekek óvodába, iskolába járnak, közel vannak a szülők, akkor a CSOK segítségével meglévő családi házunk bővítésére, a tetőtér beépítésére is igényelhetünk támogatást a használt ingatlanok vásárlására vonatkozó feltételekkel, azaz 600 ezer és 2 millió 750 ezer Ft közötti összeggel számoljunk. Jelenlegi otthonunk bővítéséhez igénybe vehetjük a lakáspénztári megtakarításainkat is. A lakáspénztári megtakarítások mellé sokszor lehetőségünk van kedvezményes hitel felvételére is, mindenképpen érdemes alaposan utána járni a lehetőségeinknek.

Gondoljunk arra is, hogy tetőtér-beépítéssel energetikai minőség-javulást is elérhetünk - erre hívják fel a figyelmet a VELUX szakértők. Az eddig a fűtetlen padlástéren keresztül távozó energiát bent tartjuk, ha minőségi szigeteléssel és a kiváló minőségű tetőtéri ablakokkal tervezünk és megfelelő szakemberekkel dolgozunk.

Ha már elköteleztük magunkat a tetőtér beépítése, felújítása mellett, érdemes mindenképpen minőségi termékeket választani, hiszen valószínűleg hosszú évekre, akár évtizedekre vásárolunk most építőanyagot és tetőablakot.

Több, mint 20 éve dolgozik tetőablakok beépítésével és szervizelésével Kis Attila. Szerinte hosszútávon nem elképzelhető más választás, ezért minden új és meglévő tetőtérbe VELUX tetőtéri ablakokat ajánl, azon belül is a Standard Plus kategóriában kapható új, 3-rétegű üvegezéssel ellátott tetőablakokat. Ezeknek az értékei már most megfelelnek a 2020 utáni energiakövetelményeknek. Így legalább már egy dolgot kihúzhatunk a listáról, amin nem kell tovább gondolkodnunk. Tudjon meg többet szakértőktől, nézzen példákat: velux.hu

Hirdetés ‎
Hirdetés ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.