Ez a tanítvány megtagadta Jézust: hihetetlenül alakult sorsa később

apostolok
Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Simon Péter, azaz Szent Péter lettaz első pápa, pedig ő volt az is, aki Jézust háromszor is megtagadta közvetlenül keresztre feszítése előtt.

Péter, a kőszikla, akire egyházát Jézus építi – igen, ő az, aki hajnalhasadtáig háromszor is megtagadta Jézust, miután a Gecsemáné-kertben elfogták. Júdással szemben az ő sorsa nem a kárhozat lett, sírhelye fölött épült meg a világ legismertebb temploma, a Szent Péter Székesegyház is.

Az utolsó vacsorán Jézus két fontos kijelentést tesz: nemcsak azt vetíti előre, hogy a tanítványok közt lesz egy, aki őt a főpapok kezére adja, hanem azt is, hogy Péter háromszor is meg fogja őt tagadni még azelőtt, hogy a kakas kétszer szólna. A legbelső körbe tartozó tanítvány önérzetesen utasítja vissza mestere kijelentését, a Bibliában később leírtak azonban világosan mutatják, hogy valóban minden így történt.

szent péter szobor kezében a mennyország kulcsával
Szent Péter az a tanítvány volt, aki megtagadta Jézust, de bocsánatot nyert tettééért
Fotó: David C Tomlinson / Getty Images

Péter először a tűz közelébe húzódik, hogy megmelegedjen: ott éri az első megjegyzés, mely szerint Jézus köreiből való. Ezt tagadja, és hiába szól a kakas, nem veszi magát észre. Félrehúzódik, de ott is felismerik: kétszer tagadja még meg, hogy Jézus tanítványa lett volna, majd újra megszólal a kakas.

Idézőjel ikon

Péter ekkor érti meg, mit tett – és ez erősíti meg hitében.

Péternek meg is bocsát Jézus

Krisztust néhány órán belül keresztre feszítik, kínhalált szenved és eltemetik, de harmadnapra feltámad úgy, ahogyan az az írásokban a Megváltó eljövetelével kapcsolatosan szerepel. Mielőtt végleg maga mögött hagyná a földet, még többször megjelenik tanítványainak, és egy ilyen alkalommal feloldja Péter hármas tagadásának béklyóját is.

Annyiszor kérdezi meg tanítványától, hogy az szereti-e őt, ahányszor az megtagadta, hogy egyáltalán ismerné – a későbbi Szent Péter minden egyes alkalommal igenlően válaszol, Jézus pedig ekkor bízta rá juhait, bárányait, azaz egyházát. Azt is megjövendöli, hogy vértanúhalált fog halni.

A kedves tanítvány egyházfővé válik

Az egyszerű halászemberből lett tanítványnak, akit Jézus meghív, hogy kövesse, és akinek anyósát is megmenti egy betegségből, kézzel fogható bizonyítéka van arra, hogy aki mellé szegődik, az több mint ember. Belőle pedig több lesz, mint halász: emberhalásszá, későbbi egyháza fejévé teszi őt Jézus.

Ez az egyház ugyanakkor még méreteiben és működésében sem hasonlítható a mai katolikus egyházhoz, Péter teszi meg azonban az első és fontos lépéseket annak érdekében, hogy később hatalmasra nőhessen. Az egykori rabbi Szent Pálhoz képest sokkal kevésbé teológus alkatú, azonban

ő az, aki pogányok lakta területekre merészkedik, hogy hirdesse az üldözött hitet, amely ezt megelőzően leginkább is családi, rokoni kapcsolatok összekötötte emberek körében tudott terjedni.

Pogányok közt terjeszti a hitet

Péter eljut egészen Rómáig, ahol elkezdte terjeszteni a hitét – ezt azonban hamar veszélyesnek ítélték meg a helyi vezetők. A korai keresztények a katakombákban gyakorolhatták csak vallásukat, közülük sokat pedig elfogtak.

Idézőjel ikon

Pétert is elérte ez a sors, a rengeteg kínzást követően pedig végül őt is keresztre feszítették, akárcsak Jézust.

Péter azt kérte, fejjel lefelé szegezzék őt a keresztre – arra nem tartotta ugyanis méltónak magát, hogy azon a módon érjen véget élete, mint mesteréé.

szent péter tér róma esti fények
A Szent Péter tér a katolikus egyház központja
Fotó: Stefan Cristian Cioata / Getty Images

Pétert a katolikus egyház fejeként azóta 266 utód követte. XIV. Leó, aki elődje, Ferenc pápa tavaly húsvéthétfőn bekövetkezett halála után vált Róma főpapjává, a 267. a pápák sorában. Leó most először ad húsvéti Urbi et Orbi áldást a Szent Péter téren.

Kapcsolódó: a legtöbb apostol sorsa szomorúan alakult Jézus halála után, vértanú lett szinte mindből.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.