Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A zsidó pészah ünnepén a kiválasztott nép Egyiptomból való menekülését ünnepelte és ünnepli máig: Jézus utolsó vacsorája valójában egy szédervacsora, ünnepi zsidó étkezés volt.
Ennek fogásai is szimbolikusak: ami a katolikus szertartásokon ostya és bor képében jelenik meg, az a közel kétezer évvel ezelőtti szédereken a valóságban kovásztalan kenyér, sült bárányhús, keserűfű, mártás és bor volt.
Jézus szédervacsorája a hagyományt követte
A menü egyetlen része sem véletlenszerűen került az asztalra. A széderestéken a zsidók az utolsó egyiptomi éjszakára emlékeznek, melyen Isten parancsára kovásztalan kenyeret ettek keserűfűvel, illetve a frissen vágott bárány vérével megkenték az ajtófélfát, majd az állat sült húsát fogyasztották el. A szimbólumokat megfejteni nem nehéz:
- a kovásztalan kenyér a sietségre utal, arra, amikor nincsen idő megvárni, míg megkel a tészta – így távoztak a zsidók Egyiptomból,
- a keserűfű ugyanakkor emlékeztette őket arra, hogy az ott töltött évek mennyi szenvedéssel jártak,
- míg a levágott bárány vére jel volt Istennek arra, hogy aki az adott házban él, az megmenekülhet az elsőszülöttekre lecsapó haragjától.
Ennél még gazdagabb a szimbolika, ha arra gondolunk, hogy később Jézusra Isten bárányaként utal majd az Újszövetség,
illetve ha eszünkbe jut az is, hogy Heródes Jézus születésekor a fiú csecsemők elveszejtésével próbálta megakadályozni, hogy nála nagyobb királyé lehessen az uralom.
Feltehetően tehát a fentieket ette-itta a tizenkét tanítvány és Jézus: ezekn túl olívaolaj minden bizonnyal volt az asztalukon, és érdemes megjegyezni azt is, hogy az ábrázolások, még a leghíresebb is megcsalnak bennünket egy fontos részletben. A szédervacsorát ugyanis jellemzően nem ülve fogyasztották, hanem alacsony asztal mellé heveredve, mintegy római módra ették meg. Nemcsak a rómaiak szokásaira utal ugyanakkor ez, hanem a szabadságra is: aki így eszik, az biztonságban érzi magát, szabad.
Bár könnyen azt hihetnénk, a széderek része volt a lábmosás is, erről nincs szó – ez a szokás, melyet a nagyhét ünnepi hagyományai közt még a pápa is elvégez, Jézustól eredeztethető, a zsidók hagyományainak sorába nem illeszkedik.
A szédervezető, később pedig mindenki az asztalnál kezet mos egy-egy alkalommal, Jézus tehát nem azért mosta meg tanítványai lábát, mert az egyébként meglehetősen szigorú zsidó szokások megkövetelték volna tőle mindezt.
Az utolsó vacsora további fogásai
A hús, a keserűfű és a kovásztalan kenyér mellett a széderek kötelező fogásai közt található még sós víz, mely a könnyekre emlékeztet, valamint az ebbe mártogatott zöldségek, melyek már a jólétet jelképezik. Esznek még ilyenkor hagyományosan tojást is, ami a szédervacsorán a gyász emléke – nem pedig az újjászületésé, ahogyan az a keresztény hagyományban van.
Jézus és tanítványainak utolsó szédere tehát valószínűleg kevésbé volt puritán, mint amilyennek ma gondolhatnánk, azonban több is volt annál, mint amit a zsidók tartottak – a kenyértörés már a keresztények egyik legfontosabb rítusaként működik ma.
Arról is írtunk már, hogyan élt Mária Jézus halála után.
