A napfogyatkozás hatásai – Obama vészhelyzetben?

Olvasási idő kb. 3 perc

Aggódnak az újvilágbeli asztrológusok, a mai napfogyatkozás ugyanis nem sok jót ígér a Fehér Háznak és Obama elnöknek az elkövetkező évre – nyílt támadásokra és kulisszák mögötti intrikákra egyaránt fel kell készülnie.

A cikk első része emelkedésről, bukásról, vakságról, tisztánlátásról és a személyes vonatkozásokról az idei év egyik legkedvezőtlenebb napjának tükrében:

Minden elsötétül – a napfogyatkozás a férfiakat érinti

A napfogyatkozás egy 300 kilométer széles sávból figyelhető meg, ami Afrika középső részén, az Indiai-óceánon és Ázsia keleti területein húzódik. Részleges fogyatkozás látható Kelet-Európából, Afrika nagy részéről, Ázsia szinte egész területéről és Indonéziából.

Mivel a Hold érzelemvilágunkkal, családi, otthoni ügyekkel, zsigeri reakcióinkkal is kapcsolatban áll, a fogyatkozásai nagyobb hatást gyakorolnak személyes életünkre, mint a napé. A napfogyatkozások ezzel szemben az általuk érintett országok a vezető politikusaira és általában a politikai életre, közéletre vannak nagyobb hatással.

A középkori asztrológia megfigyelései szerint a napfogyatkozások királyok, államfők bukását vonták maguk után vagy legalábbis csak komoly veszteségek révén őrizhették meg pozíciójukat. A fogyatkozás által érintett területeken az egész országnak nehézségekkel kellett szembesülnie, belső zavargásokat és külső fegyveres konfliktusokat is jelezhetett. Egy erősebb hatású napfogyatkozás pedig természeti katasztrófák bekövetkeztére is utalt (az emlékezetes 1999. augusztusi napfogyatkozás két és fél éven át éreztette hatását: ezeknek az éveknek a földrengései mind kapcsolatba hozhatók vele.)

Obama vészhelyzetben?

A január 15-i napfogyatkozás elsősorban Kelet Európát, Közép Afrikát, és Ázsia bizonyos területeit (pl. Dél-India, Sri Lanka, Burma, Korea, Indonézia, Kína) érinti és innen figyelhető meg a legpontosabban.


Bár nem lesz látható Amerikából, Nyugat-Európából, sem Ausztráliából, egyes újvilágbeli asztrológusokat nagyon aggaszt, ugyanis épp Obama elnök 12-es házában (a titkos ellenségeket, önértékelési válságokat, valamilyen értelemben vett bezártságot és mély lelki életet egyaránt jelképező életterület), Bak Szaturnusz fölött megy végbe. Eközben a tolató Mars 7. házában, (nyilvános szereplések, társulások, házastárs, nyílt ellenfelek területe) álló Napját támadja. A jelek szerint tehát nem lesz könnyű éve, nyílt támadásokat és kulisszák mögötti intrikákat egyaránt el kell majd viselnie. A fogyatkozás jelezte események május elején sűrűsödhetnek be, a problémákból pedig csak távlatokban gondolkozva, új szövetségesek segítségével találhat kiutat. Külső tanácsadók helyett jobban teszi, ha megbízik ösztöneiben.

Mivel az eklipsz eseményei a Fehér Ház horoszkópjának 8. házában (halál, átalakulás, pénzügyek, megosztott források) zajlanak, az amerikai asztrológusok akár egy politikai merénylet – vagy ilyen kísérletek – veszélyére is figyelmeztetnek. Mivel a közelmúlt incidensei megmutatták, az Egyesült Államok első embere magánszférájába sokkal könnyebb behatolni, mint hinnénk, talán nem ártana komolyabban venni előrejelzéseiket.

Óvintézkedések Indiában

Az indiai asztrológusok eklipszekről alkotott véleménye inkább a középkori nyugati asztrológiához, semmint annak new ages karikatúrájával állítható párhuzamba. Ezúttal is nagy körültekintéssel készülnek január 15-re, az idei év egyik legvészterhesebb napjára.

Ügyfeleiknek teljes böjtöt ajánlanak aznapra, Siva (többek között a teremtés és a rombolás istene az indiai mitológiában) szentélyeibe irányítva őket. És mivel náluk még élő hagyomány az, ami a nyugati asztrológusok körében lassan feledésbe merülő tudás, személyre szabott asztrológiai talizmánokkal, sigillumokkal, illetve ügyfeleik alkatához illő meditációs gyakorlatokkal, életvezetési tanácsokkal igyekeznek felvértezni őket a káros konstellációkkal szemben.

A szerző asztrológus

Minden elsötétül – a napfogyatkozás a férfiakat érinti

Új fejlődési szakasz kezdődhet, akár pozitív sorsfordulatok is várhatóak - vagy látványos felemelkedést követő botrányos bukás. Az idei év első napfogyatkozására meglehetősen korán, január 15-én kerül sor – asztrológusunk elmondja, milyen fordulatokat tartogat.

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.