„A babona az élet költeménye”, zárta le Goethe a felvilágosodás kora óta egyre elkeseredettebbé váló vitát – bár Ész Istennő mindehatóságának hívei kibékíthetetlen ellentétben vannak a talizmángyűjtőkkel és lekopogókkal, Jung is hordott a farzsebben egy kis emberkét fából, gyapjúköpenyben.
A különböző babonák, hiedelmek talán azért olyan időtállók világszerte, mert ha torzult formában is, egyetemes igényt fejeznek ki. A belső és személyiségünkön túli erőforrásainkkal (lásd A Plútóról és fényszög kapcsolatairól szóló sorozat, Az elnyelt vitalitás visszaszerzése), lelki gyökereinkkel való kapcsolattartásét. Mitológiai, néprajzi, antropológiai ismereteink, a meseolvasás, a meditáció, az ima és a különböző szertartások, valamint kreativitásunk, művészi vénánk kiélése formájában természetesen sokkal egészségesebb módon is táplálhatjuk pszichénket.
A dolgot mi sem bizonyítja jobban, mint az amulettek, talizmánok témája. Bármilyen hihetetlenül hangzik is, még legracionálisabb beállítottságú, legmaterialistább szemléletű ismerősünknek is voltak ilyen tárgyai gyerekkorában, még ha ennek nincs is tudatában. Ha más nem, legalább macija vagy kedvenc plüss kutyája, akitől, mamája legnagyobb bosszúságára, még egy generáltisztítás erejéig sem volt hajlandó megválni. Hiszen társaságában legalább abban biztos lehetett – ahogy a többi sok más gyerekhez is -, hogy az éjszaka közelben ólálkodó rémségei legalább nem férhetnek ágyacskájához.
Jung professzor titka
A későbbiekben, amikor már ügyesebb lett, talán maga is fabrikált magának szerencse-emberkét, esetleg hazahozott egy, rá különleges vonzerőt gyakorló követ, tollat a kirándulásról. A racionális szemszögből butuskának tűnő késztetés alól még az olyan lángelmék sem voltak kivételek, mint pl. C. G. Jung, a modern pszichológia egyik legkiemelkedőbb alakja.
„Meghasonlásom és bizonytalanságom a külvilágot illetően egy nekem akkor érthetetlen manipulációra késztetett: abban az időben egy sárgára lakkozott tolltartót használtam, kis zárral, amilyen az elemistáké szokott lenni. Volt benne egy vonalzó is. Nos, ennek a végébe bevéstem egy apró, talán hat centiméternyi emberalakot szalonkabátba, cilinderrel és fényesre subickolt cipővel. Tintával feketére festettem, lefűrészeltem a vonalzóról és beleraktam a tolltartóba, ahol kis ágyacskát készítettem neki. Még köpenykét is fabrikáltam rá egy kis gyapjúdarabból. Mellétettem egy hosszúkás, feketés, sima rajnai kavicsot, amit úgy festettem ki színes vízfestékkel, hogy lett egy felső és egy alsó része. Hosszú ideig a nadrágzsebemben hordtam. Ez volt az ő köve. Óriási titkot jelentett nekem ez az egész ügy, bár semmit sem értettem belőle. A dobozt az emberkével titokban felvittem a tiltott felső szállítópadlásra (tiltott, mert a padlógerendák megszuvasodtak, elkorhadtak, ennél fogva veszélyesek voltak), elrejtettem a fedélszék egyik gyámgerendáján. Közben roppant elégedettség töltött el, mert itt ugyan senki emberfia rá nem akad. Senki föl nem fedezheti és szét nem rombolhatja titkomat. Biztonságban éreztem magam és elmúlt a gyötrelmes érzés, hogy meghasonlottam önmagammal.” ( C. G. Jung: Emlékek, álmok , gondolatok, 34.old, Európa Könyvkiadó, 1987)
Az akkor tíz esztendős professzor csak sokkal később, 35 éves korában jött rá, hogy lelki egyensúlyát egy, az ausztrál őslakosok churingáihoz, lélekkő – amulettjeihez hasonló objektum megalkotásával nyerte vissza. Ekkortájt jutott arra a felismerésre, hogy magunkban hordozunk bizonyos, tudatos beállítottságunktól, neveltetésünktől függetlenül létező archaikus lelki elemeket is, amelyek semmiféle hagyomány útján nem hatolhattak be az egyéni lélekbe, de a világon mindenütt ugyanazok.
Életerő - akkumulátorok
Bármilyen hiedelmek, hagyományok fűződjenek is hozzájuk, bármilyen nevekkel illették is, az emberek világszerte előszeretettel hordtak maguknál ilyen életerő–akkumulátorokat.
A melanéziai mana fogalmát, a pszichikus energia legprimitívebb meghatározását a jungiánus pszichológia is ismeri. A nagy hatású erő forrása lehet ember (pl. sámán, pap, törzsfőnök), tárgy, cselekedetek és események, természetfeletti lények, pl. szellemek, de ugyanígy jelent egészséget, presztízst, gyógy-és varázserőt is.
Az ókori görögök kabírjainak kultusza pl. Démétér istennőhöz (ld. Hádész és Perszephoné) kapcsolódott. A „nagy isteneket” hol törpékként, hol óriásokként ábrázolták, természeti istenségek voltak, összefüggésben álltak az alkotással, alkotói impulzussal, élet keletkezésével, éltető lehelettel is. Nem csoda, hogy az apró, kőládában tartott szobrocskáik az egész mediterraneumban nagy népszerűségnek örvendtek.
Amulettek és talizmánok
A szó szoros értelmében vett amulettek és talizmánok készítése azonban bizonyos asztrológiai ismereteket is feltételezett.
A talizmán szó eredete talán a török talis, talism, tilism, talismon-ból származik, ami csodatévő képet jelentett. Ebben az értelemben használták Indiában is a tali-t.
Ezeknek a fából, fémből, kőből, bőrből, pergamenből készült tárgyaknak az élet pozitív dolgainak bevonzása volt a rendeltetésük: pl. siker, szerencse a szerelemben, anyagi gyarapodás, szépség, egészség, katonai sikerek, stb.
Az amulett kifejezés eredete egyaránt származtatható a római amulából, engesztelési edényből vagy szentelési üstből ill. az arab hamaletből. A leginkább„fityegő”-ként fordítható szó azoknak a nyakban hordott kövek, mondásokkal, imákkal teleírt papír vagy pergamen szeletek elnevezése volt, melyeknek távol kell tartania a különböző bajokat, betegségeket, az anyagi –és a nem fizikai síkokról leselkedő veszélyeket. Ezt a célt szolgálják a mai amulettek is.
A törökök talizmánoknak, a perzsák és káldeusok tsilemannak, a görögök telesmatáknak, a rómaiak amuletának hívták a becses csecsebecsék előállításával foglalkozó papjaikat és tudósaikat. Az asztrológiai ismeretek mellett (hiszen a tárgyak „varázsereje”éppenséggel abban állt, hogy bizonyos, jól meghatározott konstellációk alatt készültek, bizonyos szertartások kíséretében – pl. ima, füstölés, böjt) ügyes kézműveseknek is kellett lenniük, hiszen jó minőségben, esztétikusan meg is kellett munkálniuk a mágikus tárgyak alapanyagait. A legnagyobb titokban végzett tevékenységről lévén szó ebben külső segítséget – mondjuk egy ismerős kézművesét – nem vehetett igénybe, hacsak nem egy nagyobb méretű holmin dolgozott „csapatmunkában” paptársaival.
Folytatjuk
a szerző asztrológus
