Nyilas: a keresztes vitéz

Olvasási idő kb. 2 perc

Szent haragja nem csak saját magát, hanem környezetét is elragadja, így aztán azt is megbocsátják neki, ha vizet prédikál és bort iszik, és az a vak néni sem neheztel rá sokáig, akit akarata ellenére cipelt át az út másik oldalára. Hiszen ő jó, ezért szükségképpen jó ügyet képvisel. Akkor is, ha lelke mélyén, tudat alatt maga is kételkedik küldetésében.

Ekkor, mint a történelemben az inkvizitorok tevékenysége is tanúsítja, indulatai valóban veszélyessé válhatnak, az irányt mutató fáklya lángjai helyett tűzvészként pusztítanak.

Ha viszont struccpolitikát folytatva az utolsó pillanatig sem hajlandó tudomást venni a tényekről, őt égetheti meg a parázs. Ilyenkor szellemi magaslatokba menekül: ha ellenfelének egészen praktikus kifogásai vannak vele szemben, ő megsemmisítő erkölcsi csapást mér rá, amitől amaz még tátogni is elfelejt zavarában. Véleményét egy percre se rejti véka alá: barokkos körmondatokban, igen szellemesen fogalmaz, kacskaringósan és leleményesen káromkodik – de, mint maga is előszeretettel hangoztatja, kizárólag pedagógiai célzattal. Hiszen értünk haragszik, nem ellenünk, kritikája pedig akkor is építő, ha történetesen olyan rombolást visz végbe ellenfele lelkivilágában, amihez képest még mitológiai rokona, Zeusz villámai is ártalmatlan csillagszóróknak tűnnek.

Szerencsére hamar kitombolja magát, egy pohár bor mellett vidám, társasági oldala is megmutatkozik. Ha csak nem fanatizálódott teljesen, saját magán is képes nevetni. Elegendő időt szánva lovaglásra, íjászatra, lőgyakorlatokra, futásra, sielésre, talán nem is marad energiája csatározni. Ha mégis igen, egy világ körüli utazással szinte biztos kiengesztelhető.

a szerző asztrológus

Asztrológiai sorozatunk a négy alapjegy (Tűz jegy, Víz jegy, Föld jegy és Levegő jegy) valamint az agresszió viszonyáról:

Tüzes jegyek: az éltető konfliktus
A Nagy Kiborulás – a Víz jegyek és az agresszió
A föld jegyek és az agresszió: a nagy földindulás
• A Levegő jegyek és az agresszió (hamarosan)

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.