Különös pénzügyi érzék - a Bika

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!


Ha szakmai elvárásai teljesülnek, a Bika egy méhecske szorgalmával dolgozik. Tulajdonképpen nem is nagy igényű. Versenyképes fizetés és más juttatások, stabil, biztonságos munkahely, kellemes környezet, méltányos mennyiségű szabadság – és ha rajta múlik, akár nyugdíjas koráig cége egyik tartópillérjévé válhat.

Húzza az igát, de leblokkol a változásoktól

Jó csapattag – igazán otthonosan csak közösségben mozog. Ösztönösen gondoskodó természetű: akkor is szívesen összeüt néhány szendvicset, vagy főz kávét kollégáinak, ha mindez nem szerepel munkaköri leírásában. Ahogy a legföldesebb jegyhez illik, praktikus, két lábbal áll a földön, nagy teherbírású. A monotonitást nem csupán elviseli, hanem egyenesen igényli, hiszen a rendszeres ismétlődés növeli biztonságérzetét. Márpedig semmit sem igényel jobban a stabilitásnál. Szorgalma, kitartása, következetessége, lojalitása szintén ideális munkaerővé teszi, de alkalmazottként jobban megállja a helyét mint vezető pozícióban.

Jómaga nem túl kezdeményező, nehézkesen szánja rá magát a cselekvésre. Vagy azért, mert némi időbe telik, míg megérti feladatát vagy pedig azért, mert valljuk be, néha kissé lusta. Ha azonban egyszer akcióba lendült, egész biztosak lehetünk benne, hogy jó munkát végez. Nagy erőbedobással dolgozik, de csak a maga gyorsnak semmiképp sem nevezhető tempójában. Ne is próbáljuk sürgetni, mert csak összezavarjuk. Gyorsaságot, képlékenységet igénylő munkakörökben akár annyira leblokkolhat, hogy mások haladását is fékezheti. Jól körvonalazott, egyenletes tempóban végrehajtható feladatokra van szüksége: ha egyszer sínre került, gőzmozdonyként halad – minél nagyobb rutinra tesz szert, annál biztonságosabban. Az új kihívások, munkaköri módosulások annyira kizökkenthetik ritmusából, hogy még a saját feladatait megkönnyítő fejlesztéseknek is ellenállhat. Persze, ha az ismeretek megszerzését praktikusnak és főleg kifizetődőnek találja, készségesen tovább képezi magát. Igaz, nála ez is tovább tart mint másnál, de legalább alaposan elsajátítja az anyagot.

Nem könyököl, és néha be is lustul

Vezetőként alkalmazottaival meleg, személyes kapcsolatban van – de tekintélyelvű, és megtartja a három lépés távolságot. A rá bízott emberek jó közérzete, anyagi gyarapodása fontos számára, készséggel vállalja a felelősséget, de időnként túl atyáskodó lehet. Nem könyöklő típus, nem harcol a hatalomért. Vagy automatikusan kerül feljebb a ranglétrán (szakmai tapasztalatok, képességek, egy cégnél eltöltött évek száma), vagy azért, mert egy ilyen pozíció növeli biztonságérzetét. Ha azonban már ott van, ragaszkodik is státusához. Ellustulva igencsak kellemetlenné válhat: nem képezi tovább magát, viszont nála alkalmasabbaknak sem engedélyez kibontakozási lehetőséget. Ilyenkor vélt vagy valós ellenfele kiütésétől sem riad vissza.

Hasonlóképpen leblokkolhat, ha egyedül kell döntést hoznia. Különösen a feszült, kockázatos, gyors döntéseket, rugalmasságot követelő helyzeteket kezeli nehezen.

Hatodik érzékkel megáldott, de nem hazardíroz

Ösztönös érzéke van a pénzügyekhez, és ért is saját és mások javainak gyarapításához. Egyfajta hatodik érzékkel tud különbséget tenni a komoly üzleti lehetőségek és a csak annak tűnő lufik között. Ez a vele született adottság még gazdasági nehézségek, munkanélküliség esetén is segítségére siet, rendezettebb viszonyok között pedig kiváló pénzügyi szakemberré teszi.

Minden, értékek kezelésével kapcsolatos pozícióban megállja helyét. Hacsak piszmogásával őrületbe nem kergeti a sorban állókat, egy bank ügyfélszolgálati osztályán a belőle áradó derű, stabilitás, nyugalom az intézményt is hitelesebbé teszi. Pénzügyi osztályokon, könyvelőként is megtalálja helyét, hiszen imád számolgatni és a bankjegyek puszta tapintását is élvezi.

Befektetőként, cégek gazdasági vezetőjeként, pénzügyi tanácsadóként konzervatív: a stabil, hosszú távú befektetéseket, rendszeres, megbízható hasznot hozó üzleteket részesíti előnyben. A hazardírozás minden formáját elkerüli – mások értékeit ugyanolyan felelősségteljesen kezeli, mint a sajátját. Ha azonban óvatossága, biztonságvágya korlátoltságba csap át, valós nyereséggel kecsegtető üzleti lehetőségeket is elszalaszt. Olykor akkor is, ha szó sincs igazi kockázatvállalásról, csupán valami újat kellene kipróbálni, vagy gyorsan kéne megragadni a kínálkozó alkalmat.

A Bika szeme hízlalja a jószágot

Az anyaggal, az érzékelhető világgal való szoros kapcsolata más munkaterületeken is kamatozatható. Mivel rajong mindenért, ami szem-szájnak ingere, és szeret másokról gondoskodni, kitűnő szakács, borász lehet belőle, de étteremtulajdonosként is sikeres lehet. Ösztönös vonzalma a földhöz, a növények és állatok világához nagyszerű gazdálkodóvá teszi. Az ő szeme aztán valóban hízlalja a jószágot - sok köztük a hivatásos állatgondozó vagy -tenyésztő -, a piacon pedig biztos mindenki az ő zöldségeiből akar vásárolni. Fejlett szépérzékét kertészként, virágkötőként is kamatozathatja, kertépítőként pedig esztétikai adottságai mellett fizikai erejének is hasznát veszi.

A praktikum sokkal fontosabb számára az absztrakcióknál: még értelmiségiként is állandó kapcsolatban kell lennie az anyaggal vagy az élő szervezetekkel (építészmérnök, kertészmérnök, stb...). Máskor kimondottan fizikai munkát választ, ahol felsorolt tulajdonságaiból profitál. Gyakran már diákkorában dolgozik, hiszen fontos számára, hogy saját pénze legyen, talpraesettségének, üzleti érzékének köszönhetően pedig akár még felnőtt családtagjainál is többet kereshet.

A torok ereje és a táncos Bika

A fejlett szépérzék, a formákra és arányokra való fogékonyság sok Bikát művészi irányba terel. Mivel a hang és a torok e jegy uralma alá tartozik, világhírű énekesek is kikerülhetnek közülük, olyan különleges, bársonyos hanggal mint Ella Fitzgerald vagy Barbra Streisand. Erős és mégis kellemes orgánumuknak más területeken is hasznát vehetik, például bemondóként, szóvivőként.

A zene, a ritmusok, szórakozás kedvelőiként szinte minden Bika jól táncol – sokan hivatásból is. Testépítőként saját magát is megmunkálandó anyagnak tekinti. Súlyemelőként, boxolóként izomerejét, modellként, a divat vagy kozmetika szakmában pedig vonzó megjelenését kamatoztatja.

Az anyag megmunkálójaként elsősorban a kerámiaművészethez, fafaragáshoz, vagy szobrászathoz van érzéke, de műgyűjtőként, galériák munkatársaiként is vonzódhat a műalkotásokhoz. Mivel ösztönösen tisztában van a tárgyak valós értékével, szeret luxuscikkekkel, ékszerekkel foglalkozni, becsüsnek, műkincskereskedőnek is kitűnő. Belsőépítészként, lakberendezőként azért lehet sikeres, mert megoldásai nem csak esztétikusak, hanem praktikusak is. Hasonlóképpen, a Bika hangsúlyos divattervezők, szabók, varrónők alkotásai egyszerre kényelmesek és mutatósak.

a szerző asztrológus

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.