Titánok őszi harca

Olvasási idő kb. 3 perc

Szeptember 15-én, szembenállásuk 2008. november 4-én kezdődött ciklusában immár harmadszor kerül pontos (azaz 180 fokos) szembenállásba a Szaturnusz és az Uránusz. Bár a rend, a hagyomány, a struktúrák (Szaturnusz), valamint az új, meglepetésszerű, nonkonvencionális (Uránusz) princípiumának összecsapásai az elmúlt egy év alatt sem zajlottak feltűnésmentesen, eddig inkább éreztük, mint értettük a felszín alatt munkáló feszültségeket. Szeptember 16-17-én a Nap – többek között a tudatosság, a szellem princípiuma az asztrológiában - csatlakozik a Szaturnuszhoz, és ez az együttállás segíthet jobban tudatosítanunk az idők jeleit. A felismerést praktikus változásoknak kell követniük.

A szeptember 18-i újhold a gyakorlatias Szűz jegyében hasznos tippeket adhat: mit is követel tőlünk egyéni és közösségi szinten az időszak. A Merkúr és a Plútó feszült kapcsolata eközben hatalmi harcokra, a kimondott és elhallgatott dolgokban rejlő esélyekre és veszélyekre figyelmeztet, és egy, a következő egy évben sorsdöntő változásokat hozó, erőpróbáló Szaturnusz – Plútó kölcsönhatás is előrevetíti árnyékát.

De ennek pontos bekövetkezte előtt még számvetést kell készítenünk. A Nap és Hold találkozása a Szaturnusszal, a karma urával ideális alkalom erre, az Arató Szűz jegye pedig, amelyben a bolygóformáció létrejön, arra figyelmeztet: ki mint vet, úgy arat. Bármilyen frusztráló legyen is tehát az elkövetkező időszak, ne feledjük: annál hamarabb léphetünk tovább, minél gyorsabban tanulunk hibáinkból.

Leblokkolt ritmusok

A változást a szó szoros értelmében zsigereinkben is érezhetjük. A Szűzben álló Szaturnusz hatással van beleinkre, gyomrunkra, az egész emésztő szervrendszerre. A Halak Uránusz folyamatosan borzolja idegrendszerünket, felborítja alvásritmusunkat, zavarokat okoz endokrin mirigyeink működésében. A Szaturnusz – Uránusz szembenállás előidézte blokkok, ritmuszavarok azonban nem csak testi állapotunkra hatnak.

Munkánkban, párkapcsolatainkban is kifordulhatunk magunkból, az Uránusz hatása alá tartozó műszaki cikkek, elektronikus berendezések szintén meghibásodhatnak. A bolygó energiái minden területen fokozzák az instabilitást: gondoljunk csak a gazdaságban, banki szférában bekövetkező változásokra. Derült égből villámcsapásként olyan meglepetések érhetnek, amelyek arra kényszerítenek, hogy új szempontokból vizsgáljuk meg az unalomig ismert dolgokat is.

A régi struktúrákon (Szaturnusz), kapcsolatrendszereken keletkezett rések azonban egyszersmind remek alkalmat jelentenek arra, hogy új, eredeti elemekkel javítsunk a korábban bevált modelleken: ebben az értelemben tehát kimondottan előnyös, ha a szembenállás energiái kipöccentenek komfortzónánkból és új utak keresésére sarkallnak.

Összhangban a változás ciklusaival

A változás asztrológiai ciklusait nem azért kell napirenden tartanunk, hogy halálra riogassuk magunkat vagy környezetünket. Sokkal hasznosabb, ha kozmikus távlatból is rálátást nyerünk helyzetünkre. Ha nem is tudjuk megváltoztatni a kozmikus erők működését, ráérezhetünk, hogyan működhetnénk együtt az energiáikkal ahelyett, hogy szembeszegülve pszichés és fizikai épségünket kockázatjuk.

Most túlléphetünk korlátainkon, ledönthetjük a falakat. Ragaszkodásunk azokhoz az élethelyzetekhez, kapcsolatokhoz, amelyek már nem szolgálják javunkat azonban ugyanúgy szétzilálhatják életünket, mintha teljes mértékben meg akarnánk szabadulni a szaturnikus struktúráktól. Ehelyett inkább töltsük meg őket új tartalommal.

Megváltozhat a hatalomhoz való viszonyulásunk is. Ez legdurvábban a világon fellángoló lázadások és a velük szemben tapasztalható intézkedések szintjén valósul meg. Családokban az idősebb és a fiatalabb generációk közötti ellentétek élesedhetnek. A párkapcsolatokban pedig az önállóság és elkötelezettség, egyéni szabadság és társas egység vívja csatáját.

Ideális esetben akkor kerülhetünk ki győztesen a titánok harcából, ha megnöveljük kompetenciánkat, megszabadulunk gyerekes félelmeinktől, egyszersmind tudatosítjuk és elfogadjuk korlátainkat. Ez természetesen nem jelent elvtelen megalkuvást, hiszen jó adag bátorságot igényel szembeszállni az igazságtalansággal, meggyőződéssel képviselni érdekeinket, összeegyeztetni egyéni vágyainkat, utunkat családi és más természetű kötelezettségeinkkel.

a szerző asztrológus

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.