Kirúghatnak csillagzatod alapján

Olvasási idő kb. 4 perc


Természetesen nem a horoszkóprovatok „jellemrajzairól” és előrejelzéseiről van itt szó, hiszen ezek csupán durva általánosításokat tartalmaznak, ezért csak kivételes esetekben találóak. Egy személyre szóló, hozzáértő asztrológus által kiértékelt születési képlet azonban pontos jellemrajzot ad tulajdonosáról, miként többek között arról is, milyen szerepet játszik a munka, a hivatás, a karrier, a vállalkozás az életében.

„Pályaválasztás” gyerekkorban. Mivel a gyerekkor a pályaválasztás legkorábbi szakaszának is tekinthető, a szülőnek tanácsos mielőbb tisztába jönnie gyereke vonzalmaival, érdeklődési területeivel, képességeivel. Különösen igaz ez abban a helyzetben, ha a gyerek olyan készségeket mutat, amelyek eddig nem fordultak elő a családban, vagy a szülő nem sokra becsül. Ha maradéktalanul nem is tudja értékelni ezeket az adottságokat, a gyermek testi-lelki egészsége szempontjából létfontosságú, hogy ne is küzdjenek ellene, vagy találjanak nekik egy mindkettőjük számára elfogadható megnyilvánulási területet. Az örökmozgó, folyamatosan verekedésekbe, illetve különös bonyodalmakba keveredő gyerek energiáit például sokkal egészségesebb mederbe terelheti egy harcművészeti tanfolyam, mint a fegyelmezés, történjék az akár szép szóval, jutalmazással, akár erőszakosabb módszerekkel.

Az Érmék Apródja nevű Tarot kártyalap, egyben sigillum

a szerző festménye

Az első munkahely, legyen akár tanulmányok mellett végzett diákmunka is – nagymértékben formálja az ember későbbi viszonyát a munkához, hivatáshoz. Ezért már ilyen esetekben sem árt kideríteni, mit kedvel jobban: a pörgést, a változatosságot vagy a rutinszerűen ismétlődő tevékenységeket. Képes önálló döntésekre, vagy inkább azt igényli, hogy vezessék? Mennyire csapatjátékos, mekkora közösségben érzi jól magát? Csupán az a fontos neki, hogy pénzt keressen munkájával, bármi legyen is az, vagy már fiatalkortól tudatosan, érzelmileg is elkötelezetten tervezi-építi karrierjét?

Későbbi pályamódosítások. Míg néhány évtizeddel ezelőttig az volt az általánosan elfogadott, ha az ember az első munkahelyéről ment nyugdíjba, ma akár három-négy szakmája is lehet valakinek, nemritkán pedig életében többször is pályát kell módosítania. Akár azért képezi át magát, mert elvesztette érdeklődését korábbi szakmája iránt, akár azért, mert a változó munkaerő-piaci viszonyok között nagyobb biztonságban érezné magát, ha magasabb szakképzettséggel rendelkezne, esetleg más szakmai területeken is jártasságot szerezne, akár, mert munkanélküliként nehezen tud elhelyezkedni eredeti szakmájában, egy asztrológiai konzultáció segíthet eldöntenie, merre lépjen tovább.

Könnyen lehetséges ugyanis, hogy csak azért döntene egy épp divatos tanfolyam mellett, mert úgy látja, mások jól meg tudnak élni ezzel a képzettséggel, neki magának azonban semmi kedve hozzá valójában, személyiségéhez sem illeszkedik, így aztán csak pénzét, idejét fecsérli anélkül, hogy erőfeszítései beváltanák a hozzá fűzött reményeket. Ilyen esetekben a horoszkópból azonosítható vonzalmak olyan területekre terelhetik, amelyeken sokkal jobban meg tudná állni a helyét.

Munkanélküliség esetén érdemes lehet utánanézni, átmeneti jelenségről van-e szó (ha igen, mennyi ideig tarthat), és a rövid távon kétségtelenül kellemetlen helyzet „burkolt” célja más, alkatához, jelenlegi szükségleteihez illőbb foglalkozás felé irányítani a képlet tulajdonosát. Ha igen, mi lenne az? Vagy egyébként is nehezen boldogul ezzel az életterülettel?

Személyzeti osztályok, fejvadászcégek, szakmai tanácsadók, munkaközvetítők alkalmazottjai, cégtulajdonosok is sok segítséget kaphatnak az asztrológiától.

Horoszkópértelmezés révén ugyanis árnyalt jellemkép készíthető, amely részletes felvilágosítást ad olyan tulajdonságok meglétéről vagy hiányáról, mint a kreativitás, az alkalmazkodóképesség, a rugalmasság, a precizitás, a motiváltság, a teherbírás, a stressztűrő képesség, a csapatszellem, az önállóság, a vállalkozószellem, a kezdeményezőképesség, az empátia, a szervezőkészség.

Ezek a részletek aztán tovább finomíthatók. Stressztűrő képesség vizsgálata esetén nemcsak az deríthető ki, mennyire képes valaki elviselni, hanem az is, hogy a stressz melyik formáját kezeli jobban.
A tartós nyomást vagy a ciklikusan ismétlődő, intenzív stresszhelyzeteket, amelyek csak azonnali reagálással oldhatók meg? Vajon lebénítja a veszély, az izgalom, a helyzetek kiszámíthatatlansága, egy esetleges konfliktus? Vagy épp ellenkezőleg, akkor válik kibírhatatlanná, nyíltan vagy burkoltan agresszívvé, ha nincs része ilyesmikben: akár meg is alkotva a kezelendő problémát?

Ezek az információk nemcsak abban segíthetnek, hogy a megfelelő embert arra a megfelelő helyre juttassák, ahol optimálisan bontakoztathatja ki adottságait, hanem arról is felvilágosítanak, hogy emberileg mennyire fognak kijönni egymással a leendő munkatársak, főnökök, beosztottak vagy üzlettársak.

Tudatos karriertervezés. Bizonyos időszakok sokkal alkalmasabbak másoknál, hogy megtanuljunk valamit, be is fejezzük, amit elkezdtünk, saját képességeink révén előbbre jussunk, vagy ambícióinkat támogató ismeretségekre tegyünk szert, jobbak az előléptetési kilátásaink, több esélyünk van munkát találni. Vagy épp ellenkezőleg, ránk köszönthetnek olyan hónapok is, amikor holtpontra jutnak szakmai szándékaink. Ha ilyenkor tovább erőltetjük, csak kimerülnek tartalékaink anélkül, hogy előbbre jutnánk – a legokosabb tehát más életterületek felé fordítani érdeklődésünket, míg újra erőre nem kapunk.

Máskor meg éppenséggel lehetséges, sőt szükséges is a haladás, de túl nagy és túl sokféle nyomás nehezedhet ránk. Vagy a ranglétra túlságosan meredek, az új pozíció több stresszel, felelősséggel jár, mint eddigi megbízásaink. Vagy a szakmaiak mellett egyéb, például magánéleti kihívások osztják meg  figyelmünket. Ilyenkor a születési képlet nagy segítséget nyújt egy személyiségünkre szabott életvezetési program összeállításában (táplálkozási tanácsoktól kezdve a relaxációs gyakorlatokig, különféle sport-, mozgásfoglalkozások, tréningek), melynek révén megnövelhetjük testi-lelki állóképességünket.

a szerző asztrológus

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.