Nem szeretem a Skorpiókat!?

Olvasási idő kb. 2 perc

Gyakran hallani, hogy ezt vagy azt az asztrológiai jegyű embert nem kedvelem, mert olyan gonoszkodó, olyan habzsoló, olyan féltékeny… Az emberek általánosítanak, aztán ennek eredményét úton-útfélen hangoztatják. Az asztrológia ezen esetekben nemcsak az ujjal mutogatás színtere, hanem a megoldás egyik kulcsa is lehet.

Mit lehet tenni, hogy az ellenszenvből elfogadás szülessen?

Ha jobban megnézzük, illetve megfejtjük születési horoszkópunkat, akkor könnyen kiderülhet, hogy például skorpiósan kommunikálunk, miközben e jegy képviselőiről mondunk negatív véleményt. Vagy például a Halak lassúságát kifogásoljuk – és a saját képletünk egyértelműen mutatja, hogy hajlamosak vagyunk az álmainkban élni, akárcsak a Halak. A horoszkóp tehát szembesít azzal, hogy az elutasított vagy éppen utált asztrológiai jegy bennünk is megvan. Igen, mind a tizenkét zodiákus megjelenik – mindegyik más-más életterületen. Ha ezt látjuk és tudatosítjuk, már tettünk is egy lépést az elfogadás felé.

Az más kérdés, hogy ki-ki milyen szintjét éli meg az adott jegynek. Lehet, hogy ő még nem „nagydoktor”, de vajon mi azok vagyunk-e saját napjegyünk (az az asztrológiai jegy, amelyben születésünk pillanatában a Nap állt) megélésében…

Érdemes tanulmányozni a különböző asztrológiai jegyben született emberek jellemrajzát. Közben megszülethet bennünk a felismerés, hogy milyen gyönyörű ez a sokféleség! Megérthetjük, hogy nem véletlenül jövünk a világra Nyilas-, Kos- vagy éppen Ikrek-emberként, hiszen pontosan azon jegy szülötteként tudjuk majd megoldani feladatunkat.

Saját negatív tulajdonságainkra mutatnak

Ha bizonyos jegy képviselőit nem szívesen látjuk magunk körül, mert a negatív tulajdonságaikra utálattal tekintünk, érdemes elgondolkodnunk azon, milyen mértékben vannak meg ugyanezek bennünk is. Illetve mennyire nyomjuk el magunkban a jegyre jellemző energiákat. Például a „nemszeretem” Skorpiókra jellemző mélységismeretet, azt, hogy sohasem elégszik meg a felszín kapargatásával… vajon megélt tulajdonság ez számunkra?

Nagyon érdekes megnézni, hogy egy családban vannak-e jegyhalmozódások – akár napjegy, akár aszcendens (a felkelő nap jegye) tekintetében. Ha igen, például sok az Ikrek-, a Szűz- és az Oroszlán-szülött, akkor érdemes eltöprengeni azon, mi ennek az oka, mire taníthatják a többieket. Az említett esetben például a Szűz érdekeltségű családtagnak pont azokat a tulajdonságokat kellene elsajátítania – az Ikrek lazaságát, nagyvonalúságát –, amelyet ki nem állhat és mellesleg folyton kritizál.

Az Ikrek pedig a pontosságot és a rendet tanulhatja meg a Szűztől. Amikor odáig jutott az önismeretben az ember, hogy képes meglátni hiányosságait, a másikban pedig a segítőtársát, akkor az sem esik már nehezére, hogy megdicsérje a korábban utált tulajdonságokkal bíró családtagot.

…további asztrológiai anyagok a Díványon:

Ikrek – az izgő-mozgó szógyáros

Az életélvezők legjobbika

Az asztrológia rövid története

Milyen a jó asztrológus?

Mit mutat meg a horoszkóp?

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.