Félkész ételek a konyhában

Olvasási idő kb. 2 perc

Hugh szerint félkész étel az, amit teljesen készen lehet kapni a hipermarketben, de nem melegen visszük haza, hanem mondjuk lefagyasztva, ezért fogyasztás előtt még van vele némi gondja a vásárlónak: be kell tolni a mikróba.

Szerintem ezek már kész ételek, hiszen az elkészítésük befejeződött. A félkész étel magában ritkán fogyasztható, de ha igen, akkor is tovább főzzük, vagy legalábbis belekeverjük valami másba. Nos, ciki, nem ciki, én szoktam ilyen ételeket használni. Nem sokat, de azt a párat rendszeresen. Annak ellenére, hogy én is el tudom őket készíteni, sőt gyakran meg is teszem, mégis sokszor kerül a bolti változat az asztalunkra.

Ilyen a paradicsomkonzerv

Ritkábban az egész, hámozott változatot veszem, gyakrabban a feldaraboltat.
Nyáron én is főzők be paradicsomot, leginkább paradicsomlét, lecsót, és házi ketchupot. Ezeket úgy fűszerezem, ahogy nekem tetszik, hagyom magától besűrűsödni, nem keverek hozzá semmi mesterséges adalékanyagot, és hamar elkészülnek. Viszont a jó minőségű paradicsomkonzerv télen sokkal olcsóbb, mint a friss paradicsom. Ha szerencsém van, akkor még cukor nélkül is édes, és különben is sokkal több paradicsomot használunk fel, mint amennyit évről  évre befőzők a saját kiskertemből.

A másik: a leveles tészta

Leveles tésztát igazi vajból érdemes csak otthon készíteni. Egy napos munka, a sok jó minőségű vajtól pedig eszméletlen drága lesz. Nem mondom, hogy nem éri meg a melót, de ötévente fogom csak ezzel tölteni a két napból az egyiket, az biztos.
Boltban is kapható, igaz általában növényi zsírral készül, értsd ez alatt, hogy valamilyen margarin van benne, esetleg vaj aroma az illata miatt.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a hűtőben tárolt változat általában jobb minőségű, mint a fagyasztott. Lehet kapni olyat amit még ki kell nyújtani, de legtöbbször már eleve sütőpapírra téve, megfelelő vastagságúra nyújtva csomagolják.

A harmadik: a száraztészta

Ezek is nagyon jól elkészíthetőek otthon, jó minőségű tojásra és lisztre van szükség hozzá, és egy napra. Egy nap alatt fél évre való tésztát lehet gyúrni, mégis inkább vásárolom a boltban. Az oka egyszerű: a kész száraztésztát több napig kell szellős, de száraz helyen szárítani, majd vászonzacskókban tárolni úgy, hogy ne törjön össze. Ennyi tészta csak több asztalon-ágyon-kanapén tud száradni, csakis olyan lakásban, ahol futkosó gyerekek véletlenül se verik le a földre. Ilyen lakással sajnos nem rendelkezem.


Kíváncsi vagyok arra, hogy szerinted milyen félkész ételt érdemes még használni.  A cikk alatt található komment mezőben, regisztráció után szólj hozzá te is ehhez a cikkhez.

Fűszeres
Fűszeres
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.