Újévi fogadalomhoz illő ételek - Zellersaláta

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az év elején még mindenki igyekszik betartani az egészségesebb étkezésre vonatkozó fogadalmait. Az a baj csak a diétával, hogy hamar unalmassá válik, és ha az ember „véletlen” otthon felejtette az aznapi fehérjeport, könnyen elcsábul.  Én persze ilyenkor soha nem egy zöldségeshez nyitok be, hanem valahogy egy cukrászda pultja előtt találom magam, és azt hallom, hogy valaki az én hangomon rendel egy Rákóczi túróst.

A legegyszerűbb és legbiztosabb megoldás ennek elkerülésére, ha mindig visztek magatokkal uzsonnát. Ha már ott van az íróasztalon, tuti az fog elfogyni, és nem kell kiszaladni ebédidőben egy kis vásárolgatásra.

Ezt a zellersalátát eheted magában is, vagy egy szelet natúr sült hússal, de rozskenyérbe csomagolva pár szelet sonkával egy igazi komplett ebédet kitesz. Nem utolsó sorban nagyon finom, sok benne a rost, és kevés a kalória. 

Zellersaláta:

30 dkg zellergumó (ez egy fél gumó mennyisége, a másik feléből készülhet leves)
5 dkg mazsola
1 citrom leve
1 kk só
3 ek méz vagy pár csepp édesítőszer
frissen őrölt bors
1 kk curry por
1 pici chili
1 ujjnyi friss gyömbér


A zellert pucold meg, és a nagylyukú reszelőn reszeld le a gyömbérrel együtt. A chilit vágd apróra, és a többi hozzávalóval együtt keverd a zellerhez. Nyomkodd kicsit össze, hogy könnyebben megpuhuljon. Fedd le, és egy napra tedd a hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek.

Fűszeres
Fűszeres
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.