Botrányt kavart a gyerekeknek írt fogyókúrás könyv

Még meg sem jelent, de már támadások kereszttüzében áll a diétáskönyv, ami a fiatalabb korosztályt célozta meg.

Az Amazonon heves viták, a New Yorkerben rosszalló kritika gondoskodik arról, hogy az őszel megjelenő Maggie diétázik című könyv sokkal nagyobb siker legyen, mint amire a szerzők számítottak.

A 4-8 éves korosztályt megcélzó fogyókúrás könyvet sokan gyerekbántalmazásnak tartják, az író, Paul Kramer azonban (aki régen maga is a New Yorkernél dolgozott) visszautasítja ezeket a vádakat, és fölhívja a figyelmet, az Amerikában aggasztó méreteket öltő gyerekkori elhízásra: a statisztikák szerint minden harmadik gyerek túlsúlyos, és közel két millióan vannak azok, akik kóros elhízásban szenvednek.

A probléma horderejét jól mutatja, hogy egy hónapja megjelent orvosi cikkben egy professzor odáig megy, hogy az extrém dagadt gyerekeket el lehetne venni a szülőktől és állami gondozásba adni őket, mert még az is kisebb egészségügyi kockázatot jelent számukra. A könyvvel még azoknak is problémája van, akik egyébként belátják a jogosultságát. Cythia Bulik, étkezési rendellenességekkel foglalkozó  kutató szerint nem jó, hogy a könyv a fogyókúrára helyezi a hangsúlyt, nem pedig az egészséges étkezésre.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek