Ha meghalljuk azt, hogy valaki kapcsolatban van, automatikusan arra gondolunk, hogy egy másik személyhez fűzik romantikus szálak. Pedig létezik egy olyan párkapcsolati forma is, amikor lényegében önmagunkkal járunk. Ez az, amikor valaki „self-partnered”, legismertebb képviselője pedig eddig Emma Watson volt.
Sajnos napjainkban még mindig kifejezetten negatív stigmák társulnak ahhoz, ha valaki egyedülálló. Szingli, vénlány, agglegény, elvált stb. Számtalan kifejezést találhatunk arra, ha valaki éppen nem él párkapcsolatban, azonban ezek közül vajmi kevés akad, amely hallatán pozitív kép jelenne meg a fejünkben. Pedig az, ahogyan a társadalom, a családunk és a közvetlen környezetünk címkézi a párkapcsolati státuszunkat, és az, amilyen (elő)ítéleteket társít hozzá, nagyban befolyásolja azt is, ahogyan mi gondolkodunk róla. Éppen ezekből, a szingliséget övező negatív sztereotípiákból lett elege a világhírű színésznőnek és aktivistának, Emma Watsonnak is, aki korábban a British Vogue-ban megjelent interjúban nyilatkozta először, hogy ő igenis boldognak és elégedettnek tartja magát egyedül is.
Emma Watson tehát akkoriban nem szingli volt, hanem „self-partnered”, azaz önmagával volt kapcsolatban.
Mi az, hogy „self-partnered”?
Bár az angol jelző elég kifejezően írja le ezt a kapcsolati státuszt, magyarul már nehezebb a dolgunk, ha a megfelelő szavakat szeretnénk megtalálni. A „self-partnered” lényegében azt jelöli, amikor magunkkal vagyunk kapcsolatban, vagyis önpárban vagyunk. Még a kevésbé szerencsés magyar elnevezések ellenére is, ezek a kifejezések még így is jóval pozitívabb üzeneteket hordoznak magukban, mint a szingli vagy az egyéb korábban felsorolt szavak, melyek mind azt sugallják, mintha hiányozna valami (egy kapcsolat) vagy valaki (egy ember) az életünkből. Miközben az, hogy magunkkal vagyunk kapcsolatban, azt sejteti, hogy egészek, hiánytalanok vagyunk, lényegében egyedül is.
„Először önmagaddal vágj bele egy kapcsolatba, csak utána másokkal.” – Rupi Kaur
Társadalmi nyomás
Rengeteget fordult már azóta a világ, amikor még az volt a bevett szokás, hogy az emberek többsége 18-20 évesen kötött házasságot. Mégis még napjainkban is előfordul, hogy ferde szemmel néznek arra, aki 30 éves korára nem állapodott meg, nem vállalt gyermeket, nincs saját lakása, autója, jól fizető állása és biztos egzisztenciája. Így tehát azok a fiatal felnőttek, akik az előbb felsorolt állomásokból álló, társadalmilag kijelölt úton elakadtak, vagy esetleg még el sem indultak, kifejezetten erős stresszt és szorongást élhetnek át, amiért nem felelnek meg az elvárt normáknak.
Szingliség vagy párkapcsolat? Inkább autonómia és önazonosság
Attól még, hogy valaki egyedül van, nem feltétlenül magányos. Tulajdonképpen egyedül is érezhetjük magunkat nagyon is a helyünkön, és egy kapcsolatban vagy folyamatosan emberek társaságában is lehetünk magányosak. A self-partnered életmód lényegében a függetlenség teljesen új szintjébe kínál betekintést, amelyben az értékességünket, szerethetőségünket nem másoktól tesszük függővé, hanem önmagunkban igyekszünk felfedezni ezeket.
Sokan, ha párkapcsolatban vannak, akkor a másiktól teszik függővé az életüket. Természetesen idővel, ahogy mélyül egy kapcsolat, valóban fontos, hogy a pár saját kapcsolati identitását is erősítse. Ugyanakkor ha az egyéni személyes identitásunk nem teljes, és a kapcsolattal próbáljuk feltölteni és betölteni azt, akkor
egy esetleges szakítás esetén könnyen szemben találhatjuk magunkat a bennünk tátongó űrrel, amit nem is feltétlenül a másik személy vagy a kapcsolat elvesztése, hanem a kapcsolattól függővé tett énrészünk hiánya okoz.
Self-partnered: önmagaddal találkozz végre
Nemrégiben Knapek Éva klinikai szakpszichológus osztott meg egy bejegyzést arról, hogy akadnak jó páran, akiknek nem randevúkon kellene ülniük, hanem terápián. Rengeteg ember ahelyett, hogy szembenézne azokkal a hiányokkal és kielégítetlen lelki szükségletekkel, amelyek akár gyerekkori vagy korábbi kapcsolatból származó fel nem dolgozott mintázatok miatt alakultak ki bennük, inkább elfedik azokat újabb találkozókkal és kapcsolatokkal. Pedig mindaddig, amíg nem kerülünk tisztába jobban önmagunkkal, addig ezt a hiányt egyetlenegy személy vagy partner sem fogja igazán feltölteni. Manapság mégis jóval elfogadottabb, ha valaki kapcsolatból kapcsolatba lép, mint az, ha egy ideje már egyedülálló.
Holott az egyedül töltött idő, a kapcsolódás a legbelsőbb valónkkal vezet el aztán ahhoz a partnerhez, akivel lehet és érdemes is közös jövőt tervezni. Amíg az önismereti alapok nem kerülnek a helyükre, és alapvető személyiségvonásainkkal, mintázatainkkal, sémáinkkal és párkeresési motívumainkkal nem kerülünk tisztába, addig sorra eshetünk abba a hibába, hogy „mindig ugyanazokat vonzzuk be.”
Hogyan találhatnánk meg valamit, amiről nem is tudjuk, hogy azt keressük? Természetesen az ismerkedés, a randizás és aztán a kapcsolatok jelentős benyomásokat gyakorolnak ránk, értékes tapasztalatokat adnak, és formálják az igényeinket és elképzeléseinket egy potenciális partnerről. Azonban, ha éppen egyedül is vagyunk, nem feltétlenül a sorozatos randizás, tinderezés vagy egyéb ismerkedés lehet a megoldás, hanem egy kis időt tölteni magunkkal. Hiszen a saját magunkkal kialakított értékes, harmonikus és minőségi kapcsolat lehet az alapja egy egészséges párkapcsolatnak.
A cikk szerzőjéről
Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője és a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.
