Jelentős fejlesztések előtt áll a hazai közlekedés, és nemcsak a fővárosban. Az elővárosi járatokat, illetve a vasúthálózatot is átalakítaná a kormány, amelyhez a felszabaduló európai uniós támogatások adhatják meg a fedezetet.
A következő években a magyar vasút és a budapesti elővárosi közlekedés fejlesztése is uniós forrásokból valósulhat meg, ami nemcsak az utazás kényelmén javíthat, hanem az ország versenyképességén, ezáltal pedig a gazdasági teljesítményén is.
Milliárdokból újulhat meg a hazai közlekedés
A tervek szerint az uniós forrásokból legalább 35 új InterCity motorvonat beszerzése indulhat meg, a modern, klimatizált és akadálymentes szerelvények a legforgalmasabb fővonalakon állhatnak forgalomba. Azon túl, hogy az új vonatok emelik az utazás színvonalát, jelentős kapacitásbővülést is eredményeznek, hiszen a járműpark jelentős része már elavult.

A vonatvásárlás nem különálló projekt, hanem egy nagyobb megállapodás része, amely az Európai Unióval létrejött forrásfelszabadításhoz kapcsolódik.
Megújulhat a HÉV is
Az elővárosi közlekedést tekintve szintén jelentős fejlesztések mehetnek végbe, 42 új motorvonat beszerzését tervezik, ezek váltanák a jelenleg is közlekedő, nagyrészt 45-60 éves szerelvényeket. A beruházás érinti a H5-ös szentendrei, a H6-os ráckevei és a H7-es csepeli vonalat is. Az új szerelvények nemcsak modernebbek, a befogadóképességük is nagyobb.

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
A tervek szerint a közbeszerzési eljárások még az év folyamán elindulhatnak, az első kocsik pedig várhatóan 2029 körül érkezhetnek meg.
Bővülhet a villamoshálózat
A vasúti fejlesztések mellett a beruházásokban a budapesti közösségi közlekedés más területei is érintettek lehetnek. A villamoshálózat további bővítése is szerepel a tervek között, részben a már futó CAF-villamosbeszerzések folytatásával, részben pedig új kapacitások kiépítésével, különösen azokon a területeken, ahol a lakásépítések miatt várhatóan jelentősen megnő az utasforgalom.
A hosszabb távú elképzelések között ismét megjelenik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér gyorsvasúttal történő bekötése is, amely régóta tervezett projektként felgyorsítaná a belváros elérését.
Emellett felmerült a nemzetközi vasúti kapcsolatok erősítése is – elsősorban Bécs és Varsó irányában.
Gazdasági előnyök
A fejlesztésekkel nem csupán a közösségi közlekedés színvonala erősödne. Az infrastruktúra fejlesztése hozzájárulhat a cégek produktivitási mutatóinak növeléséhez, csökkentheti a logisztikai terheket és javíthatja a munkaerőpiachoz való hozzáférést is.
A vasúti fejlesztésekben kiemelt szerepet kaphat a teherszállítás is, ami javíthatja a közlekedésbiztonságot, illetve környezetbarátabb megoldásnak is számít, hiszen csökkentheti a kamionok számát az utakon.
Kapcsolódó: nem árt tudni, hogy ha késik a vonatod, visszaigényelheted a jegyed árát.
























