Végleg betiltották a horgászatot ezen a magyar tavon – felháborodtak a pecások

A türkizkék tenger előtt férfi kezek tartanak egy horgászbotot.
Olvasási idő kb. 2 perc

A tó ökológiai állapotának helyreállítása miatt betiltotta a horgászatot a Fóti-tavon az önkormányzat. A horgászok tiltakoznak, és jogi lépéseket fontolgatnak.

Május 18-tól tilos horgászni a Fóti-tavon, miután az önkormányzat megtiltotta a horgászati tevékenységet a tavon – írja a Pecaverzum a bejegyzés alapján, amely Fót hivatalos közösségi oldalán jelent meg.

Betiltották a horgászatot a Fóti-tavon

A város felbontja a horgászegyesülettel fennálló szerződést, és a tó rehabilitációját helyezi előtérbe. A közlemény szerint az elmúlt időszakban a tó ökológiai állapota súlyosan leromlott: oxigénhiány, kékalgásodás, élővilágpusztulás és inváziós fajok megjelenése szerepel a főbb problémák között.

A vízbe kerülő etetőanyagok, a meder folyamatos bolygatása és az idegenhonos halfajok jelenléte tovább terhelte az érzékeny ökoszisztémát – olvasható az indoklásban –, miközben a tó védett mocsári teknősöknek, vízimadaraknak és békáknak is otthont ad.

„Tudjuk, hogy sokak számára a horgászat kikapcsolódást, élményt jelentett. Tiszteletben tartjuk ezt. Most azonban egy nagyobb felelősséget kellett szem előtt tartanunk: hogy megóvjuk ezt az élőhelyet a jövő generációi számára is” – írják a bejegyzésben.

Az önkormányzat célja, hogy a természeti értékek megőrzése mellett a lakosság számára élvezhető rekreációs ponttá alakítsák a Fóti-tavat. Ennek érdekében több intézkedést hoztak, ezek egy része már meg is valósult.

  • Víztisztító hatásuk miatt kocsányos tölgyeket és enyves égereket telepítettek a tópartra, mocsári íriszeket ültettek a vízpart szegélyébe.
  • A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatói mérik a víz minőségét és főbb paramétereit, a Dr. Puky Miklós Varangy Akciócsoport hidrobiológusai pedig az inváziós fajok eltávolításán dolgoznak.
  • Szellőztető gépet helyeztek el a víz oldott oxigéntartalmának növelése érdekében, valamint gondoskodnak a vízutánpótlásról.
Így válaszd ki a Díványt!

Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Felháborodtak a horgászok a tilalmon

A Fóti Horgász Egyesület elnöke felháborítónak nevezte az önkormányzat lépését. Sütő Gábor a Pecaverzumnak azt mondta,

Idézőjel ikon

nem fogadják el a döntést, és jogi lehetőséget keresnek arra, hogy folytathassák a Fóti-tavon a horgászatot.

Hozzátette, hogy a tavat jelenleg mintegy 20 tag és napijegyes horgászok használják, az egyesület szerződése pedig 2030-ig szól.

Az invazív halfajok Magyarország számos vizében okoznak problémát, a Hévízi-csatornából például trópusi ragadozók akadtak horogra.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?