Ezt a 13 dolgot hagyd abba, és drasztikusan javulni fog az életminőséged

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jó, ha abbahagyni nem is tudod mindet, de igyekezz odafigyelni ezekre – már a tudatosságtól jobban érzed majd magad!

Úgy érzed, szaladnak az évek, telik az idő, az életed pedig csak abból áll, hogy dolgozol, házimunkát végzel, alszol, aztán kezdődik minden elölről? Figyelj oda ezekre a dolgokra, próbáld meg kiiktatni, amit ki tudsz, és jobb lesz a közérzeted!

1. Túlzott telefonhasználat. Talán mondanunk sem kell, hogy a legtöbb ember túl sokat lóg a mobilján. Próbáld meg csak a legszükségesebb dolgokra használni! Figyeld a használatelemzést, nézd meg, hogy mi viszi el a legtöbb időt, találd ki, melyik alkalmazás nélkül tudnál boldogulni, illetve szabj magadnak korlátokat, hogy mire mennyi időt szánsz egy nap, és próbáld meg betartani.

2. A tévé-, illetve sorozatnézés rendkívül időigényes szokás. Elhisszük, hogy nehéz lemondani a kedvenc sorozataidról, de próbálj meg minél kevesebb időt tölteni ezzel a passzív kikapcsolódási formával. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ülve nézd a másokét!

3. Ne várd, hogy mások hívjanak téged, kezdeményezz, szervezz te kikapcsolódást, amire elhívhatsz másokat! Néha megéri kezdeményezni, ráadásul ha te szervezed a programot, az biztosan olyan lesz, amilyet élvezni fogsz.

4. Ne lustálkodj reggel az ágyban! Ha korán kelsz, lezuhanyzol és idejében elvégzed a reggeli rutinodat, tisztább testtel és fejjel kezdheted a munkát. Persze ehhez idejében kell lefeküdni, a kialvatlanság nem móka!

5. Gondolkodj, mielőtt megszólalsz. Sok kellemetlenséget megspórolhatsz magadnak, ha nem mondasz ki mindent hangosan, ami eszedbe jut. Érettebb ember benyomását kelted, olyanét, aki tudja, mit akar, és mindig ura a helyzetnek.

6. Ne próbálj meg másvalaki lenni! Folyamatos és nehéz munka fenntartani valami olyannak a látszatát, ami nem te vagy. Fogadd el magad, éld a saját igazságod, és mások is észreveszik majd, hogy felszabadultabb, boldogabb vagy.

Felejtsd el a gyorskajákat!
Fotó: Ziga Plahutar / Getty Images Hungary

7. A hazugság nem segít. Még ha úgy is tűnik, hogy néha igen, később valahogy megbosszulja magát. Az őszinteség mindig a legegyszerűbb döntés. Ha mindig őszinte vagy, nem kell azzal fárasztanod magad, hogy emlékezz, kinek mit hazudtál.

8. Állj le a gyorskajákkal! Jó, néha-néha meglepheted magad egy sajtburgerrel vagy pizzával, de ha odafigyelsz a táplálkozásodra, ha egészségesebben eszel, sokkal jobb lesz az egészséged, és ennek köszönhetően a közérzeted is. Nincs időd főzni? Dobj össze egy szendvicset sok zöldséggel! Szeresd és tiszteld a tested annyira, hogy nem tömöd egészségtelen ételekkel.

9. Videójáték, számítógépes játék, xbox, playstation, Candy Crush a telefonodon… Nyilván te is tudod, hogy nem jó, ha túlzásba viszed ezeket. Ha más, fontosabb vagy hasznosabb dolgok elől veszi el az időt, akkor tudod, hogy mi a dolgod. Csakúgy, mint a tévével és a mobilhasználattal, itt is fontos, hogy tisztában legyél, mennyi időt töltesz vele. Ne hagyd, hogy egyik óra a másikba csússzon!

10. Ne halogasd a dolgokat! A halogatás, a kifogások keresése sokkal több erőfeszítésbe kerül, mint megcsinálni azt, amit kerülgetsz. Utána sokkal jobban fogod magad érezni, hidd el!

11. Ne hagyd, hogy csak úgy elrepüljön az idő! Ez a legfontosabb erőforrásod, és ha passzívan éled az életed, tényleg elpazarlod. Vedd a kezedbe az irányítást és hozd ki a legtöbbet a rendelkezésedre álló időből!

12. Ne légy szigorú magaddal a múltadat illetően. Ne rágódj és ne ostorozd magad! Az akkori tudásodnak megfelelően cselekedtél, az akkori éned a lehető legjobbat próbálta kihozni magából. Ha most felnőtt fejjel úgy is látod, nem mindig a legjobb döntéseket hoztad, akkor sincs értelme, hogy a mostani éned emiatt érezze rosszul magát.

13. Az érzéseidet nem kell szégyellni, sem elnyomni. Nagyon kimerítő tud lenni. Pont olyan, mintha egy törött csontról próbálnál tudomást sem venni: egyre jobban fog fájni, és később sokkal nehezebb lesz helyrehozni a kárt. Éld meg az érzéseid akkor, amikor támadnak, legyenek akár jók, akár rosszak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.