Így befolyásolja az egészségedet, hogy korán vagy későn kelsz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy új kutatás szerint nem csak pacsirták és baglyok léteznek: öt altípust azonosítottak, és kiderült, hogy a korán kelés sem garancia a jobb egészségre.

Az alvási szokások alapján eddig két fő típusra osztották az embereket: a reggeli pacsirtákra, akik korán kelnek, és a nap elején a legproduktívabbak, valamint az éjjeli baglyokra, akik későn fekszenek, és inkább este tudnak hatékonyabban dolgozni. 

Az egészségedet is befolyásolja, mikor kelsz

Egy új tanulmány szerint azonban nem csak ez a két tábor létezik. A kanadai McGill Egyetem kutatói két pacsirta és három bagoly altípust különítettek el, és mindegyikhez egészségügyi és életmódbeli jellemzőket kapcsoltak.

Az alvási mintázat az egészséggel is összefügg
Fotó: Andrii Lysenko / Getty Images Hungary

Több mint 27 ezer felnőtt agyi képalkotó eljárással készült felvételeit, egészségügyi kérdőíveit és adatait elemezték, ezek alapján határozták meg az öt altípust. 

Idézőjel ikon

Az új felosztás nem csupán egy másfajta csoportosításról szól, hanem árnyalja az eddigi vélekedést, miszerint a korán kelők egészségesebbek.

A tanulmány szerint az alvási rutin és az egészség közötti kapcsolat sokkal összetettebb, ami egyértelműen kiderül az öt altípus egyszerű, számozással megkülönböztetett leírásából. 

Éjszakai bagoly 1

Ehhez a bagoly altípushoz kockázatos viselkedés, érzelemszabályozási nehézség és jobb kognitív teljesítmény társul. Akire jellemző, általában gyerekekkel él együtt, gyorsan vezet, sokat használja a mobiltelefonját, gyakori nála az alkoholfogyasztás és a dohányzás, valamint kevesebb napfény éri, ami késői lefekvésre és ébredésre utal. 

Éjszakai bagoly 2

A második éjszakai mintázat összefügg a videojátékozással, az alacsonyabb jövedelemmel, a kevesebb testmozgással. Gyakran társul hozzá dohányzás, depresszió, továbbá szív- és érrendszeri kockázatok, illetve -betegségek. 

Pacsirta 1

Az egészséged szempontjából is fontos, korán vagy későn kelsz
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

Az első korán kelő altípusra jellemző a magasabb iskolázottság, a ritkább alkoholfogyasztás, az alacsony kockázatvállalás és a kevesebb érzelmi probléma. Az ebbe a csoportba tartozók ugyanakkor idegesebbek lehetnek, többet aggódnak, de más érzelemszabályozási nehézség általában nem jelentkezik náluk. Az egészségügyi problémák előfordulása alacsonyabb. 

Pacsirta 2

A második korán kelő minta inkább a nőknél fordul elő, összefügg a depressziós tünetekkel, antidepresszánsok használatával, menstruációs zavarokkal, és alacsonyabb tesztoszteronszinttel. 

Éjszakai bagoly 3

A harmadik későn fekvő altípus főként a férfiaknál figyelhető meg, kapcsolatban áll a szív- és érrendszeri kockázatokkal, jellemző a hajhullás és a prosztatabetegségek. Ez a csoport hajlamosabb az alkoholfogyasztásra, dohányzásra, kannabiszhasználatra, kockázatos viselkedésre, gyakoribb náluk a magasabb tesztoszteronszint, a depresszió és a magas vérnyomás. 

Nincs tökéletes alvási rutin

A kutatás egyik legfontosabb üzenete, hogy az alvási altípusokat nem csak a lefekvés és az ébredés ideje határozza meg, genetikai, környezeti és életmódbeli tényezők is számítanak.  

Minden csoportnak megvannak a kockázatai és előnyei, és nincs egyetlen tökéletes alvási rutin, ami mindenkinek megfelelne. A tanulmány szerzői szerint a pandémia utáni, digitális korban az alvásminták sokszínűbbek, mint valaha. A mostani eredmények segíthetnek abban, hogy személyre szabottabb legyen az alvási tanácsadás. 

Kiderült, mennyi alvásra lenne szükségünk éjszakánként ahhoz, hogy megőrizzük szívünk egészségét.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Vezető szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.