Így érheted el legfontosabb célodat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ahány ember, annyiféle egyéni célkitűzés létezik. Persze vannak általánosabb vágyaink is, például, hogy leadjuk súlyfeleslegünket, növeljük önbizalmunkat, elhagyjuk rossz szokásainkat, megtaláljuk azt a munkahelyet, ahol jól érezzük magunkat, javítunk kapcsolatainkon. Ha már régóta próbálod megvalósítani célodat – legyen az bármi – de mindig álommá halványul elhatározásod, érdemes lehet bevetni néhány coaching eszközt.

A coaching alapvetése, hogy minden ember tudja, mit és hogyan kell tennie annak érdekében, hogy megoldja a problémáját (vagy, ha ez nem lehetséges, megtanuljon vele együtt élni), illetve elérje céljait. Ám ezt a tudást sokszor elő kell csalogatni magunkból, mert számos dolog elfedheti. A coach strukturált útvonalon, kérdésekkel segíti az embert ebben a folyamatban. A dolog lényege – a személyes kapcsolódás előnyei mellett – éppen ez a struktúra és ezek a kérdések.  

Mit kérdezz meg magadtól először is? 

Mennyire szeretnéd elérni azt a bizonyos célt? Egy tízes skálán hányasra tennéd? Az a jó, ha minél magasabb számot mondasz, mert motivációd mértéke a folyamat motorja. Változtatni mindig nehéz, de csak úgy mellékesen foglalkozva az üggyel, nem valószínű, hogy sikerrel jársz. Ha problémát szeretnél megoldani, próbáld meg átfogalmazni céllá. Ezután írd le a célodat úgy, hogy az lehetőleg konkrét, mérhető és személyes legyen. Olyasvalami, amire befolyással bírsz, és ami mellé határidőt is tudsz rendelni. Sokféle coaching módszer és modell létezik, ezúttal Steve De Shazer megoldásközpontú megközelítéséből merítünk.

Célod megvalósítása coaching eszközökkel könnyebb lehet
Fotó: Olga Rolenko / Getty Images Hungary

A következő kérdések segíthetnek: 

  • Miért fontos számodra ez a cél? Mivé válsz, ha eléred?
  • Képzeld el magadat úgy, hogy már el is érted célodat. Miből látszik ez rajtad?
  • Maradj az iménti képnél. A célod megvalósulásának első reggelénél. Hogyan alakul most a napod? Mi változott? Hogy érzed magad? Mit teszel? Mi mindenre és ki mindenkire lesz hatással ez a változás?
  • Mit csinálsz másképp akkor, amit most még nem csinálsz? 
  • Egy tízes skálán hányason állsz jelenleg, ha 0 a célodtól legtávolabbi pont, és 10, amin már el is érted azt?
  • Voltál már ennél közelebb is? Ha igen, mi volt más akkor az életedben, benned? Mit csináltál másként? És mit ugyanúgy, ahogyan most?
  • Mi az, ami már ezen a ponton megvan, és már most akár csak egy kicsit úgy működik, ahogyan a 10-esen szeretnéd?
  • Miből fogod észrevenni, hogy előrébb léptél ezen a skálán, és miből fogják mások meglátni rajtad?
  • Mi ad bizalmat és megerősítést ezen az úton?
  • Mi volt a legutóbbi olyan cél, amelyet elértél? Mi segített neked ebben? Ezeket az eszközöket, erőforrásokat hogyan tudnád a jelenlegi célod szolgálatába állítani?
  • Milyen erőforrásaid vannak? Gondold át a következők mentén: kapcsolatok, készségek, tudás, tapasztalat, test, hit, érzések, sikerélmények, kudarcok (amikből tanultál), vágyak, célok
  • Mit tehetnél meg már ma annak érdekében, hogy elérd a célodat, illetve érdemes lehet-e kisebb részekre bontani azt? 

A vödrökre köss lufit, vagyis készíts haditervet

Más coaching modellek, így a GROW vagy a 7C azt is javasolják, hogy vizsgáld meg alaposan, milyen akadályok nehezítik a dolgodat. Ezek lehetnek akár belső akadályok: észrevétlenül magadnak címzett mondatok például („Úgysem tudom megcsinálni!”, Megérdemlem ezt a tábla csokit!”), érzések, hiedelmek, és lehetnek külső körülmények is. Mick Cope, a 7C modell megalkotója Vödrök és Lufik módszere szerint minden, akár gondolatban, akár érzésben vagy cselekedettel visszahúzó jelenség – vödör – mellé rendelj lufit, vagyis

Idézőjel ikon

nyugodt körülmények között találd ki, mit fogsz tenni, amivel kihúzod kísértőd méregfogát.

A környezetedben megbúvó akadályokról is gondolkozz el egyenként – hogyan tudnád kiküszöbölni azokat? Ezután jöhet az akcióterved. Ötletelj, először akár a realitást félretéve, hogy miként fogod elérni, amit szeretnél, majd válaszd ki a megvalósítható és legjobbnak tűnő lépéseket. Mi következik ezután? Milyen támogatásra van szükséged? Honnan és hogyan szerzed meg ezt a támogatást?

Végül: Mi lesz az első, konkrét lépés? Ideje indulnod. 

Ha arra is kíváncsi vagy, hogy miként hat rád, ha nem stresszeled magad agyon a teendőiddel, ezt a cikkünket is ajánljuk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Csak egyetlen napot kapnak egy évben: ezt a tragikus szerelmi legendát egy egész ország ünnepli

Míg a nyugati világban a szerelmesek napját februárban, a fogyasztói társadalom csillogása és vörös rózsák kíséretében ünnepeljük, létezik egy ország, ahol a szerelem ünnepe egy szívszorító, évezredes legendáról és a nyári égbolt ragyogásáról szól. Japánban minden év július 7-én az egész nemzet díszbe öltözik, hogy együtt érezzen két égi szerelmessel, akiket a kegyetlen sors és a Tejút ezüstös folyója választ el egymástól az év 364 napján.

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.