Nemcsak embereknek vannak rejtegetni való történeteik, hanem hegyeknek is. Nem mintha a Badacsony tehetett volna arról, amit egykor műveltek vele, és azokkal az elítéltekkel, akik a szocializmus legsötétebb éveiben töltötték itt büntetésüket.
Pár héttel ezelőtt épp az M7-es autópályán haladtunk a feleségemmel Balatonfenyves irányába. A Badacsony hegy méltóságteljesen bontakozott ki mellettünk, és unottan figyelte, ahogy robogunk célunk felé. A Balaton-felvidék legmagasabb, vulkanikus eredetű tanúhegyéről leginkább a zamatos borok jutnak eszünkbe „ miért is ne, ha az első szőlőtőkéit még a római időkben ültették –, vagy a nyári biciklis kalandozások és gyalogtúrák, vagy éppen a pazar kilátást nyújtó kilátóhelyek. Pedig a nem túl távoli múltban a Badacsony és a Balaton is egészen más arcát mutatta.
A Badacsony és titkokat rejtegető bazaltkockái
Iskolai tanulmányainkból talán rémlik (de lehet, hogy ez az ismeret is a másodfokú egyenlet és társai sorsára jutott, akik együtt vándorolnak már egy intergalaktikus féreglyukban), hogy a Badacsony vulkanikus eredetű hegy. Az itt található bazaltot pedig legkésőbb a 20. század elejétől bányásszák. Magyarország jelentős részét az itt működő bányából látták el ezzel a sötétszürke magmás kőzettel, ami a vasútépítések és az úthálózat fejlesztésének egyik legfontosabb alapanyaga volt. Az 1905-ben alakult Badacsonyi Bazaltbánya Rt. közel 300 munkást foglalkoztatott. A második világháborúban azonban már zsidó munkaszolgálatosokat kényszerítettek itt munkára szörnyű körülmények között. Számukra kezdték el kiépíteni azokat a barakkokat, amelyek a későbbi internálótárbor alapjait képezték. Az internálótábor 1949-ben „nyitotta meg kapuit”, és lett a főként politikai okokból kényszermunkára ítélt rabok gyűjtőhelye.
A ma már fákkal benőtt, árnyas területen nyílt színi kőfejtés zajlott, ahol az elítélteket kora hajnaltól késő estig, hóban, fagyban, esőben dolgoztatták a szabad ég alatt. Az ellátmányuk pedig rendkívül szerény volt. Menekülésre pedig nagyon kevés volt az esély, a szögesdróttal körbezárt komplexumot ugyanis gépfegyveres őrök vigyázták. A politikai foglyok mellett főleg kulákokat (az orosz „ököl” , „kizsákmányoló” szóból ered, a jómódú parasztság megbélyegzésére használták) dolgoztattak itt.
Az elzárt területről semmilyen információ nem szűrődhetett ki, így a közeli falvakban sem tudták kik és hányan dolgoznak a kőfejtőben, és milyen körülmények uralkodnak ott.
Sztálin halálával enyhült a szovjet diktatúra, ezzel a Magyarországon ülő politikai nyomás is. Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése rövid időre enyhülést hozott hazánk számára. Reformintézkedéseinek részeként 1953-ban rendelettel szüntette meg a kitelepítéseket és bezáratta az internálótáborokat, ám a badacsonyi tábor ténylegesen csak 1954-ben fejezte be működését. Persze voltak olyan táborok, amelyek az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) közvetlen felügyelete alá tartoztak, így a törvények betartatása az egyébként is nagy önállósággal rendelkező hatósággal még Rákosinak sem sikerült. Maga a kőfejtő (már mint polgári munkahely) az 1960-as évekig aktív volt. A badacsonyi internálótábor maradványai most is láthatóak. Ha egy kellemes túrához van kedvünk, látogassunk el a Badacsonyhoz és kövessük a piros jelzést, ami a hegy körül, épp az egykori tábor romjai mellett vezet.
A balatoni Nagy-Berek sötét titkai
Nem a Badacsonyi internálótábor viszont az egyetlen, ami a Balaton idilli képét beárnyékolja. A második világháború után nagy erőkkel építették a szocializmust, nem volt ez másként, a Balaton dél-nyugati részén elterülő Nagy-Berekben sem, ahol a megalomán tervek alapján a Dunántúl éléskamráját kívánták kialakítani a végtelen nádtenger helyén, az ősmocsarak lecsapolásával – ha ma áthaladunk a Balatonfenyvest a Berektől elválasztó M7-es autópálya felüljárója alatt, még mindig egy meseországot találunk buja növény és állatvilággal, a csatornákat pedig sok helyen tavirózsák és vízitökök nőtték be, ami a víz tisztaságát indikálja.
Bár a mocsárvilág hasznosításának ötlete nem a szocializmus idején született meg, a nagyarányú lecsapolás és földmunkák, az állami gazdaság kialakulása az ötvenes évekre tehető. De ilyen volumenű munkákhoz munkaerőre is szükség volt. Az emberi erőforrások hatékony mozgósítása érdekében létrehozott Közérdekű Munkák Igazgatósága a Nagy-Berekben is alakított egy tábort, ahol a köztörvényes bűnözők mellett bizony politikai elítélteket is „foglalkoztattak”. A Nagy-Berekben pedig nem egyszerű az élet. Mocsárvidékről lévén szó, az egyébként is borzasztó körülmények között, barakkokban tartott elítéltek munkakörülményeit olyan apróságok is tovább nehezítették, mint a szúnyogok és a szúnyognál sokkal szívósabb és fájdalmasabb csípéssel büszkélkedő böglyök.
Az internálótáborokban az utolsó években megközelítőleg 28 ezer (tehát egy kisvárosnyi) rabot dolgoztattak. Csak a Nagy-Berekben (pontos adatok híján, egészségügyi nyilvántartások alapján) 1500-3000 fogvatartott lehetett.
Ha a témában még többet olvasnál, ajánljuk a sztálini Szovjetunió egészét behálózó kényszermunkatáborokról szóló cikkünket is.
