A Flo cikluskövető alkalmazás illegálisan adhatta át több millió felhasználó adatait a Metának, hogy a cég személyre szabott hirdetéssel bombázhassa őket.
A cég ellen csoportos pert indítottak a felhasználók, és komoly kártérítési összegre is számíthatnak – írja az Index.
Éveken át tartott az adatlopás
Már 2016–2019 között is panaszkodtak a nők, hogy a Flo alkalmazás nem megfelelően kezeli az adataikat, azokat eladta harmadik fél számára. Ezek között olyan intim információk voltak például, hogy a nőknek mikor kezdődik és meddig tart a ciklusuk, hogy az mennyire rendszeres, illetve, hogy a felhasználók teherbe akarnak-e esni. Ekkor az amerikai hatóság, a Federal Trade Commission beperelte a céget, ám akkor a felek peren kívül megegyeztek.

A jelenlegi peres eljárás a Flot és a Metát is érinti, a tárgyalás. a San Francisco-i szövetségi bíróságon folyik. Ha minden egyes visszaélést külön kezelnek majd, úgy a bíróság százmilliárd dolláros büntetést is kiszabhat. Ezt az alperesek igen túlzó követelésnek tartják.
Amennyibente is az érintettek között vagy, és bizonyítható az adatlopás ténye, úgy magyar bíróság is eljárhat az ügyben.
























