Életem cikkek
Nem nyugszik az időjárás, az ország kétharmadán érvényes ez a veszélyjelzés
Folytatódik az esős időjárás, de a köd és a nagy mennyiségű pára is rontja a látási viszonyokat. Kiadták a veszélyjelzést a meteorológusok, mindössze két vármegyét nem érint.
Így figyelik a gyalogosokat: új szabályokat hoznak az utcai arcfelismerésre Kínában
Az arcfelismerő technológia elterjedése komoly adatvédelmi aggályokat vet fel, amire még a kínai hatóságok is reagálni kényszerültek. Új szabályozást vezetnek be az év közepétől az emberek jogaira hivatkozva. Kérdés, hogy valóban a polgárokat védik-e ezek az intézkedések, vagy csak egy következő lépést látunk a totális digitális kontroll kiépítésében.
Földrengés rázta meg Magyarországot: ezeken a településeken te is érezhetted
Az utóbbi hetekben több földrengésről is beszámoltak Magyarországon, több településen is érezhették a lakosok ennek a hatását.
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, elsőfokú riasztást adtak ki a meteorológusok.
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik
Mintegy 600 ezer vidéki nyugdíjast érint az otthonfelújítási támogatás lehetősége. Napokon belül kezdődik az igénylés.
Kell még nekünk a feminizmus? Ennyit változott a nők helyzete
Van, aki szerint itt régóta csak feminácikról van már szó, mások szerint a feminizmus igenis kell. Kinek van igaza? El lehet-e dönteni egyáltalán, hogy valakinek igaza van-e? Erről is szól a Dívány Időutazók podcastjének legújabb része.
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat
Izgalom, remegő térdek, gyors szívverés – a lámpaláz sokak számára ismerős érzés. Akár nyilvános beszéd, akár egy fontos találkozó előtt állsz, a stressz hatására tested automatikusan reagál. A jó hír, hogy megtanulhatod kezelni ezt az állapotot, és még előnyödre is fordíthatod!
Ha ezért bírságol meg a rendőr, semmiképp ne írd alá
A jelenleg hatályos szabályozás szerint a lakcímváltozást nem feltétlenül szükséges átvezettetni a forgalmi engedélybe. Úgy tűnik azonban, hogy erről nem minden rendőr tud. Ha emiatt bírságolnának meg igazoltatásnál, jobban jársz, ha nem írod alá a bírságról szóló papírt.
Ezeket az éveket nem számolják bele a nők nyugdíjába
Annak ellenére, hogy a nyugdíjak összegének kiszámításakor egyes évek számítanak, a kedvezményes korhatár során figyelmen kívül kell hagyni őket. Szakértő tette tisztába, hogy milyen szabályok vonatkoznak a nőkre a korkedvezményes nyugdíj igénylésekor.
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje
Egy felmérésből nemrég kiderült, hogy a munkahelyen kifejezetten számít a külső. Azok ugyanis, akik csinosak, bájosak és jóképűek, akár több fizetést is kaphatnak.
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői
Az ismerkedés az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül, ami nem csupán a szokásainkra, hanem a kapcsolatok dinamikájára is hatással volt. Körüljárjuk, hogyan változtak ezek a szabályok az online térben, és milyen új normák alakultak ki.
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
A hulladék nejlonzacskókból és fóliákból jobb esetben újrahasznosított polietilén granulátum készül. A folyamat összetett, és azok számára, akik – szó szerint – nyakig benne dolgoznak, nem is túl egészséges.
„Az asztal mögül nézik végig, ahogy megtörténik velünk a tragédia” – a bántalmazott nők a rossz rendszer foglyai
A bántalmazott nőknek segítségre van szüksége ahhoz, hogy kitörjenek az ördögi körből, de sokszor ehelyett egészen mást kapnak. Több áldozat és szakemberek mutatják be, hogyan működik ma a rendszer a valóságban.
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz
Ma tó fedi a tekintélyes medret, és békés a táj ott, ahol 40 évvel ezelőtt még sok tízezer aranyásó embertelen körülmények között cipelt nyakában 200 méteres mélységből hatalmas földzsákokat a 20. század végének legelvetemültebb aranylázában.
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával
Március 8-tól olyan egészségügyi szolgáltatónál is foglalható időpont, amely a beteg ellátására területileg nem kötelezett. Az új rendszernek azonban szakértők szerint az idősek lehetnek a vesztesei.
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad
Fontos kormányrendelet-tervezet látott napvilágot: tartalmazza az idei valorizációs szorzószámokat, ami az aktív évek keresete mellett nagymértékben meghatározza az öregségi nyugdíj összegét.
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna
A kutatók eljátszottak azzal a gondolattal, mi történne akkor, ha az emberiség és vele a Föld összes élőlénye kihalna, miközben NASA űrhajósai a Nemzetközi Űrállomáson rekednének. Vajon mennyi ideig maradhatnának életben?
Ilyen a hűtlen férfitípus külseje a mesterséges intelligencia szerint
Fény derült rá, hogy néznek ki azok a férfiak, akik hajlamosak arra, hogy megcsalják a partnerüket. A tipikus hűtlenkedő férfi arcképét egy több ezer, többségében párja által megcsalt nő körében végzett felmérés alapján készítette el a mesterséges intelligencia.
Magasabb sebességhatár kerülhet az új KRESZ-be
A főpolgármester közlése szerint bekerülhet az új KRESZ-be, hogy a villamosok Budapest bizonyos részen a mostani 50 kilométeres óránkénti sebesség helyett 70 km/órával haladhatnak.
Így randiztak nagyszüleink idejében: van, amit vissza kéne hozni belőle
Egy mai fiatal már el sem tudja képzelni, hogy nagyszüleink idejében milyen leckék alapján kellett bizonyos illemszabályokat betartaniuk a szerelmeseknek egy hétköznapi randi során.
Százezrekkel verik át a magyarokat ezzel a trükkel: erre figyelj, ha szakembert kell hívnod
Akár több százezres számlát is benyújthatnak egyes szakemberek alig pár tízezer forintos munka elvégzése után. Így előzheted meg, hogy többet fizess a kelleténél.
Pest vármegyét is elérte a rettegett kór: megkezdődött az állomány felszámolása
A Nébih szakemberei Pest vármegyében is kimutatták a madárinfluenza jelenlétét, felszámolták az érintett baromfitelep állományát.
Nagy a baj vidéken: elfagy a gyümölcs, így próbálnak védekezni
A visszatérő, fagyos éjszakák veszélyeztetik a termést. A gyümölcsfák már virágozni kezdtek, de a hideg miatt kétséges a sorsuk.
Ebben a boltban nem dolgozik eladó: kipróbáltuk
Elfelejthetjük a hosszú sorokat és az aprópénzzel való babrálást – a jövő boltjai megérkeztek! Kipróbáltunk egy olyan üzletet, ahol nincs szükség pénztárra vagy eladókra, mert AI és szenzorok segítségével automatikusan felismerik, hogy mit vásárolunk.
Árrésstop után jöhetnek a hatósági árak a miniszter szerint
A nemzetgazdasági miniszter a kormány közösségi oldalán tájékoztatott arról, hogy akár a hatósági árat is bevezethetik ismét, ha a boltok nem tartják be a profitplafont.