Szomorú statisztika végén kullog Magyarország, az utolsók vagyunk az EU-s listán

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egyre nő Európa-szerte a tudományos életben dolgozók száma, nemcsak a férfiaké, a nőké is. A magyarországi helyzet azonban korántsem olyan fényes, mint azt az uniós átlagból sejtenénk, kétféle listában is az egyik utolsó helyen áll hazánk.

Az 1800-as évek végén az első magyar orvosnőnek, Hugonnay Vilmának azt mondták, a tudományt nem a nők viszik előre. Ez a szemlélet ugyan hazánkban is megváltozott azóta, de nem annyira, mint a kontinens más részein. Legalábbis a statisztikai adatok azt mutatják, hogy még mindig csekély arányaiban a tudományos életben dolgozó nők száma. Az Eurostat jelentése szerint a mérnökként, illetve a tudományos élet más területein dolgozó nők száma ugyanis uniós szinten bőven megduplázódott az elmúlt 15 év alatt, a magyarországi adatok azonban nem követik ezt a tendenciát.

Az Eurostat vizsgálata a 2008-2024 közötti időszakra fókuszált. Mint kiderült, az Európai Unió egészét tekintve a 3,4 millió, a tudományos életben dolgozó nő száma 2024-re 7,9 milliónyira gyarapodott. 

A magyar tudományos életben még mindig kevés a nő

Ha a gazdasági tevékenységek egészét nézzük, a nők a tudósok és mérnökök között 40,5%-os arányban szerepeltek tavaly, arányuk azonban még ennél is magasabb volt az úgynevezett tudományos szolgáltatások, valamint a kutatások területén. 

Az országok között természetesen nagy különbségek akadtak, a legtöbb női tudományos munkatárs vagy mérnök Lettországban, Dániában és Észtországban, Spanyolországban, Írországban és Bulgáriában dolgozik. A lett női kutatók számaránya például 50 százalék feletti. A lista alján

Idézőjel ikon

Finnország, Németország, Szlovákia és Magyarország található.

Az utolsó helyezett finneknél 30,7 százalék nő ebben a szektorban, ám hazánkban sem sokkal jobb a helyzet: nálunk a mérnökök és tudósok között ez arány 31,7 százalék.

Hogyha a statisztikákat nem pusztán országokra, de régiókra bontjuk, akkor sincs Magyarország jobb helyzetben, Közép-Magyarország ugyanis az abszolút utolsó 30 százalékkal. 

Ha érdekel, ki kövezte ki az utat a magyar nők egyetemi tanulmányainak, ezt a cikkünket olvasd el. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.