Nagy változás a B-kategóriás jogosítványoknál: nem mindenki fog örülni neki

Olvasási idő kb. 1 perc

Az Európai Unió döntése értelmében jelentősen megemelik a B kategóriás jogosítvánnyal vezethető járművek össztömegét, így a korábbi 3500 kilogrammos határ 4250 kilogrammra nő. A változtatást a technológiai fejlődés tette szükségessé, mivel az elektromos autók akkumulátorcsomagjai akár mázsákkal is növelhetik a járművek súlyát.

A könnyítés azonban nem általános érvényű: kizárólag az alternatív hajtásúelektromos vagy hidrogénüzemű járművekre vonatkozik. Mint azt a Teol.hu megírta, a jogalkotók ezzel kompenzálják az akkumulátorok okozta többletsúlyt, miközben a hagyományos dízel- vagy benzines furgonok maradnak a régi korlátok között. Bizonyos feltételek mellett a határ akár 5 tonnáig is kitolható az alternatív hajtású mentőautók vagy haszongépjárművek esetében.

Van, aki örül a változásnak

A szabályozás jelentős könnyítést jelent a vállalkozóknak, hiszen az elektromos furgonra váltók mentesülnek a sofőrök költséges C-kategóriás vizsgáztatása alól. Egy szekszárdi szakértő szerint ez komoly idő- és költségmegtakarítás, ugyanakkor a szakoktatók óvatosságra intenek.

A 4 tonna feletti járművek megnövekedett féktávolsága miatt a tagállamok kiegészítő képzéshez köthetik a jogosultságot.

A B kategóriás jogosítvánnyal vezethető járműveknél lesz változás
Fotó: Jung Getty / Getty Images Hungary

Szigorítanák a rendszert

Miközben a súlyhatár nő, a kezdő vezetők számára szigorodik a rendszer. Az EU egységesen kétéves próbaidőt vezetne be minden tagállamban, amely alatt zéró tolerancia vonatkozik az alkoholfogyasztásra, és a közlekedési szabályszegéseket is szigorúbb büntetéssel sújtják. 

Idézőjel ikon

Bár az Európai Parlament már jóváhagyta a tervezetet, a teljes körű bevezetésre a tagállamok 2029-ig kaptak haladékot.

Addig is érvényben marad a 3500 kilogrammos limit, így a közeljövőben nagyobb lakóautót vagy elektromos haszongépjárművet vásárlóknak továbbra is figyelniük kell a műszaki adatlapokat a kategóriaváltás elkerülése érdekében.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.