Új KRESZ-táblákat kell megszoknunk: így módosulnak a jelzések a tervek szerint

Olvasási idő kb. 2 perc

A KRESZ változása új, illetve módosított küllemű táblákat is jelent a januárban közzétett tervezet szerint.

Az egész ország készül a közlekedési szabályokat átfogóan a modern igényekhez igazító KRESZ-változásokra, melyek még idén esedékesek. Amint arra a nool.hu figyelmeztet, nemcsak a szabályok, de a táblák is megváltozhatnak a korábban közzétett tervezet szerint. 

Mint írják, az új KRESZ-táblák bevezetése nem szimplán formai változás, a közlekedés szemléletének korszerűsítését is jelenti, hiszen az utakon az elmúlt évek során megjelent mikromobilitási eszközökhöz is igazodnak majd. 

Ezekre az új KRESZ-táblákra kell figyelni a jövőben
Fotó: xijian / Getty Images Hungary

Ilyen új KRESZ-táblákat láthatunk majd hamarosan

Bár az új KRESZ még csak tervezet szintjén vált a közbeszéd részévé, a jogalkotói szádék egyértelmű,  melynek egyik eleme az új közúti jelzőtáblák bevezetése. Ezek között találunk olyanokat, amelyek

Idézőjel ikon

a modern közlekedési helyzetekre

többek között az elektromos töltőpontok elérhetőségére vagy a közösségi mobilitási pontokra reagálnak, de várhatóan lesznek új figyelmeztető és forgalomszervezési táblák is.

A közúti jelzőtáblák ismerete és értelmezése alapvető a biztonságos közlekedéshez, ezért nem árt előre tájékozódni a táblákról is, mielőtt a KRESZ módosításait elfogadják, ezek ugyanis nemcsak információkat, de kötelezettségeket és elsőbbségi viszonyokat is jelölnek. 

Ezekre a táblákra készülj

  • Oldalszél Figyelmeztető tábla jelzi majd várhatóan azt, ha az adott útszakaszon erős oldalszélre kell számítani. Ez főként a magas építésű járművek számára jelenthet veszélyt.
  • Az elektromos töltési pontokat is kitáblázzák, a tervek szerint az így jelzett helyeken kizárólag a töltés idejére lehet majd parkolni.
  • Az elfogyó sávoknál  megjelennek majd a Cipzárelv alkalmazása táblák, melyek kötelezővé teszik a váltakozó besorolást.
  • Az útszakaszok magassági vonalvezetésére figyelmeztető Felakadás veszélye táblák a hosszú tengelytávú vagy alacsony hasmagasságú járművek sofőreit figyelmeztetik a tervek szerint.
  • A közösségi járműmegosztó rendszerekhez kapcsolódó parkolóhelyeket Mobilitási pont táblával jelölik a jövőben a tervek szerint, ezeken a területeken a rendszerhez tartozó járművek parkolhatnak majd. 
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.