Ha ismered ezt a pár pontot, életet menthetsz a jégen

Olvasási idő kb. 2 perc

A téli hidegben sokan próbálnak segíteni a fagyveszélynek kitett élőlényeken. Ugyanakkor a segítő is könnyen életveszélybe kerülhet, ezért néhány alapvető szabály betartása létfontosságú.

A Velencei tó és a Balaton vízfelülete is befagyott, néhol már korcsolyázni is lehet. Ha téli időtöltés közben a jégbe fagyott vagy annak tűnő hattyún segítenél, az nem egyszerű feladat, mindenki védelmében érdemes szakemberre bízni a dolgot.

A jég veszélyes terep

A tűzoltóbrigádok, a Vízimentők és a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat - HUNGO is szívesen segít, ahogy a Tollas Barát Madármentés egyesület is, bár ilyen időkben, mint most is van, meglehetősen leterheltek az állatmentők. Mindenesetre attól

Idézőjel ikon

mindenkit óva intenek, hogy felelőtlenül maga próbálja meg a bizonytalan vastagságú jégre merészkedve menteni az állat életét.

Így lehet igazából életet menteni

Az érdemi segítségnyújtás a részünkről így abból állhat, hogy először is meggyőződünk a távolból arról, hogy még élő állattal van dolgunk. Amennyiben az állat reagál a partról finoman hozzálökött ág vagy kavics érintésére, akkor annak pontos helyzetéről értesítsük valamelyik fent említett, a mentésre hivatott szervet. Ezt megtehetjük telefonon vagy interneten, s innentől kénytelenek vagyunk a mentést a szakemberekre bízni saját védelmünkben, mivel

Idézőjel ikon

egy befagyott tó jegének vastagsága mindig nehezen megbecsülhető és sok veszélyt rejt.

Ha a mentés balul sülne el, vagy embert látsz küzdeni a jégen, a katasztrófavédelem tanácsait kell megfogadnod:

  • hason csúszva közeledj
  • a jégbe csúszott áldozatot ne közvetlen közelről próbáld menteni, az utolsó métereket eszközzel, például faággal hidald át
  • ha több ember van a helyszínen, alkossatok láncot egymásba kapaszkodva, mindenki fogja a másik lábát hason fekve
  • ne a ruhájánál fogja meg senki a pórul járt embert, mert elszakadhat
  • segédeszközzel húzzuk partra a kimentett embert és ne vigyük azonnal nagyon meleg helyre.

Ha valaki víz alá került, már profi segítség kell, hívd azonnal a 112-t!

Ha érdekel, milyen egy befagyott hazai vízesés ritka látványa, nézd meg ezt az anyagunkat is.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.