Százezres bírság jár érte, ha így telefonálsz

Olvasási idő kb. 2 perc

Többszáz hamis hívás érkezik a telefonbetyároktól éves szinten a tűzoltókhoz. Most egy nap alatt kétszer is feleslegesen mentek ki a feltételezett tűz helyszínére. A telefonbetyárok komoly bírságra számíthatnak.

Amint arról a Nool.hu tájékoztat, 2025-ben országosan eddig közel négyszáz, Nógrád vármegyében pedig 15 alkalommal történt szándékos, telefonbetyáros félrevezetés. Nem létező tüzekhez, kamubalesetekhez riasztották a tűzoltókat, legutóbb két ízben Rimócon. 

A telefonbetyárok nemcsak a munkát akadályozzák viccesnek tűnő, felesleges hívásaikkal, de akár mások életét is veszélyeztethetik, hiszen a nem létező tüzekhez kivonuló állomány eközben ott nem tud segíteni, ahol valóban szükség lenne rájuk. 

A telefonbetyárok mások életét is veszélyeztetik, figyelmeztetnek a katasztrófavédők
Fotó: Papajcsik Péter / Index

Bírságot kell fizetniük a telefonbetyároknak

„Tavaly huszonhat esetben érkezett szándékosan megtévesztő bejelentés a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság fő- és műveletirányító ügyeletére. Idén eddig tizenöt szándékosan megtévesztő bejelentés adott feleslegesen munkát a Nógrád vármegyei tűzoltóknak, ezek közül kétszer műszaki mentéshez kértek segítséget, tizenhárom esetben pedig hamis tűzesetről számoltak be" – mondta a lapnak Kapás Márton, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Idézőjel ikon

A tévedés és a szándékos megtévesztés között hatalmas a különbség,

ha elővigyázatosságból telefonál valaki, még nem, de ha viccből riasztja a tűzoltókat, komoly bírságot kell fizetni, ez ugyanis szabálysértés. A telefonbetyárok ellen rendőrségi eljárás indul

Idézőjel ikon

de pénzbüntetés vagy elzárás is kiszabható,

ráadásul a kivonulás költségét is meg kell fizetniük. 

Bírság, de elzárás is lehet a telefonbetyárok jussa
Fotó: outsider

Több százezres bírság is lehet a hecc vége

A szabálysértés a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint jelentős, akár 400 ezer forintig terjedő fizetési kötelezettséget is maga után vonhat a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény alapján. Emellé jön még a kivonulás költségének összege, ami attól függ, mekkora erőkkel kellett a bejelentés nyomán a helyszínre érkezniük a tűzoltóknak. 

Idézőjel ikon

„Egy közlekedési balesetnél néhány másodperc is sokat számít, ha emberéletről van szó, de egy zárt téri tűz esetén is hasonló a helyzet "

− hangsúlyozta Kapás Márton, kiemelve, hogy a telefonbetyárkodásra készülők a hívás indítása előtt gondoljanak arra, hogy ezzel mások életét ténylegesen is veszélyeztethetik. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.