Ha ilyen autód van, légy résen: razziát tartanak négy nagyvárosban

Olvasási idő kb. 1 perc

Túlságosan szennyező autókra vadásznak a héten a szakemberek az Európai Mobilitási Hét keretében.

Az akció szeptember 15. és 19. között tart, négy városban – Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Győrben mérik az autók károsanyag kibocsátását – adta hírül a hvg.hu

Ha füstöl az autód, lecsaphatnak rád a razzia keretében

Az Építési és Közlekedési Minisztérium ötnapos akciója keretében hozzávetőleg ezer autót mérnek be a szakemberek, elsősorban azokra a gépjárművekre vadásznak, amelyek gyanúsan füstölnek. A méréseket többek között olyan szakemberek végzik, akik vizsgaállomásokon is dolgoznak. 

Az autós razziára azért van szükség, hogy kiszűrjék a túlságosan szennyező gépjárműveket
Fotó: ElcovaLana / Getty Images Hungary

A benzines autóknál gázanalizátorral, a dízeleseknél füstölésmérővel vizsgálják a gépjárműveket, és olyan részecskeszám-mérést is végeznek, amely kiszűri a hibás vagy manipulált részecske-szűrőket. Azok, akik erősen szennyező autót használnak, meghatározott időben belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgára kell vinni a gépjárművüket. 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a magyar autók átlagéletkora több mint 16 év volt a tavalyi évben, vagyis számos olyan személygépjármű van az utakon, amelyek eleve sokkal enyhébb környezetvédelmi előírások szerint készültek, és az alkatrészek elhasználódása miatt szennyezőbbek lehetnek a megengedettnél. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.