Ebből az 5 jelből tudhatod, ha a párod valóban örül a sikereidnek

Olvasási idő kb. 2 perc

A párkapcsolat egyik legnagyobb próbája az, hogy a felek mennyire tudják őszintén támogatni egymást. De vajon melyek azok a jelek, amelyekből tudhatjuk, hogy a párunk tényleg velünk örül a sikereinknek?

A legtöbb kapcsolatban nem csak a hétköznapokban kell helytállni, hanem abban is, hogy a felek hogyan kezelik egymás sikereit. Egy egészséges párkapcsolatban természetes, hogy a partner büszke ránk, ha előrébb lépünk a karrierünkben, vagy sikerül megvalósítanunk egy régi álmunkat. Mégis előfordul, hogy a háttérben ott bujkál a féltékenység vagy a versengés.

Jelek, ha a párunk büszke ránk

Ha a párunk őszintén mellettünk áll, az apró gesztusokból világosan látszik. Nemcsak elmondja, hogy büszke ránk, hanem aktívan részt vesz az örömünkben, például elmegy velünk ünnepelni, vagy meghallgatja a részleteket, amiket más talán unalmasnak találna. Az is sokat elárul, hogy nem próbálja lekicsinyelni az eredményeinket, és nem vált gyorsan témát, amikor rólunk van szó.

A támogató párkapcsolat egyik jele, hogy minden siker közös
Fotó: Jordan Siemens / Getty Images Hungary

A valódi támogatás nem hangos szavakban, hanem a hozzáállásban mutatkozik meg. Egy szerető partner nem csak akkor örül, ha közvetlenül ő is profitál valamiből, hanem akkor is, ha egyszerűen csak látja, hogy boldogok vagyunk. Nem érzi fenyegetésnek a sikereinket, hanem közös győzelemként éli meg azokat.

Ha felismerjük ezeket a jeleket a kapcsolatban, biztosak lehetünk benne, hogy a párunk valóban szurkol nekünk. És talán épp ez a legfontosabb: egy olyan társ, aki nemcsak a nehézségekben van mellettünk, hanem az örömeinkben is osztozik.

Ha kíváncsi vagy rá, miért ugrik meg a válások száma nyáron, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.