Riasztó előrejelzés érkezett: egy hónappal tovább tarthat az elviselhetetlen kánikula

Olvasási idő kb. 2 perc

Európa az idei nyár első igazán komoly hőhullámát éli át, amely nemcsak a rekordokat dönt meg, hanem egyes országokban már halálos áldozatokat is követelt. Szakértők szerint mindez csak a korai jele annak, amit az egyre forróbb nyarak tartogatnak.

A mostani hőhullám nem hirtelen érkezett, hanem fokozatosan építette fel erejét, miközben Dél- és Nyugat-Európában, de már Közép-Európában is 40 °C feletti értékeket mérnek. Franciaországban több ezer iskolát zártak be, Párizs legmagasabb figyelmeztetési szintet jelentette be, Olaszországban 18 város életét nehezíti a forróság, Spanyolországban rekordmeleg június zajlik, Portugáliában pedig a tűzveszély már kétharmadnyi lakott területet érint. A jelenséget a „hőkupola” nevezetű légköri blokk okozza, amely Afrika felől hozza a forró, száraz levegőt – a szakértők egyértelműen a klímaváltozásnak tulajdonítják mindezt. Ha ez így folytatódik, a jövőben nemcsak három, hanem akár négy hónap forrósággal is számolhatunk.

Egész Európa lángokban

A következmények már most is komolyak: eddig nyolc halálesetet regisztráltak, ebből Spanyolországban négyet, Franciaországban kettőt, Olaszországban szintén kettőt. A kórházak több száz hőgutás és dehidratációs esetet kezelnek, különösen az időseket és a krónikus betegeket. Mindeközben atomreaktorokat zárnak le vízhőmérséklet megemelkedése miatt, szabályozzák a kültéri munkavégzést, és átalakultak a városi közterek is: Párizs parkjait éjszakára is megnyitották, Budapesten pedig a vonatállomásokon osztogatnak vizet az utazóknak és a strandok meghosszabbított nyitvatartási idővel működnek.

A nyári, kánikulai meleg egész Európán végigsöpört, és az előrejelzések szerint marad is
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

A hőhullám nem csak egyszerű időjárási esemény, a kutatók szerint egy olyan időjárási „forgatókönyv”, amit korábban évente csak egyszer-kétszer láthattunk, ma azonban már többször is megismétlődik, és részben az ember okozta globális felmelegedést okolhatjuk mindezért. Az Európai Unió Copernicus adatai szerint

kontinensünk kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a világátlag, és a június óta mért rekordok csak a jéghegy csúcsát jelentik. 

A szakértők arra figyelmeztetnek bennünket, hogy kerüljük a déli órákban a kültéri tartózkodást, hidratáljunk és védjük a testünket az UV-sugaraktól. A munkavédelmi szabályok már változnak, egyre több helyen tiltják a szabad ég alatt végzett munkát a legnagyobb melegben. Mindenkit figyelmeztetnek: aki csak teheti, keressen menedéket légkondicionált helységekben, használjon könnyű ruházatot és hidratáljon bőségesen.

Ha kíváncsi vagy rá, miért életveszélyes a hideg zuhany a nyári hónapokban, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.