Halálos parazita fertőz Magyarország-szerte: a kertedben is elkaphatod

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kiskertek tulajdonosai számára veszélyes az a parazita, mely két gócponton is kiemelten fertőz hazánkban. A rókákon élősködő öttagú galandféreg által terjesztett betegség cisztás daganatot okoz, korai diagnózisa igen nehéz.

A róka öttagú galandférge a vizsgálatok szerint két hiperendémiás területen terjed leginkább az országban: az Északi-Közép-hegységben és az ország délnyugati részén, a Dél-Dunántúlon. Amint azt a Díványnak a betegség felderítésével foglalkozó vadegészségügyi állatorvos, dr. Szőcs Tünde elmondta, leginkább a kiskertek tulajdonosait érinti a kór.

A májat károsító, cisztás daganatot okozó betegség, a humán alveoláris echnicoccosis betegség hasfájással, emésztőrendszeri tünetekkel és puffadással kezdődik, ezért sok esetben várat magára a diagnózis. A tünetek súlyosbodását követően már csak a műtét lehet megoldás, ami élethosszig tartó gyógyszerszedéssel jár együtt, de van, amikor halálos. Amint arról korábban már beszámoltunk, négy ember már elhunyt Magyarországon a parazita okozta fertőzés következtében. 

A parazita a kertedben is fertőzhet

„A lakott területeken és azok határán, főként az üdülőkben és a zárt kertekben feldúsul a rókák jelenléte a zavartalanság és a megfelelő életfeltételek miatt. Sokan sajnos etetik is őket. Ha az ingatlant télen nem használják, belakják, a róka által ürített galandféregpete ott marad, és az ember szájüregébe kerülve, majd később leginkább a májban, de akár más szervekben okoz daganatszerű elváltozásokat” - magyarázta dr. Szőcs Tünde. 

A betegek körében végzett kérdőíves vizsgálatokból kiderült, hogy leginkább a 

  • kutyatartók,
  • rendszeres erdőjárók,
  • konyhakertek tulajdonosai és
  • a mosatlan gyümölcsöt fogyasztók

érintettek. A vizsgált időszakban, 2003-2024 között Magyarországon 40 betegnél diagnosztizálták a betegséget, 22 nőt és 18 férfit. A betegek medián életkora 56,6 év volt, a legfiatalabb és a legidősebb 12, illetve 80 éves. A betegség terjedése ellen a leginkább azzal tehetünk, ha még a saját kertünkből származó ennivalót is alaposan megmossuk, igyekszünkhozzáférhetetlen helyen tárolni a szemetet, hogy se a rágcsálókat, se a rókákat ne vonzza oda. A kutyákat és kijárós macskákat havi szinten érdemes féreghajtani. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.