Van rá lehetőségünk, hogy párkapcsolatunk az idő múlásával egyre jobb legyen, a tartós és boldog szerelmet azonban – a kezdeti eufórikus állapottal ellentétben – nem ingyen adják.
A szerelem első időszaka – azt mondják, kb. az első két év – lehet felhőtlen és eufórikus. Mivel sokféle szerelem létezik, még csak azt sem mondhatjuk, hogy ez minden kapcsolatban így van. Azt pedig pláne nem, hogy ami ezután jön, az már nem szerelem. Lehet ugyanannak az útnak egy másik szakasza, és bizony a nehézségekre is szükség van ahhoz, hogy egyre értékesebb és mélyebb legyen két ember viszonya. Magunk és a másik tudatos megismerése nélkül is szerethetjük egymást akár egy életen át, és az is személyiségünkön múlhat, hogy együttélésünk milyen mértékű és mennyiségű kisüléssel jár. Vannak, akik látszólagos erőfeszítések nélkül élnek folyamatos harmóniában. De hát ők vannak kevesebben. A jó hír az, hogy a szeretetet és a békét magunk is megteremthetjük. Íme néhány ötlet, amely segíthet ebben.
1. Ismerjük meg és fel piros gombjainkat
Biztosan te is rajtakaptad már magad néhányszor, hogy valamit túlreagáltál. Ennek egyik leggyakoribb és legfontosabb oka lehet, hogy nem arra adtál választ, ami a jelenben történt veled. A valós történés észrevétlenül előhívott benned valamilyen korábbi, főként gyerekkorban átélt, mélyen elásott élményt, ami a reakciódat indokolta. A jelenség hátterében sémáink állnak. Ezek mélyen rögzült minták, amelyek meghatározzák önmagunk megélését. Temperamentumunk és gyermekkorban szerzett tapasztalataink nyomán alakultak ki. Amikor egy kapcsolatban extrém negatívan reagálunk a másikra, egy kívülről nézve nem is annyira vészes mondatra, azt valószínűleg valamilyen sémánk okozza. Erre mondjuk, hogy piros gombot nyomott meg rajtam. Azért érdemes minél több piros gombot felderíteni magunkban és a másikban, hogy egyrészt lehetőleg ne nyomogassuk egymáson ezeket, másrészt legalább a robbanás után el tudjuk mondani párunknak, hogy valójában miért is esett annyira rosszul viselkedése. Szétszálazni, hogy mi miért esett rosszul, milyen félelmek vagy véletlen egybeesések mentén mélyült el egyre jobban a konfliktusunk, sémáktól függetlenül is érdemes. Persze nem mindenki szeret egyformán beszélgetni az ilyen lelki részletekről, de valamilyen szinten annak is érdemes nyitni önmaga és a másik mélyebb megismerésére, akinek ez az igény természetéből nem feltétlenül következik. Önmagunk és a másik mélyebb megismeréséhez a konfliktusok megértése pótolhatatlan eszköz.
2. Ismerjük meg és fel énállapotainkat
Eric Berne amerikai pszichiáter dolgozta ki a tranzakcióanalízis (TA) nevű modellt, melyben különböző énállapotokat határozott meg. Mindannyian megéljük ezeket, egyszer gyermek (síró vagy boldog), máskor felnőtt, megint máskor szülői (szabályozó vagy gondoskodó) énállapotban vagyunk. Amikor dühösek vagy elkeseredettek vagyunk, valójában síró gyerek énállapotot élünk át. Hány vitát időben lezárhatnánk, ha tudnánk, hogy az ilyen állapotban lévő emberrel nem lehet konstruktívan beszélni! Más szóval: hiába hajtogatjuk az igazunkat! Ha azt szeretnénk, hogy a másik tudatáig eljusson, amit mondunk, előbb ki kell őt hoznunk ebből az énállapotból, amit empátia adásával érhetünk el. Vagy, ha egy veszekedés kellős közepén magunk is síró gyerekek vagyunk, legalább hagyjuk egymást békén, amíg le nem higgadunk. Menjünk át a másik szobába díszpárnát püfölni.
3. Gyakoroljuk a megszakítás gomb megnyomását
Mick Cope coach, a 7C modell megalkotója ír könyvében a megszakítás gomb modelljéről, amit akkor érdemes bevetni, ha rendszeresen belemegyünk bizonyos viselkedési mintákba, amelyeket utána megbánunk. Például veszekedéskor hajlamosak vagyunk verbális agressziót alkalmazni, vagyis személyében elhordani minden rossznak a párunkat. A módszer több lépcsőfokból álló egészként kezeli az eseménysorozatot, a következőképpen:
- „Előtte” stádium – itt még éppen oké minden, de már jön az...
- „Emelkedés” – kezdünk bepipulni és „megutálni” a másikat,
- „Nem kívánatos helyzet” – ez a csúcspont, amikor megtörténik a verbális bántalmazás,
- a „Lefelé csúszás” – jövünk kifelé...
- „Vége” – vagyis helló, lelkiismeretfurdalás!
Az a feladat, hogy tekintsük át a velünk történt eseményeket ebben a sorrendben. Le is lehet rajzolni a felfelé, majd lefelé tartó görbét, bejelölhetjük az állomásokat. Arra kell törekedni, hogy valahol a görbén nyomjuk meg a megszakítás gombot, vagyis lépjünk ki abból a pszichés sablonból, amit ilyenkor bejárunk. Abszolút értékelhető teljesítmény, ha kezdetben az ötös pontnál nyomjuk meg, vagyis tudatosítjuk, hogy mi is történt valójában. Határozzuk el, hogy legközelebb a négyes pontnál avatkozunk közbe. Majd a hármasnál... annál tovább nem is kell feltétlenül menni.
4. Próbáljuk meg beleélni magunkat a másik helyébe
Vannak kapcsolatok, amelyekben akadnak alapvető ellentétek, akár vágyak, szokások, akár emberi alaptermészet tekintetében. Pont az ilyen esetekben érdemes a leginkább beleélni magunkat a másik helyzetébe, lelkébe is. Egyrészt azért, mert az ilyen ügyet nem lehet feloldani könnyedén némi kis kompromisszummal vagy elfogadással, hiszen akár olyan dolgokról is szó lehet, amelyek feladásával önmagunkat veszítenénk el. Másrészt ezek azok a konfliktusok, amelyek a legmélyebb félelmeinket hívják elő azzal kapcsolatban, hogy maradjunk-e egymás mellett egyáltalán.
Mielőtt döntenénk erről, próbáljuk meg csak megérteni a másikat.
És ha ez kölcsönös, akkor lehet, hogy mégis tudunk éppen csak annyira finomítani a helyzeten vagy átkeretezni megélésünket, hogy az elviselhetővé váljon. Pál Feri szokta hangsúlyozni: a legnagyobb problémáinkat nem megoldjuk, hanem megtanulunk együttélni velük.
5. Döntsünk úgy, hogy szeretjük egymást
Sokakban felmerül a kérdés, hogy ha nem vagyunk hívők, akkor mi értelme van házasodni, és ez jó kérdés. De például lehet éppen ez: hogy ha nem is a Transzcendens bevonásával, de döntést hozunk és ígéretet teszünk, ami szavaink értelmében meghatározza egész hátralévő életünket. Nem mindegy, hogy amikor épp annyira utáljuk a másikat egy veszekedés során, hogy szavak sincsenek rá, akkor a szívünk mélyén és a tudatunk határán őrizzük-e az iránta vállalt szeretetet, vagy hagyjuk, hogy a harag és a csalódás végérvényesen messzebbre sodorjon párunktól. Nem mindegy, hogy teljesen kiszolgáltatjuk-e magunkat érzéseinknek, érzéseinket pedig a körülményeknek, vagy ehelyett van valami közös vállalás nyomán született értékünk – a kapcsolat maga –, amelyért bármire képesek vagyunk együtt, és amely végül visszahat legmélyebb érzéseinkre.
Ha arra is kíváncsi vagy, hogy Ferenc pápa milyen örökséget hagyott az emberiségnek, ezt a cikkünket ajánljuk.
