Külföldön rettegnek a magyar hústól, akkor sem kell, ha minden rendben vele

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Európai Unión belül továbbra is szabadon forgalmazhatók a magyar állatok és húsuk, amennyiben nem a ragadós száj- és körömfájással érintett telepekről vagy azok védőkörzetéből származnak.

Európai bizottsági rendelet szavatolná ezt a lehetőséget, amelyet nem is vettek el a magyar gazdáktól, azonban tapasztalataik szerint a külföldi partnerek megrettentek a hazánk négy állattenyésztő telepén megtalált, valóban veszélyes ragadós száj- és körömfájástól. Kivárnak, a lehetőség ellenére mégsem vásárolnak, áll a hvg.hu cikkében.

Jelenleg 27 olyan ország van, amely nem kér a hazánkban, vagy a betegséggel szintén sújtott északi szomszédunktól, Szlovákiában eladásra kínált páros ujjú patások megvásárlásának lehetőségéből. A Nébih összefoglalója szerint van, ahol az élőállatot szállítók nem is állhatnak meg, és akad olyan ország is, amely a bőrből készült termékek bizonyos fajtáit is kitiltotta.

A magyar hústól a szarvasmarhák körében terjedő betegség miatt ódzkodnak annyira
Fotó: Photograph taken by Alan Hopps / Getty Images Hungary

A magyar hústól tartózkodik a piac

A magyar sertéstenyésztők arra számítanak, hogy az Európai Unió a közeljövőben az importtilalom megszüntetésére szólítja majd fel a tagállamokat. Ők a bizalmatlanság ellenére most is tudják értékesíteni termékeiket a kontinensen, ám Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója szerint egyre nehezebb eladni azt a 8-10 ezer sertést, amelyet az érintett megyékben tartanak. Ő úgy véli, sok vágóhíd nem akar átvenni most magyar sertést biztonságos területről sem, melynek hatására az állatok túltartottá válnak.

Idézőjel ikon

Ez azt jelenti, hogy a 110 kilogrammra számított vágási súly megnő, akár napi egy kilogrammal is, a túltartott állatot pedig alacsonyabb áron veszik meg.

A húsmarha dömpingje ősszel van, és egyébként is egyre nagyobb mennyiségben szorulunk behozatalra, így ezt az ágazatot összességében kevésbé sújtja a kivitel nehézsége. A juhtenyésztők ugyanakkor bajban vannak: a bárány ára bezuhant, és hamarosan itt a húsvét. Főleg az olasz piacra kerülnek ezek az állatok – az egyetlen kedvező körülmény, hogy a kiskérődzők pestise miatt Romániára szigorú kiviteli korlátozások vonatkoznak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk