Bántalmazták, de nem kapott látleletet, mert nem volt formanyomtatvány – az OMSZ kivizsgálta az ügyet

Olvasási idő kb. 5 perc

Az elmúlt hónapok során több alkalommal is szembesültünk azzal, hogy halálos kimenetelű bántalmazás áldozataivá váltak honfitársaink. Kikértük a mentőszolgálat és a rendőrség véleményét is azzal kapcsolatban, mi a teendő, hogy segítséghez juthassunk egy bántalmazó helyzetben.

Alig csitultak az indulatok a gyermeke apja által meggyilkolt M. ügyében, amikor kiderült, hogy a lúgos orvosként elhíresült, jogerősen elítélt férfit hamarosan szabadlábra helyezik jó magaviselete miatt (a Fővárosi Törvényszék döntése értelmében ez végül nem történt meg). Mindeközben egy olvasónk is elképesztő történetet osztott meg bántalmazásával kapcsolatban. A fenti három, elszigetelt, körülményeit tekintve is csak részben hasonló esetben azonban van valami közös: ezeknek az asszonyoknak

valamiért nem sikerült a védőhálón belül maradniuk, hiába próbáltak. 

Olvasónk a napokban azzal kereste fel a Díványt, hogy volt párja, gyermekei apja a kapcsolattartás végén, a lépcsőházban megverte, ő pedig hiába akart, nem tudott segítséget kérni sehol. A nő pár órán belül feljelentést tett a rendőrségen online, majd először a ház melletti felnőtt háziorvosi rendelőben kért segítséget a látlelet levételéért. Az orvos tovább küldte az orvosi ügyeletre, azt állítva, ő erre nem jogosult. Azonban az ügyeleten szolgálatot teljesítő mentősök sem tudták levenni a látleletet. Itt szándék lett volna rá, de formanyomtatvány nem volt. Ők egy kórház sürgősségi osztályára küldték, ahol azonban több órás várakozás várt volna rá, miközben egyedül neveli gyermekeit. Nem tudott több órányit távol lenni tőlük. 

Nem egyszerű segítséget kérni akkor, ha baj van
Fotó: spukkato / Getty Images Hungary

Hány napba telik egy látlelet levétele?

A rendőrség azóta sem kereste feljelentése nyomán, de nem is bízik már abban, hogy fogják, hiszen mint mondta, a mentősök tájékoztatták, miután látlelet nélkül tovább küldték:

Idézőjel ikon

anélkül szóba sem fognak állni vele.

Joggal merül fel a kérdés bennünk, ha ismerjük és értjük a bántalmazó kapcsolatok dinamikáját és a bántalmazott, egyedülálló, kisgyermekes, dolgozó (a sor persze hosszan folytatható, hiszen számos élethelyzet lehetséges mind az érintett nők, mind a férfiak esetén) emberek atipikus körülményeit. Vannak, akik nem tudnak otthonról rövid időnél többet távol lenni, mert az retorzióval jár. Vannak, akik az oktatási intézmények időbeosztásához vannak kötve, mert nincs más, aki a gyermekeikre vigyázna. 

Megkerestük az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs osztályát, feltárva előttük a történetet, mellyel lapunkhoz fordultak. Arra kerestük a választ, mi a módja annak, hogy valaki látleletet vetessen, ha nem az, hogy orvoshoz fordul az ember. Mint az válaszukból kiderült, azonnal belső vizsgálatot indítottak az ügyben a Dívány megkeresését követően. 

Idézőjel ikon

„A szóban forgó eset kapcsán belső vizsgálatot kezdeményeztünk, és az érintett ügyeleti telephelyen dolgozó orvosok és egyéb ellátók figyelmét felhívtuk, hogy a formanyomtatványt hol találják, és a kiállítása kérés esetén kötelező”

– tájékoztatott az OMSZ. Ez azonban a történetével minket felkereső asszonyon nem segít, hiszen idő közben (fizikai) sebei begyógyultak.

A látlelet vételéhez az A.3510-274 számú nyomtatványt kell kitöltenie az orvosnak, amely papír alapon és elektronikusan is hozzáférhető az összes, OMSZ által működtetett alapellátási ügyeleti telephelyen. 

Ha a bántalmazott áldozat 8 napon túl gyógyuló sérülést szerzett, hivatalból is jelentik az esetet - ha sikerül látleletet vetetni
Fotó: MartinPrescott / Getty Images Hungary

„A  látlelet kiállítása magánszemély kérésére és számára térítésköteles, aminek jelenlegi összege 3.500 Ft. Ezt a térítési díjat a látleletet kérő magánszemély a leletezés/orvosi vizsgálat helyszínén okoseszköz segítségével utalással vagy postai csekkbefizetéssel rendezheti. Amennyiben egyik fizetési mód sem lehetséges, akkor a látlelet kiállításra kerül, de átadásra nem, és a későbbi térítés ellenében vagy rendőrségi/hatósági kikérésre adható ki” - tájékoztattak a látlelet kiadásáról. 

Nem jelent tehát problémát, ha valakinek nincs pénze vagy utalási lehetősége (mert annak nyoma lenne) a térítési díj kifizetésére, hiszen a rendőrség egy eljárás során azt bekérheti. A látleletet kérő, bántalmazott személy pedig, ha nem is kapja azt kézhez, az EESZT-be kerülő ambuláns lappal igazolhatja, hogy történt látleletvétel.

Így történik egy látleletvétel

Az OMSZ tájékoztatása szerint mindig a beteget először látó orvosnak kell eljárnia, és a látlelet kiállításával párhuzamosan egy ambuláns lap is készül automatikusan, mely az EESZT-be kerül az OMSZ rendszerén keresztül. A páciens kézhez is kapja azt, de tárolódik digitális formában, ha helyzetéből fakadóan nem tudja megőrizni. Ha szükséges, akkor ez alapján kérhetőek további vizsgálatok. Arra is felhívták a figyelmet, hogy

Idézőjel ikon

a látlelet közokiratnak minősül.

Nem minden áldozat tud személyesen feljelentést tenni, már az e-Papíron keresztül is van erre lehetőség
Fotó: AlexLinch / Getty Images Hungary

“Súlyos bántalmazás észlelése esetén az orvosoknak jelentési kötelezettségük van. Az érintett személy első orvosi ellátása során, ha a páciens 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, és a sérülés feltehetően bűncselekmény következménye, a kezelőorvos köteles haladéktalanul bejelentést tenni a rendőrség felé” – összegezték. 

Megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK) is azzal kapcsolatban, hogy mi várható, amennyiben nincs látlelet mellékelve egy feljelentéshez, illetve mennyi időn belül kell kivizsgálni az ügyet. 

„Kérdéseivel kapcsolatban ajánljuk szíves figyelmébe a 2017. évi XC. törvényben foglaltakat“

– állt az ORFK lapunknak címzett válaszában, illetve linkelték honlapjuk bántalmazásra vonatkozó oldalát is. Mivel éles helyzetben keveseknek van lelki erejük az interneten keresgéli a különböző oldalakon és a törvények között, így igyekeztünk összegezni az alábbiakban, hogy mi a teendő. 

Így kérhet egy bántalmazott ember segítséget

Azonnali segítséget a 112-es egységes európai, ingyenesen tárcsázható segélyhívó számon kérhet, ez a leggyorsabb módja annak, hogy valaki rendőri segítséget kapjon.

„A rendőr minden hozzátartozók közötti erőszakra utaló hívás esetében megjelenik a helyszínen (nem csak akkor, „ha vér folyik”). Feladata elsősorban a jogellenes állapot megszakítása és a további jogsértések megelőzése, az áldozatok – különösképpen a gyermekek – biztonságba helyezése. A rendőr a helyszínen azt vizsgálja, hogy megalapozottan lehet-e következtetni a hozzátartozók közötti erőszak elkövetésére, illetve indokolt-e további eljárás, így különösen szabálysértési vagy büntetőeljárás megindítása. Meghallgatja a feleket külön-külön és a tanúkat is, majd tájékoztatja őket a jogérvényesítés lehetőségeiről. A bántalmazottnak felvilágosítást ad az áldozatsegítő, a szociális és jogi segítségnyújtó szervekről, szervezetekről és intézményekről, valamint a civil segítő szervezetekről, továbbá a rendelkezésre álló pénzbeli segítségnyújtási lehetőségekről“ – tájékoztat a police.hu. 

Elméletben gyors a rendszer

Ha valaki nem hívott rendőrt a bántalmazás során, később e-mailben, személyesen a rendőrségen vagy online, az e-Papír segítségével is feljelentést tehetA feljelentést a rendőrség a megérkezésétől számított három munkanapon belül megvizsgálja. Ekkor eldöntik, hogy az ügyben a nyomozást el kell-e rendelni, vagy a feljelentés kiegészítésének, a feljelentés elutasításának, illetve az ügy áttételének van-e helye.

Minden rendőrkapitányságon dolgozik áldozatvédelmi referens vagy a családon belüli erőszakkal kiemelten foglalkozó munkatárs. A velük való konzultációhoz érdemes telefonon előzetesen időpontot kérni. Segítséget lehet kérni az alábbi telefonszámokon is:

  • Központi segélyhívó: 112
  • Telefontanú: 06 80 555 111 (bűncselekmények névtelen bejelentésére)
  • BRFK SMS-vonal hallássérülteknek: 06 20 9000 107
  • Országos Mentőszolgálat: 112
  • OKIT (Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat): 24 órában, Magyarországról ingyenesen, mindennap hívható telefonszám arra az esetre, ha menekülnie kell: 06 80 20 55 20
Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.