Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mindannyiunknak vannak jobb és rosszabb időszakai – akadnak azonban olyan embertársaink, akiknek élete leginkább egy érzelmi hullámvasúthoz hasonlít: óriási mélységek és magasságok váltogatják egymást, gyakran akár egy órán belül is. A borderline személyiségzavarról kérdeztünk egy érintettet és egy pszichiátert.
„Fekete Zsófia vagyok, művész és borderline személyiségzavar büszke tulajdonosa” – kezdi bemutatkozását a 34 éves Zsófia (vagy ahogy a közösségi médiában művésznevén szerepel, Freakee Z.). Zsófiát 2018-ban diagnosztizálták borderline személyiségzavarral, 2019 óta Franciaországban él, Andorra és a spanyol határ mellett, a Pireneusok lábánál, „valahol a legendákkal teli, misztikus erdőben”. Különböző fizikai munkákból tartja fenn magát, emellett bizsukat készít, ír, korábban zsonglőrködött is: „Először csapatban, aztán egy utcai változatát, a semaforót csináltam vagy 15 évig: a piros lámpánál, amikor megállnak az autók, adok egy kis fél perces show-t, és körbe megyek a kalappal. Hulahoppkarika az eszközöm.”
"Divatos" diagnózis
A mentális betegek, így a borderline személyiségzavarban szenvedők jó része Magyarországon még mindig attól tart, hogy ha kiderül a problémája, környezete vagy a munkahelye „megbélyegzi”. (Erről itt és itt írtunk részletesebben.) Pedig a borderline az egyik leggyakoribb pszichiátriai kórkép: a teljes népességben 0.5-5% közötti az előfordulási aránya. „Nehéz megbecsülni, mekkora hányadot érint, több okból is” – mondja G. Tóth Anita pszichiáter, irodalomterapeuta, a Kolibri Lelki Egészség Műhely szakorvosa. „Egyrészt az utóbbi időben ez »divatos« diagnózis, vagyis a mindennapi életben egymásra is könnyű kimondani mintegy ítéletként, vagy magunkra, felmentést várva a felelősség alól. A köznapi diagnosztizálásnak vagy az öndiagnózisnak természetesen megvannak a maga veszélyei és stigmatizáló, esetenként démonizáló jellege. Egy másik ok, amiért csak becsüljük az előfordulását, azok a pszichés zavarok, amelyeknek a hátterében áll, de azoknak a tünetei elfedik – legalábbis a szaksegítség igénybevételének elején – a személyiségzavar tüneteit. Leggyakoribb komorbid állapotok a hangulatzavarok, jellemzően a súlyos depresszió, önsértéssel vagy anélkül, szorongásos zavarok és szerhasználat, de más személyiségzavarokkal is mutat átfedést.”
Szélsőségek között
A borderline személyiségzavar a nők között gyakrabban fordul elő, bár egyes kutatások azt mutatják, hogy a nemi arány kiegyenlített.
„Minden borderline egyedi, nem címkézhető”
– hangsúlyozza dr. G. Tóth Anita. „A legfontosabb jellemzők: instabil énkép, önkritikusság, krónikus ürességérzés, érzelmi labilitással, mely olykor néhány órán belüli hangulatváltásokat jelent. Bizonytalanság a célokban, a karriertervekben, az instabil, sokszor alacsony önértékelés miatt.” A borderline-ok nehezen ismerik fel mások érzéseit és szükségleteit, ugyanakkor rendkívül érzékenyek, esetenként gyanakvóak vagy akár ellenségesek is lehetnek. „Emiatt kapcsolataik intenzívek, konfliktusosak, jellemző a bizalmatlanság, a túl közeli bevonódás és elutasítás, idealizálás és lebecsülés szélsőséges váltakozása. Szintén gyakori az impulzivitás, a kockázatkereső viselkedés, a dühkitörések és az ismétlődő önsértés” – sorolja a leggyakoribb tüneteket a szakember.
"A borderline mindig bajba kever"
És hogy hogyan jelenik ez meg az érintett életében?
„Olyan magasságokat és mélységeket vagyunk képesek megélni, amit egy átlagember nem. Nem tudok többet, mint más, csak intenzívebben élem meg.
A megérzéseim igazán erősek, és sokszor húztak már ki a pácból, bár sajnos nem elégszer, mert a borderline mindig bajba kever… De ez a »színe« az egésznek, ezért is vannak olyan tapasztalataim és olyan sztorik az életemben, amelyek nem egy átlagos életet mutatnak be. Több terhet vagyunk képesek cipelni, és valahol csoda, hogy ezt véghez tudjuk vinni” – vélekedik Zsófia.
Menny és pokol
A hangulati hullámzással azonban nem könnyű együtt élni: „Alapjáraton, ha nem lép közbe külső tényező, pár hónapig high-on vagyok, aztán ugyanannyi ideig lent, a pokolban. Közben vannak kisebb hullámok, ezeket a mindennapi történések és az emberi kapcsolatok befolyásolják.
Ezek alatt vannak még a »minihullámok«, amikor pörög az agyam, és a hangulatom percenként a menny és pokol közti szupersztrádán száguld oda-vissza.
A körülöttem lévők ezekből a minihullámokból semmit sem tapasztalnak. Ha mégis, akkor annyiban nyilvánul meg, hogy megkérdezik: »Most meg mé’ vágsz ilyen képet?«” – osztja meg a tapasztalatait Zsófia.
Ez a fajta instabilitás egy borderline személyiségzavarral élő személy esetében nemcsak a saját magához, hanem a számára fontos emberekhez való viszonyt, és a valóság érzékelését is áthatja: „A borderline működésben extrém nehéz az optimális távolságot megtalálni: hirtelen nagyon közel tud kerülni másokhoz, majd ezt fenyegetőnek érzi, rettegni kezd az elhagyatástól, és rideggé, távolságtartóvá válik” – magyarázza pszichiáter szakértőnk. „Ahogyan a saját, sokszor indokolatlannak tűnően gyorsan váltakozó érzéseiben nehéz tájékozódnia, mások érzelmeinek »olvasásában« is teljesen elveszett, a külső világról szerzett tapasztalatait pedig mindig átszínezi belső világának folyamatos változása. Borderline-hoz kötődni rendkívül kiszolgáltatott helyzet:
egyik pillanatban intenzív öröm és gyönyör, a másik pillanatban a pokol legmélyebb bugyra, aztán pedig a legfakóbb szürkeség maga, de az biztos, hogy ezt a váltakozást maga a borderline szenvedi meg a legjobban.”
Nem meglepő, hogy a jelentős művészek között is akad borderline, nem is kevés – a legismertebb magyar példa József Attila. „Ha azt mondjuk, hogy sok művész vagy kreatív tehetségű van a borderline-ok között, azt épp a fentiek alapján a másokhoz és a világhoz való viszonyulásukban látjuk. A szenvedés »kiizzadt« gyöngyszeme lehet a művészet” – vélekedik G. Tóth Anita.
Ami segít: az elfogadás és a művészet
Zsófia nem tagadja, hogy vannak nehéz időszakai, és úgy érzi, ilyenkor igazán csak egyvalami segíthet: az elfogadás. „Néha azon gondolkozom, talán a teljes gyógyulás egy »Szintén Zenész« számára az lenne, ha utána teljesen más emberként létezne tovább? Az arca, beszéde, járása, minden apró mozdulata, rezzenése, már teljesen más lenne, mint azelőtt? Teljesen más ember lenne.
De ki akarna teljesen más ember lenni? Ebből a nézőpontból, nincs más hátra, mint az elfogadás.”
Emellett számára is fontos a művészet: „Nehéz megfogalmazni ezeket a komplex és instabil érzéseket. Az érzékenység mindenféleképpen inspiráló, de annál több is. Valami felgyülemlik bennem, és az egyik pillanatban egyszerűen csak kitör, mint egy vulkán. Észre sem veszem, és elment a fél éjszaka, és fáj a kezem az írástól. Ha alkotok, megkönnyebbülök, de nekem a művészet fájdalommal is jár: amikor zsonglőrködtem, folyamatosan tele voltam kék-zöld foltokkal. Jellemző ránk ez a mazochizmusféleség: a fizikai fájdalom enyhíti a lelkit, ezért esik jól. Adrenalint ad, amivel szintén hadilábon állunk. De talán egy hegymászó is hasonló érzelmi túrát él át felfelé a Himaláján, mint én alkotás közben. Lefáraszt, megnyugtat, rengeteg feszültség távozik, és ráadásul nem is negatív formában.”
A borderline nem (feltétlenül) élethosszig tartó állapot: az enyhébb esetek vagy borderline-ra utaló személyiségvonások idővel, jellemzően az illető 30-as, 40-es éveiben elsimulhatnak, de mindenképpen hasznos a pszichoterápia addig is. Zsófia esetében ez jelenleg nem elérhető: „Engem sok trauma ért, és ezek csak rakódtak egymásra. Jelenleg nem tudom, mit kezdhetnék ezzel, azon kívül, hogy gyógyszert szedek, mert jelenleg nincs elérhető terápia a közelemben a helyi egészségügyi rendszer hiányosságai miatt. Közben keresem az alternatív megoldásokat is, mint például az akrojóga vagy a mászás.” G. Tóth Anita szerint a gyógyszeres terápia elsősorban akut krízisben, szorongás vagy hangulati problémák, főként öngyilkossági veszély esetén elengedhetetlen, de hosszabb távon a pszichoterápia is szükséges: „A hosszabb távú és rendszeres pszichoterápiák közül a pszichodinamikus alapozottságú dialektikus viselkedésterápia és a mentalizáció alapú pszichoterápia a leghatékonyabb, az érzelemszabályozás, a feszültségtűrés fejlesztésével, a saját és mások mozgatórugói azonosításának és az énkép stabilizálásának segítésével.”
Zsófia még nem látja tisztán, hol szeretne tartani 10-20 év múlva: „Azt tudom, mit nem szeretnék többet az életemben: drámát, fájdalmat, ugyanazokat a csalódásokat. Én is csak arra vágyom, mint bárki más ezen a földön: hogy elfogadjanak, így, ahogy vagyok, és becsüljék a jó dolgokat bennem. Hogy ne csak a személyiségzavarommal együtt járó kellemetlen dolgokat lássák, hanem azt is, mennyi értéket is hordozok magamban. Ha ezt nem használnák ki többet, hanem megbecsülnének, azzal beérném.”
Ha szívesen olvasnál még hasonlóan érdekes pszichológiai témájú írásokat, ezt a cikket ajánljuk.
