Újabb fontos élelmiszert kezdtek hamisítani: a legtöbben mindennap fogyasztják

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A kávé a világ egyik legnépszerűbb itala, emberek milliói indítják vele a napjukat. Ám egyre többen aggódnak amiatt, hogy a boltok polcain hamisított kávé is megjelenhet, amely nemcsak a minőség, hanem az egészség szempontjából is kockázatokat rejthet.

Indul egy újabb nap. A frissen főzött kávé illata betölti a konyhát, a csésze pereme felett gomolygó gőz hívogatóan kavarog. Már az első korty előtt szinte a nyelvünkön érezzük a pörkölt babok gazdag, mély zamatát. Aztán tényleg belekortyolunk – és valami nem stimmel. Az aroma tompa, keserűbb a megszokottnál, és furcsa utóíz marad a szánkban. Ez a keserű kép könnyen valósággá válhat, miután a hamis élelmiszerek sorát már a kávé is gyarapítja – adta hírül a Reuters, miután a világ legnagyobb kávéexportőrének számító Brazíliában több mint 50%-kal emelkedett a kávé ára az elmúlt három hónapban. 

Így készül a hamis kávé más élelmiszerekből

A kávéhamisítás egyik leggyakoribb módja, hogy az őrölt kávét olcsóbb, pörkölt gabonafélékkel – például árpával, cikóriával vagy szójával – keverik annak érdekében, hogy nagyobb mennyiséget állítsanak elő olcsóbban. Egyes esetekben a kávébabokat mesterséges aromákkal kezelik, hogy jobb minőségűnek tűnjenek, míg máskor egészen alacsony minőségű, sérült babokat – nem ritkán hulladéknak számító héjat vagy leveleket – használnak fel. Végül az élelmiszert úgy csomagolják, hogy mindezek ellenére vonzó áru hatását keltse.

A hamis élelmiszerek körébe bekerült a kávé is, amelyet a drágulás miatt helyettesítenek más anyagokkal
Fotó: Wikimedia Commons / Niels Van Iperen

A kávéhamisítás nemcsak a fogyasztókat, hanem a teljes iparágat érinti. A tisztességes termelők és pörkölők versenyhátrányba kerülhetnek, mivel a hamisított termékek alacsonyabb áron kerülnek piacra. A vendéglátóipar szereplői is aggódnak, hiszen egy gyenge minőségű kávé rossz hírnevet szerezhet egy kávézónak vagy étteremnek. Az ilyen csalások aláássák a piacot, veszélyeztetik a termelők megélhetését, és csökkentik a fogyasztói bizalmat. 

Milyen hatással lehet az egészségre?

A hamisított kávé azonban nemcsak a pénztárcádat rövidítheti meg, hanem az egészségedet is. Az ismeretlen eredetű adalékanyagok allergiás reakciókat vagy emésztési panaszokat okozhatnak. Egyes vegyi anyagok – amelyeket a rossz minőségű babok „felturbózására” használnak – hosszú távon akár komolyabb egészségügyi kockázatokat is jelenthetnek.

Idézőjel ikon

A hamis kávék piacra dobása egyértelmű kísérlet a fogyasztók becsapására

– jelentette ki Celirio Inacio da Silva, a Brazil Kávépörkölők Szövetségének igazgatója.

Így ismerheted fel a hamisított kávét

A fogyasztók mindazonáltal egyszerű módon kiszűrhetik a kétes eredetű kávét:

  • Illat és íz: A hamisított kávé gyakran gyenge aromával vagy rossz mellékízzel rendelkezik.
  • Állag: A hamis kávé egyenetlen szerkezetű lehet.
  • Oldódás: Egy pohár vízbe szórva a valódi őrölt kávé egy része lebeg, míg a hamisított változat gyorsan leülepedik.
  • Csomagolás: Érdemes figyelni a gyártói információkra, és csak megbízható forrásból vásárolni.

A gyártók ugyanis kötelesek feltüntetni az élelmiszerek összetevőit. Az egyik jól ismert kávémárkához megtévesztésig hasonlító Oficial do Brasil nevet viselő termék csomagolásán például az szerepel, hogy „hagyományos kávéízű ital”, majd kisebb betűkkel az, hogy mesterséges kávéaromával készült.

Idézőjel ikon

Soha nem mondtuk, hogy ez kávé. Egy olyan terméket hoztunk létre, amely kielégíti a magas árak miatt szenvedő fogyasztói réteg igényeit

– védekezett a gyártó Master Blends.

Tény, hogy ezek a hamis kávék a hagyományos fajták árának alig harmadába kerülnek. Ám ha nem elégedünk meg a placebo hatással, érdemes tudatosan választani, hogy a reggeli kávé valóban az legyen, aminek hisszük: tiszta, minőségi és élvezetes ital, amely tényleg segít beindítani a napunkat.

Ahogyan a pénzt és az élelmiszereket, úgy a híreket is egyre többször hamisítják. Ide kattintva azonban ezek eredetiségét is ellenőrizni tudod.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.