Az erdészeti statisztikák szerint, bár évtizedekig kihaltnak hitték hazánkban, mára Magyarországon él a legnagyobb aranysakál-populáció Európában. A ragadozók extrém szaporák, a faj képviselői évről évre 40 százalékkal vannak többen.
Jelenleg több mint tízezer aranysakált lőnek ki a vadásztársaságok a fajok közti egyensúly megtartása érdekében, ami azt jelenti, hogy akár 60 ezer feletti is lehet a számuk. Évek óta figyelmeztetnek arra is, mekkora veszélyt jelentenek. Hogy mi ennek az oka, arról Ujhelyi Tamás vadászt kérdeztünk.
Ujhelyi Tamás vadász, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) docense a Díványnak elmondta, egy ragadozó faj és az ember konfliktusmentes együttélését csak akkor lehet hosszú távon is fenntartani, hogyha az egyedszámot kordában tartjuk. Mivel a vadak élettere az ember terjeszkedése folytán folyamatosan csökken, a konfliktusok elkerülhetetlenek.
Egyre több az aranysakál Magyarországon
„Az aranysakál sokkal kisebb testű ragadozó, mint a farkas, és nem is jelent olyan nagy problémát a haszonállatokra annak ellenére, hogy a prédái között kecskék, birkák, szárnyasok is szerepelhetnek — mondta Ujhelyi Tamás. — A problémát a faj terjeszkedése okozza. Az aranysakált a 90-es években észlelték először újra Magyarországon. És most már ott tartunk, hogy gyakorlatilag mindenhol előfordul, nem megy ritkaságszámba találkozni vele.
Ma már nincs olyan része az országnak, ahol ne lenne jelen.”
Magyarországon az erdősítési tevékenységnek köszönhetően az aranysakálok fő zsákmányállatai, a kisemlősök is növekvő számban jelen vannak. Ráadásul a patás nagyvadállomány is növekszik. Míg az 1970-es években mindössze 2443 dámvad élt hazánkban, tavaly megközelítette a 48 ezret a számuk. Jelenleg majdnem 128 ezer fős a magyar szarvaspopuláció, és az őzek száma két és félszeresére emelkedett az elmúlt 50 év alatt, 141 ezerről 363 ezerre.
A rókák és az aranysakálok megférnek egymás mellett
A vadászok napi szinten átlagosan ezer patást ejtenek el a statisztikai adatok szerint egy vadászidény során, ami azt eredményezi, hogy az aranysakálok másik fő táplálékából, az állati zsigerekből is jóval nagyobb mennyiség áll rendelkezésükre. Kárt tehetnek a mezeipocok-állományban is, ami hatással lehet a gabonatermesztésre is.
„Először azt hittük, hogy a rókák populációját tekintve is komoly állománycsökkentő hatásokat okoz majd a sakál, hiszen ugyanazt a niche-t foglalják el, de ennek ellenére mégis az látszik, hogy szépen megélnek egymás mellett, kerülik egymást — magyarázza a szakember. — Jelenlétük beleszól a biodiverzitásba, felbontja az egységet, ezért kell őket szabályozni. Szükség van rájuk persze, hiszen őshonosak, van helyük a területen, de mégis szabályozni kell, mert exponenciálisan gyorsan szaporodnak.”
Ebben rejlik az aranysakálok igazi veszélye
A legnagyobb veszélyt a patás nagyvadak utódaira jelentenek, amelyek szintén a zsákmányaik közé tartoznak.
„A vadgazdálkodók azért félnek igazából, hogy az őzgidákra, a szarvasborjakra, dámborjakra lehetnek veszélyesek, de a mezeinyúl-állománynak is van félnivalója. Kimutatható, hogy bizonyos területeken, ahol akár jelentősen nagyobb állományban jelen vannak, ott az elmúlt évekhez képest sokkal kisebb az utódszám — hangsúlyozta Ujhelyi Tamás. — A korábbi időszakok vadgazdálkodásának az volt az elsődleges jellemzője, hogy a biodiverzitást tartotta szem előtt. Manapság viszont már szembesülnünk kellett azzal is, hogy magasabb szinten is figyelembe kell venni az emberi tényezőt. Megváltozott a világ, egyre nagyobbak a termőterületek, ezért a mezőgazdászok tűrőképessége is fontos. Nem tudnak akármekkora vadkárt elviselni. Izgalmas lehet a kertbe bejutó vaddisznó vagy őzgida, de ha megeszi az egész évi terményt vagy az összes zöldséget a konyhakertben, annak már komoly következményei vannak.”
