Bűncselekményt követhetsz el, ha így fizetsz a boltban

Olvasási idő kb. 2 perc

Idén januárban hamis 2, 10 és 20 ezresek is forgalomba kerültek Magyarországon. Összeszedtük, hogy miről ismerhetjük fel ezeket, ahogyan azt is, hogy tudtunkon kívül hogyan követhetünk el a fizetés során bűncselekményt.

Egy pénzhamisító banda január végén sikeresen fizethetett különféle címletű hamis pénzekkel. Amint arról a Díványon beszámoltunk, a pénzhamisítókat lefülelték ugyan, azt azonban akkor nem tudták, hány, és pontosan milyen címletű, általuk gyártott forint lehet forgalomban. A Híradó.hu utánajárt, miként lehet felismeri ezeket a pénzeket. 

„A forintbankjegyeken több, az azonosítást megkönnyítő és egyben a hamisítást megnehezítő, szabad szemmel is jól kivehető biztonsági elem található. A hamisítás teljesen így sem zárható ki, de szerencsére szemrevételezéssel, tapintással és mozgatással is ki lehet szúrni a gyanús bankókat” – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank.

A pénzeken található egyedi jelek alapján akár szemmel láthatóan is jól felismerhető eredetiségük
Fotó: Kaszás Tamás / Index

Így ismerd fel a hamis pénzeket

A valódi bankjegyeket többek között a biztonsági elemekről, illetve azok hiányáról lehet legkönnyebben felismerni. A jegybank által kiadott magyar bankjegyeken vízjel található. A bankjegyet fény felé fordítva a rajta látható történelmi személy árnyalatos tükörképe és a számjegyekkel írt értékjelzés válik láthatóvá az ellenkező oldalon.

Ha fény felé tartjuk, a jobb felső, és hátoldalának bal felső sarkába nyomtatott ábratöredékek „H” betűvé egészítik ki egymást, ezeket nevezik illeszkedőjelnek. A leglátványosabb jelzése annak, hogy eredeti pénzzel van dolgunk, valószínűleg mindenki számára könnyen észrevehető, hiszen forgatás nélkül is látszik: ez az úgynevezett biztonsági szál.

Idézőjel ikon

„Egy sötét, vékony vonal, amelyen aprócska betűkkel egy ismétlődő „MNB” felirat és az értékjelzés olvasható”

 – tette hozzá a jegybank.

A hologramfólia hiánya is segítségünkre lehet a hamis pénzek felismerésben, ez a bankjegy előoldalán a vízjelmező mellett jobbra található. Mozgatás hatására felületén az ismétlődő elemekben feltűnik Magyarország címere és az MNB-felirat, valamint az adott bankó értékjelzése is. 

Rejtett képek segítenek a felismerésben

A valódi bankjegyek hátoldalának bal szélén található rozettában, a bankjegyet közel szemmagasságban tartva és síkban elforgatva szintén egy különleges jel látható, ha ebben a szögben nézzük, egy „H” betű jelenik meg rajta. 

Ha azt gyanítjuk, hogy hamis bankjegyet adtak nekünk, érdemes a legközelebbi kereskedelmi bankba vagy postára vinni, hogy bevizsgálhassák. Amennyiben a helyszínen nem dönthető el egyértelműen a valódisága, a jegybankba küldik vizsgálatra.

Az, aki jóhiszeműen jut hozzá hamis pénzhez, de azt továbbadva próbál megszabadulni tőle, az maga is  bűncselekményt követ elA pénzhamisítás elkövetőit egyébként 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.