Ha ezt a hibát elköveted, hiába szeded a kalciumot: nem fog használni

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan kalciumtartalmú vitaminnal pótolják az étrendjükből hiányzó mennyiséget ebből a fontos ásványi anyagból. De a legújabb kutatások szerint önmagában a megnövekedett kalciumbevitel akár még káros is lehet.

Csontjaink egészségének megőrzése érdekében elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű kalcium bevitele. Egyrészt gyermekkorban, a csontok felépülése során van szüksége a szervezetünknek nagyobb mennyiségre, majd nőként a menopauza közeledtével kell még inkább gondoskodnunk a pótlásáról. Étrend-kiegészítő formájában ezt egyszerűen megtehetjük, de néhány dologra ügyelnünk kell.

A kalcium nem csak a csontoknak fontos

A kalcium számos fontos szerepet tölt be az emberi szervezetben. Természetesen csontjainkban, fogainkban található a legtöbb belőle, hisz nagyrészt ebből áll a csontvázunk. De azonkívül, hogy biztosítja a vázrendszer szerkezetét és keménységét, számos folyamatban vesz részt, mint:

  • az izmok összehúzódásában,
  • a sejtanyagcsere folyamatában,
  • az idegek és izmok ingerelhetőségében,
  • a vérerek kitágulásában és összehúzódásában, 
  • a véralvadás folyamatában,
  • az enzim- és hormonműködésben.

Hiányában ezek a folyamatok nehézségekbe ütköznek, és izomgörcsök, izomfájdalmak jelentkezhetnek. Ezenkívül a nem megfelelő kalciumbevitel a csontok ásványianyag-sűrűségének csökkenéséhez vezethet, ami növelheti a csonttörések kockázatát.

A sajtokban nemcsak a kalcium sok, de K-vitaminnal is tele vannak
Fotó: lechatnoir / Getty Images Hungary

Miben van?

A kalcium elsődleges forrásai természetesen a tejtermékek. A savanyított tejtermékekből könnyebben és nagyobb arányban szívódik fel, ezért egy pohár joghurt vagy kefir ebből a szempontból hasznosabb, mint a friss tej. A sajtokban található a legtöbb, de sok kalcium van a leveles zöldségekben, zabpehelyben, narancslében, mandulában, földimogyoróban és a fejes káposztában is.

Étrend-kiegészítővel is pótolható a hiányzó mennyiség

Ha az ételeink nem tartalmaznak elegendő kalciumot, akkor étrend-kiegészítőkkel pótolható, így megőrizhetjük csontjaink szilárdságát, és megelőzhetjük a csontritkulást, ami főként idősebb felnőtteknél és posztmenopauzás nőknél fordul elő. A legújabb tudományos bizonyítékok azonban azt sugallják, hogy a kalciumkiegészítők fokozott fogyasztása növelheti a szívbetegségek kockázatát, és összefügghet a kalcium felgyorsult lerakódásával az érfalakban és a lágyszövetekben. Napi 1000 mg bőven elég, ennél nem érdemes többet bevinni.

Ha túl sok, az veszélyes lehet

Egy kísérletben 219 059 férfi és 169 170 nő vett részt, akiknek egészségi állapotát 12 évig követték nyomon. A kutatók azt találták, hogy a napi 1000 mg-nál több kalciumkiegészítőt szedő férfiak, esetében a szív- és érrendszeri halálozás kockázata 20%-kal magasabb, mint azoknál a résztvevőknél, akik nem szedtek kalciumkiegészítőt.

Azoknál a nőknél, akik napi 1000 mg-ot szedtek kalciumkiegészítő formájában, napi 400 NE/nap D-vitamin hozzáadásával vagy a nélkül, 15-22%-kal nőtt a szív- és érrendszeri események kockázata.

Egy másik, 10 555 finn nő részvételével végzett megfigyelés is ezt támasztotta alá. A szívkoszorúér-betegség kockázata 24%-kal nőtt azoknál, akik kalciumkiegészítőket használtak D-vitaminnal vagy a nélkül.

Tehát a vér megnövekedett kalciumszintje összefüggésbe hozható a fokozott véralvadással és a kalcium lerakódásával az erekben, ami az artériák megkeményedéséhez vezet.

Mindkét hatás növeli a szívbetegség kockázatát.

A savanyított tejtermékek K-vitaminban és kalciumban gazdagok
Fotó: Jeffrey Coolidge / Getty Images Hungary

Csontjaink folyamatosan megújulnak

A csont élő anyag, ami a kemény külső héjból és belső szövetek szivacsos mátrixából áll. A csontváz folyamatos átalakuláson megy keresztül, lehetővé téve a csont méretének és alakjának megváltoztatását, ahogy nő vagy helyreáll a sérülések után. A teljes csontvázunk 7-10 évente „lecserélődik”. Mindaddig, amíg a csontképző aktivitás nagyobb, mint a csont lebontása, az egészséges csontszerkezetet fenn tudja tartani a szervezet. 

A folyamathoz fontos egy vitamin

A csontvázat lebontó sejtek (oszteoklasztok) kalciumot vonnak ki a csontokból, így biztosítva, hogy a vérben mindig elegendő legyen belőle az anyagcsere-folyamatokhoz. A csontot felépítő sejtek (oszteoblasztok) oszteokalcint termelnek, amely segít a kalcium felvételében a vérkeringésből, és megköti azt a csontmátrixhoz. Az előállított oszteokalcin azonban inaktív, és K2-vitaminra van szüksége ahhoz, hogy teljesen aktiválódjon, és megkösse a kalciumot.

K2-vitaminnal csökkenthető a kockázat

Kimutatták, hogy a K2-vitamin aktivál egy olyan fehérjét, amely gátolja a kalcium lerakódását az érfalban, így az artériák egészségesek és rugalmasak maradnak.

A K2-vitamin megfelelő bevitele csökkenti az érrendszeri károsodás kockázatát.

Miben van?

A K2-vitamint a sajt és túró előállításához és erjesztéshez használt baktériumok termelik, így legjobb forrásai a sajtok, joghurt, kefir, túró, és jelentős mennyiséget találhatunk a nattóban, ami egy fermentált szójababból készült japán étel. Kisebb mennyiségben jelen van még a húsokban, tojásban is.

Ez is fontos

Az egészséges csontokhoz a K2-vitaminon kívül elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű magnézium, D-vitamin, de a bór és néhány esszenciális zsírsav is fontos szerepet játszik a csontritkulás megelőzésében. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.