Éttermekben ezt a 4 ételt kerülik az élelmiszer-biztonsági szakemberek: mind veszélyes

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Aki járt már pórul éttermi étellel, sokkal gyanakvóbban közelíti meg a legínycsiklandozóbban tálalt fogást is. Bizonyos esetekben meg is van erre minden okuk: szakértők árulják el, mely ételek lehetnek tényleg veszélyesek.

Ha valaki, akkor egy élelmiszer-biztonsági szakértő tudja, hogy milyen fogásokat ne kérjünk inkább egy étteremben. A nem megfelelően hőkezelt tojásos ételek veszélyeiről gyakran esik szó, de nem csak erre kell odafigyelnünk, ha vendéglőben költjük el az ebédünket

Tatár bifsztek

Bár tudjuk, hogy minden húst csakis megfelelő hőkezelés mellett szabadna fogyasztanunk, a tatár bifszteknél erről valamiért szeretünk megfeledkezni, pedig nem volna szabad.

Bryan Quoc Le élelmiszertudós szerint a vágási folyamat során elkerülhetetlen ugyanis, hogy az előállítás során az állat ürülékének egy része a nyers húshoz érjen.

És bár a szakértő azt is hozzátette, hogy a levágott húst megannyi fertőtlenítő vegyülettel kezelik, néhány, a szarvasmarhák beleiben található patogén mikroorganizmus nagyon ellenálló ezekkel szemben. Olyan kórokozóból, mint az E. coli is, elég csak néhánynak túlélni ahhoz, hogy élelmiszer-eredetű megbetegedést okozzon, ezért a marhahús főzése elengedhetetlen az összes potenciális kórokozó elpusztításához.

A bifsztekre mondjunk inkább nemet, veszélyes lehet a fogyasztása
Fotó: Abraham Gonzalez Fernandez / Getty Images Hungary

Nyers csírák

Az ízlésesen díszként, a főétel mellé, a tányérra halmozott vagy a szendvicsbe tett, nyers csírákról nehéz bármi rosszat feltételeznünk, pedig számos ételmérgezés okozói lehetnek. De hogyan tudnak ezek a diszkrét kis növénykék kárt okozni nekünk? Az élelmiszer-biztonsági szakember szerint önmagában már azzal, hogy ezeket nem steril magokból termesztik.

Idézőjel ikon

Az, hogy a mikrobiális spórákat vagy kolóniákat hordozó csírákat nedves környezetben, 20-30 Celsius-fokos hőmérsékleten tartják – ami jóval a hűtési körülmények felett van –, lehetővé teszi a mikroorganizmusok meglehetősen gyors növekedését.

Ráadásul ezeket nem tiszta talajban vagy valamilyen, ugyancsak nem steril porózus anyagban – például kókuszrostban, tőzegmohában – csíráztatják, így számos kórokozó, köztük a szalmonella, az E. coli és a lisztéria is elszaporodhat. 

A szakértő kiemelte, hogy miután a csíráztatási folyamat akár három-négy napig is eltarthat, e mikroorganizmusok sejtszáma a milliárdokat is elérheti.

Hasznos tudni: a csírák megmosása nem távolítja el az élelmiszer-eredetű betegségeket okozó mikroorganizmusokat, meggyőződve csak akkor lehetünk a biztonságosságában, ha evés előtt megfőzzük.

Nyers kagylók

A szerelmesek számára afrodiziákummal társított kagylók – különösen nyersen fogyasztva – egyértelműen tiltólistások az élelmiszer-biztonsági szakértők számára. 

Idézőjel ikon

Ezek az általában dögevő élőlények nagy mennyiségű baktériumot, vírust és egyéb szennyező anyagot koncentrálhatnak.

A kagylókkal kapcsolatos másik nagy probléma a vibriózis, a súlyos, húsevőként is emlegetett, Vibrio baktérium okozta betegség. Ez a különösen ártalmas baktérium a part menti vizekben él, és az osztrigaszedési szezon egy részében a legnagyobb koncentrációban fordul elő.

Az emberek nyers osztriga vagy kagyló fogyasztásával fertőződhetnek meg vele úgy, ha például nem megfelelő körülmények között tartja az éttermi személyzet.

Az osztriga is jobb kint, mint bent
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Nyers tej

A szakemberek nagy mumusa a nyers tej is, amelyet itthon aligha találunk meg az éttermekben, de utazásaink miatt hasznos tudni. Az Amerikai Egyesült Államok szövetségi kormányzata például tiltja is a nyers tej államhatárokon átívelő forgalmazását, sőt, huszonhárom államában még a fogyasztása is tilos. Néhány államban – például Kaliforniában és Dél-Karolinában – viszont szerepel az étlapon a nem pasztörizált változat, amely Ellen Shumaker élelmiszer-szakértő szerint aggodalomra ad okot. 

Idézőjel ikon

A kezeletlen, nyers tejben nagy valószínűséggel előfordulhatnak olyan baktériumok, mint a szalmonella, az E. coli, a Brucella, a Campylobacter és a lisztéria.

A nyers tej támogatói egyébként azzal érvelnek, hogy a pasztőrözés elpusztítja a jótékony enzimeket és tápanyagokat, de a szakemberek szerint az eljárás, vagyis a tej felmelegítése és egy ideig magas hőfokon tartása olyan kórokozókat öl meg, amelyek bénulást, veseelégtelenséget vagy akár halált is okozhatnak. Azt tanácsolják tehát, hogy étteremben csakis feldolgozott tejből készült ételeket fogyasszunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.