Ez az oka, hogy nem lehet szakálla a pilótáknak

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem véletlen, hogy egyetlen repülőgép-pilótának sincs szakálla. Ennek két oka van. Egyrészt történelmi hagyományok, másrészt biztonsági okok is indokolják, hogy a férfiak arca borotvált legyen.

Kevés olyan hivatás van, melynek szabályai tiltják, hogy a férfiaknak arcszőrzetük legyen. Egyik ilyen „munkahely” a repülőgép, ahol sem a pilótáknak, sem a légiutas-kísérő férfiaknak nem lehet szakálluk, legfeljebb bajuszuk vagy pajeszuk, de az is csak akkor, ha a munkáltató által magszabott szabályzat megengedi. 

Emiatt a történelmi hagyomány tilos a szakáll

Az egyik ok, ami miatt a legtöbb légitársaság nem engedélyezi a pilótáknak, hogy szakállt növesszenek, történelmi hagyományokra vezethető vissza. Ugyanis évtizedekkel ezelőtt a légitársaságok pilótáinak többsége csupán második karrierként választotta a repülést, azután, hogy a haditengerészetnél, a légierőnél vagy a tengerészgyalogságnál nyugdíjazták. 

A pilóták szakáll nélküli, borotvált arca sok évtizedes hagyományra vezethető vissza
Fotó: Juan Silva / Getty Images Hungary

Annak ellenére, hogy ma már egyetemi keretek között, elsődleges és önálló hivatásként folyik a pilótaképzés, a legtöbb légitársaság szabályzata még mindig őrzi az egykori katonai protokollt, legyen szó öltözködésről, ápoltságról vagy személyi higiéniáról.

Ez azt jelenti, hogy a férfiaknak kötelező a rövid haj, nem lehet arcszőrzetük, kivéve, ha az adott légitársaság belső szabályzata máshogy nem rendelkezik.

Ebben az esetben jellemzően a gondosan nyírt, a száj sarkán túl nem lógó bajusz és a fülközépig érő, nem túl bozontos pajesz viselésére van lehetőség. Vannak azonban olyan légitársaságok, ahol a pilóták rövid, egyenletesen nyírt szakállt is viselhetnek. Sok esetben ugyanezek a szabályok vonatkoznak a férfi légiutas-kísérőkre is. 

Biztonságosabb, ha nincs se szakáll, se más arcszőrzet

A katonai hagyományokon túl biztonsági oka is van annak, hogy a legtöbbször simára borotvált kell, hogy legyen a repülőgépen dolgozó férfiak arca. Ugyanis az arcszőrzet, főleg a dús szakáll vész esetén megakadályozhatja az oxigénmaszk biztonságos felhelyezését. A repülőgép-katasztrófák megelőzésében kifejezetten fontos szerepük van a pilótáknak, hiszen rajtuk múlik, hogy szükség esetén stabilizálják, illetve, hogy biztonságosan lehozzák a repülőgépet a földre. 

A szakáll bizonyítottan csökkenti az oxigénmaszk hatékonyságát
Fotó: aviation-images.com / Getty Images Hungary

Ennek érdekében pedig fontos, hogy gyorsan és biztonságosan fel tudják venni az oxigénmaszkokat, hogy vészhelyzetben is tiszta fejjel tudjanak döntést hozni és cselekedni.

Ennek pedig nem állhat útjában a szakáll, amely bizonyítottan csökkenti az oxigénmaszk hatékonyságát, hiszen a pilóta arcszőrzete megakadályozhatja, hogy az oxigénmaszk az archoz tapadjon, így pedig nem jut elegendő oxigénhez az, akinek szüksége van rá. A csökkent oxigénszint zavart, eszméletvesztést vagy akár halált is okozhat. 

Te vajon felismered, melyik híres ember bajusza van a képen? Töltsd ki kvízünket!

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.