Augusztus végéig betiltották a temetkezést az ország egy részén

Olvasási idő kb. 2 perc

Az ország egyes tavaiban nem lehetséges a hamvak szórásával történő temetkezés a nyári hónapokban: a Balaton is az érintett állóvizek közt van.

2024. augusztus 31-éig a hamvak szétszórásával történő temetéseket vagyonkezelésünkben lévő nagytavainkon nem engedélyezzük, és a hamvak szórásához nem adjuk meg a vagyonkezelői hozzájárulásunkat"  áll a  Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által kiadott közleményben. A Balatonon és a Velencei-tavon a jövő nyári időszakban is érvényben lesz a tilalom. 

A jogszabályok előírása szerint a vízi temetkezéshez először engedélyt kell kérni a vízfelület tulajdonosától, illetve kezelőjétől. Az engedélykérésnek tartalmaznia kell az elhunyt nevét és születési idejét, illetve a kérelmező adatait és a tervezett szertartás pontos helyének és időpontjának meghatározását. A Balaton esetében a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság adhat engedélyt  írta meg korábban a LikeBalaton

Tilos lesz a Balatonnál a hamuszórásos temetkezés nyaranta
Fotó: Des Green / Getty Images Hungary

Ilyen temetést nem lehet nyáron a Balatonnál tartani

A hamvak a vízbe szórására jövő nyáron sem lesz lehetőség. Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság honlapján szereplő tájékoztató szerint

Idézőjel ikon

2025. évtől a június 1 - augusztus 31. közötti időszakban a hamvak szétszórásával történő temetéseket nem engedélyezik.

Az igazgatóság tapasztalatai szerint évente 8-10 alkalommal kérnek tőlük engedélyt hamuszórásos temetkezésre a Balaton környékén

A vízbe temetkezéshez engedélyt kell kérni

A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet 34.§ (4) bekezdése alapján a hamvakat temetőn kívüli ingatlanon a tulajdonos (kezelő) előzetes hozzájárulása alapján lehet szétszórni. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 3. § (3) bekezdése alapján a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 4. §-a és 1. számú melléklete sorolja fel a kizárólagos állami tulajdonban és a vízügyi igazgatóság kezelésében lévő vízilétesítményeket. A hozzájárulást a hamvak felszíni vizekbe történő szórásához a statútum rendeletünk szerint a Balaton vonatkozásában Igazgatóság, mint vagyonkezelő jogosult megadni. A hamvak vízbe szórásának általános feltétele, hogy az nem sérthet vízgazdálkodási, illetve vízvédelmi érdeket. A kérelmekre a konkrét előírásokat egyedileg határozzuk meg” – tájékoztatta a Vízügyi Igazgatóság képviseletében Szűcs-Molnár Diána a portált.

­A 145/1999 (X.1.) Korm. rendelet 34.§ (3) bekezdése értelmében az ilyen  temetéshez vízben teljes mértékben lebomló gyűjtőedény használható. ­A szertartást követően a vízparti területekről az esetlegesen ott elhelyezett nem lebomló kellékeket, mint a gyertyák vagy a koszorúk, el kell távolítani.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.