Ez a szokás öregít: a magyarok nagyon érintettek benne

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sokaknak fájó tanulmány látott napvilágot. E szerint, ha szeretnénk egészségesen öregedni, akkor a tévé előtt töltött időt fizikai aktivitásra kellene cserélni.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nemrég közölt adatai szerint a Föld népessége naponta 2 óra 25 percet tévézik. Ezen belül is az európaiak átlagosan 3 óra 22 percet ücsörögnek a képernyő előtt, mi, magyarok pedig egy átlagos napon legalább négy órát töltünk tévézéssel. Ez azonban nem tesz jót az egészségünknek és az öregedésünknek.

Egészséges öregedés vs. tévézés

Egy új tanulmány szerint a tévézésre szánt idő felváltása könnyű fizikai aktivitással, mérsékelt-erőteljes fizikai aktivitással és alvással – az elégtelen alvással rendelkező résztvevők esetében – előnyös az egészséges öregedés szempontjából.

E szokás nem tesz jót az egészséges öregedésnek
Fotó: DjelicS / Getty Images Hungary

A tanulmányhoz a kutatók a Nurses' Health Study adatait elemezték, amely több mint 45 ezer, 1992-ben 50 éves vagy annál idősebb, krónikus betegségtől mentes emberre vonatkozott. 20 éven át követték nyomon az emberek munkahelyi, otthoni és tévénézéssel töltött ülőidejét, valamint az otthon és a munkahelyi álló vagy sétáló órákra vonatkozó információkat. Ezeket az adatokat az öregedésükre vonatkozó adatokkal együtt elemezték.

Az egészséges öregedést úgy határozták meg, hogy legalább 70 éves korig élnek, és legalább négy egészséges területet fenntartanak – például nincsenek súlyos krónikus betegségek, nem romlik a szubjektív memória, a fizikai és a mentális egészség. A tanulmány szerint minden további két óra tévénézéssel töltött ülés 12 százalékkal csökkentette az egészséges öregedés esélyét. Másrészről viszont két óra könnyű fizikai aktivitás a munkahelyen 6 százalékkal növelte az egészséges öregedés esélyét.

Nagyon egészségtelen a tévé előtt ülni

Minél többet ülünk, annál több problémánk lesz, különösen ahogy öregszünk. Egy 2017-es tanulmány összefüggést mutatott ki az ülve töltött idő és a bármilyen okból bekövetkező korai halálozás között. A gyermekkori sok ülés pedig egy 2023-as kutatás szerint növelheti a szívbetegségek későbbi életkori kockázatát. A probléma különösen akkor rossz, ha nagyon sok sót fogyasztunk, anélkül, hogy elegendő mozgást végeznénk a folyadék keringéséhez.

Az egészségtelen szokások gyakran együtt járnak

Amikor az emberek a tévé előtt ülnek, az általában együtt jár más egészségtelen tevékenységekkel, mint például a gyorséttermi ételek fogyasztásával, a tévévacsorákkal, a túl kevés kapcsolatteremtéssel, és még az alvást is megzavarhatja. Az íróasztalnál vagy a nappali kanapéján ülve elveszik egy csomó lehetőség arra, hogy kimozduljunk és aktívak legyünk.

Idézőjel ikon

A sok ülés pedig nem tesz jót a szív- és érrendszeri problémáknak és a vérnyomásnak.

30 perc ülés után mozogni kell
Fotó: Tatiana Meteleva / Getty Images Hungary

Ha napi nyolc, 10 vagy akár 12 órát dolgozol egy irodában, nehéznek érezheted, hogy mozgást iktass a napodba. Hasznos lehet egy álló íróasztal beszerzése a munkahelyre, vagy a szakértők még futópadot is ajánlanak. Ha ez nem lehetséges, akkor a gyakori felkelés vagy a sétálós megbeszélések segíthetnek. 30 perc ülés után, érdemes egy kicsit mozogni.

Ajánlják azt is, hogy a tévézést egészséges viselkedéssel próbáljuk párosítani, például mozgás közben nézni, vagy tápláló snacket enni közben. Vagy még jobb, ha korlátokat szabunk magunknak. Vannak már alkalmazások, amelyek segítenek mérni a képernyőidőt és az aktivitást.

A különböző korlátozó lehetőségekre leginkább úgy gondolunk, mint, ami a gyerekeknek szól, de a felnőtteknek is jót tehet.

Egészségünket jelentősen befolyásolhatja hat olyan dolog a hálószobában, amelyeknek jobb lenne máshol helyet keresnünk. Hogy melyek ezek? Ebben a cikkünkben eláruljuk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.