Neked is volt ilyened gyerekkorodban? A pedálos játékautók története

Olvasási idő kb. 4 perc

A lábhajtásos játékautókat nem úgy kell elképzelni, mint a két kőkorszaki szaki járgányát, amelyet a földön trappolva lehetett mozgásra bírni. Ezeknél pedálok szolgáltak a hajtásra, és csak a gyerekek erején és állóképességén múlott, mekkora sebességet tudtak elérni velük.

Ha régi játékautóinkat próbáljuk felidézni, elsőre alighanem mindenkinek azok a trafikáruk jutnak eszébe, amiket ismert külföldi cégek termékeiről koppintottak, vagyis úgy másoltak le, hogy erre semmiféle engedélyt nem kértek. A Wiking hazai kiadású tejesautója, a Matchbox motorkerékpár hű magyar mása, vagy a Darda felhúzható homokfutójának szélvészesített változata mind efféle utánzat volt. De nemcsak ilyenek vettek körül minket gyerekkorunkban, eredetibb és komolyabb dolgok is akadtak.

Gyerekkorunk játékai

Volt, aki pénzverdei játékvonattal büszkélkedhetett, mások az NDK-ban gyártott távirányítós Wartburggal, aztán később a szerencsések PIKO villanyvasutat futtathattak körbe-körbe a terepasztallá avanzsált nappaliban. De amiről tényleg csak álmodni mertünk, az a lábhajtásos Moszkvics volt. Az Ezermester egyik 1973-as száma szerint akkoriban 680 forintba került, miközben az átlagfizetés 2629 forint volt, vagyis csaknem negyedhavi bérét kellett volna szüleinknek rááldoznia.

A Moszkvics gyár melléküzemágában készültek a pedálos játékautók
Fotó: pedalosmoszkvics.gportal.hu

Hogy mitől volt Moszkvics, azt nem tudtuk, mert egyáltalán nem hasonlított egyetlen nagy testvérére sem. De nyilván azért ragasztották rá ezt a nevet, mert ugyanúgy a lenini Komszomolról elnevezett moszkvai autógyárban (AZLK) készült, akárcsak igazi bátyuskái. A Szovjetunióban persze a ZISZ-től kezdve a Zsigulin át a GAZ-ig seregnyi típust megmintáztak kicsiben, a Néva fantázianevet viselő jószág például egy az egyben úgy nézett ki, mint a Vakond autója. De hozzánk csak a Moszkvicsok jutottak el.

Rendőrt játszó gyerekek pedálos GAZ-ban egy igazi rendőrségi Moszkvics mellett
Fotó: Magyar Fotográfiai Múzeum

KRESZ- és vidámparkban

Szülőhazájukban egyébként jóval több lehetőség volt ezek kipróbálására: gyerekeknek létesített mini taxiállomásokon lehetett kibérelni őket, de alkalmi vurstlikban is a körhinták kedvelt darabjai voltak. Sőt, még versenyeket is rendeztek számukra. Bár dodzsemként sehol nem használták őket, azért a folyamatos strapa nyomai egy idő után igencsak meglátszottak rajtuk: elsőként általában a lámpáikat és a jelvényüket vesztették el, aztán jött a lökhárító és a hűtőrács.

Ezek a leharcolt autók aligha mentek volna át egy műszaki vizsgán
Fotó: pedalosmoszkvics.gportal.hu

Idehaza az 1960-as években szerte az országban KRESZ-parkok létesültek. Nemcsak a fővárosi Közlekedési Múzeum tőszomszédságában, hanem például a miskolci gyermekvárosban, a debreceni Nagyerdőn, de még néhány szerencsés óvodába is jutott ilyen gyerekméretűre zsugorított miniváros utakkal, vasúti kereszteződéssel, jelzőtáblákkal és akkoriban villanyrendőrnek nevezett (a forgalomirányító rendőröket felváltó) jelzőlámpákkal.

Elsők között kell megtanulni, hogy a mentőknek mindenütt elsőbbségük van
Fotó: pedalosmoszkvics.gportal.hu

Itt tanulhatták meg a gyerekek játékos kerekek között a közlekedési szabályokat, és a rollerezőket meg a bringásokat egyre inkább kiszorították a pedálos autósok. A legelsőt itthoni KRESZ-parkot 1963-ban a Béke úti lakótelepen adták át, ahol a járműveken túl még 30 bukósisak is a kicsik rendelkezésére állt. A Vérmezőn pedig működött olyan játékkölcsönző, ahol Moszkvicsokat is ki lehetett venni 5-10 percre, tehetősebbeknek akár fél órára.

A Közlekedésbiztonsági Tanács Nysa furgonjából pakolják ki a gyerekjátékokat
Fotó: Magyar Fotográfiai Múzeum

A Közlekedésbiztonsági Tanács nagy hangsúlyt fektetett az ifjúság nevelésére, hogy tisztában legyenek a szabályokkal. Hisz tudjuk, hogy amikor egy gyermek „csak játszik”, valójában a saját eszközeivel tanulja önmagát és a környezetét, vagyis az életet. A játékon keresztül fejlődik a gondolkodása, érik az idegrendszere, és koordináltabbá válik a mozgása. A tevékenység segít a személyiség alakulásában és a társas kapcsolatok építésében. A játék tulajdonképpen a gyermekek leginkább fejlesztő hatású tevékenysége.

A vurstliban az űrrakétánál is népszerűbbek a Moszkvicsok, pedig még hajtani sem lehet őket
Fotó: pedalosmoszkvics.gportal.hu

Hiánygazdaság a szocializmusban

A szocialista rendszer Játéktervező Intézetet állított fel, a gyártás előtt a Múzeum körút 41. első emeletén vizsgálták át a terveket. Ezek alapján készültek Pesterzsébeten a Technokid fémépítők, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár lendkerekes autói és a MÁVAG apró gőzgépei. A hatvanas évek újdonsága az akadályokat kikerülni képes elemes holdjáró volt. De a szovjet vetélytárssal egyik sem tudta felvenni a versenyt.

Idézőjel ikon

Néhány éve eltűntek a nyugati gyártmányú modern és formahű piciny autók: mit kínál a hazai ipar helyettük? Semmit. [...] A hazai játékautók közel egy évtizede jórészt azonos formát mutatnak, a hatvanas évek elején futott ódon típusokra emlékeztető, vijjogó rendőrautók és mentők jelentik a kínálatot

– szólt egy 1977-ben megjelent kritikus hangvételű cikk a Petőfi Népében, azt követelve, hogy cseréljék korszerűbbre az ócska lemezautókat és a festett ablakú buszokat.

A Warszawa taxi csomagtartójába épp hogy befért egy pedálos játékautó
Fotó: Magyar Fotográfiai Múzeum

Világító fényszórós és dudával felszerelt pedálos autóhoz azonban igazán nehéz volt hozzájutni. Korántsem csak fiúk vágytak rá, egy kislányos nagymama egyenesen a moszkvai GUM áruháznak írt levelet, mert olvasta az újságban, hogy ott kapható. Amikor azután tömegével kezdték importálni, nálunk is egyre jobban elterjedt, csak az elektronikai játékok terjedése szorította ki a piacról. Akinek azonban gyerekkorában volt, az felnőttként is szívesen emlékezik rá, még ma is sokan gyűjtik és restaurálják a régi darabokat.

Felújításra váró Moszkvicsok lehetnek unokáink játékszerei
Fotó: Pedálos Moszkvics Múzeum

Manapság is keresett

Idézőjel ikon

80-100 példányom van a különféle változatokból, és szeretnék egy kiállítást létrehozni belőlük

– mondta el a Díványnak Józsa Attila, aki maga is megszállott gyűjtő, bár amióta édesapa lett, kevesebb idő jut a hobbijára.

A Csernobil melletti Pripjaty gyerekeknek szóló rendezvénye még az atomerőmű-baleset előtt
Fotó: Helytörténeti Múzeum, Szlavutics

Budapesten 2008-ban volt az első Pedálos Moszkvics Találkozó, de van saját rajongói oldaluk is, ahol nemcsak felújítási ötleteket, hanem fellelt alkatrészeket is csereberélnek. Ha ennyire becsben tartják, talán még unokáik is játszhatnak majd nagyszüleik örökségével.

Ha szívesen olvasnál még hazai játékokról, azt ide kattintva megteheted.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.