Elveszítheted minden adatod a népszerű Google-applikációban, így tehetsz ellene

Olvasási idő kb. 1 perc

Minden adatot törölni fog a Google azokról a helyekről, amelyeket a felhasználók korábban meglátogattak. A Térkép applikáció „idővonala” továbbra is működni fog azoknál, akik ezt választják, ám az adatokat nem a Google fogja tárolni, hanem az adott eszközön lesznek elmentve.

Sok Google-felhasználó kapott nemrégiben emailt a techóriástól, amelyben arra figyelmeztetik, hogy december 1-jéig mentse el a korábbi utazásait, mert azokat a cég a határidő lejártával törölni fogja. A felhasználóknak továbbra is lehetőségük lesz elmenteni adataikat, ha aggódnak az elvesztésük miatt, vagy ha szinkronizálni akarják azokat a különféle eszközeik között, de ez már nem fog alapértelmezetten megtörténni.

Kevesebb ideig őrzi meg a Google az adatokat a térkép-applikációban

Lerövidül az az idő is, ameddig a vállalat a helyelőzményeket megőrzi. Eddig ez másfél év volt, ami azonban három hónapra változik. A változásokról azok a felhasználók is előbb-utóbb értesítést fognak kapni, akiknek eddig még nem érkezett ilyen e-mail a postaládájukba. A Google kifejezetten nem indokolta meg a változtatásokat, ám az utóbbi időben sokszor kritizálták a vállalatot amiatt, hogy kiadja a hatóságoknak ezeket az érzékeny adatokat.

Kérheted, hogy a Google-applikációban kockázzanak ki személyes részleteket az utcaképről
Fotó: Csondy / Getty Images Hungary

Amennyiben aggódsz amiatt, hogy a Google milyen információkkal rendelkezik rólad, érdemes lehet megnézned, milyen fotókat készített otthonodról és ingóságaidról a cég kamerás autója. Ha olyat találsz az utcaképeken, amit nem szeretnél, hogy publikus legyen, pár kattintással jelezheted a Google-nak, hogy mit szeretnél kikockázni. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.