5 „stressznyelv” létezik, te melyiket beszéled?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Néha nagyon nehéz megérteni a másikat, még akkor is, ha egy nyelvet beszélünk. Talán te is érezted már úgy egy vita során, hogy elbeszéltek egymás mellett. Úgy tűnik, hogy ennek alapja is van, a kutatók szerint 5 különböző „stressznyelvet” beszélhetünk.

Az ember néha akarva-akaratlan vitákba keveredik, és az is előfordul, hogy ezek parttalanná válnak, mintha a másik fél direkt nem akarna minket megérteni. Ilyenkor úgy érezheted, mintha különböző nyelveket beszélnétek. Kiderült, hogy ez talán nem is áll messze az igazságtól, ugyanis ezek a kommunikációs nehézségek az eltérő stressznyelvekből adódhatnak, ami lényegében a különböző gondolkodásmódokat jelenti, ahogyan a kihívást jelentő helyzetekre reagálunk.

Mi történik stressz esetén?

Amikor stresszesek vagyunk, a vér a testünkbe áramolva elhagyja a homloklebeny területét. Tehát egyfajta offline állapotba kerül a homloklebenyünk. amely olyan funkciókért felelős, mint az önkontroll, az érzelmek és a gondolkodás. Amikor vitatkozunk, nem ugyanazt a nyelvet beszéljük, ilyenkor nehezen kommunikálunk, és nehezen halljuk meg egymást. Ez megmagyarázza, hogy bizonyos helyzetekben miért érezzük úgy, hogy egyszerűen nem tudunk szót érteni a partnerükkel, gyermekükkel vagy barátainkkal.

A szakértők 5-féle „stressznyelvet” különböztettek meg
Fotó: Liubomyr Vorona / Getty Images Hungary

Te milyen „stressznyelven” beszélsz?

A szakértők 5-féle „stressznyelvet” különböztettek meg. Ezek közül egybe, de akár többe is beletartozhatunk.

A lefagyó: az ő válaszuk egy stresszes helyzetre a lefagyás. Reménytelennek, tehetetlennek és bénultnak érezheted magad, ha ebbe a kategóriába tartozol.

A robbanó: a stresszes helyzetre adott válasz ebben az esetben a „harcolj vagy menekülj”. Ez a személy ingerlékeny, frusztrált vagy dühös lehet, vagy akár el is hagyhatja a helyzetet, amelyet nem tud kezelni.

A fixáló (megoldó, rögzítő): ez a reakció tipikusan a nők stresszreakciója szokott lenni. Ennek a része a megnyugtatás, az emberek kedvében járás, de a határok túllépése is, az olyan emberek feletti „anyáskodás”, akik nem a gyerekeid.  

Az önzsibbasztó: ez a „stressznyelv” olyan személyt takar, aki elzsibbasztja magát a külvilággal szemben, amikor a dolgok nem mennek jól, például drogokkal, alkohollal, online játékokkal, túlhajszolással vagy túl sok edzéssel próbál megküzdeni a stresszel.

A tagadó: ez az a személy, aki a stresszre válaszul toxikus pozitivitással rendelkezik, és a valóság elkerülése érdekében túlzottan optimista lehet.

Melyik vagy te?

Önmagunkat besorolni nehéz lehet. Érdemes megkérdezni a körülöttünk lévőket, hogy hogyan szoktunk reagálni a stresszes helyzetekre. Ne feledd, hogy több kategóriába is tartozhatsz, illetve bizonyos emberek különböző stresszreakciókat válthatnak ki belőled: lehet, hogy másképp reagálsz például a szüleidre, mint a párodra vagy a főnöködre.

A „stressznyelv” ismeretének fontossága

A „stressznyelv” ismerete azért nagyon fontos, hogy megtanuld, hogyan kezeld saját magadat és a körülötted élőket stressz esetén. Valamint így képes leszel előre látni, hogyan reagálhat a barátod, a főnököd vagy a partnered egy vita során, ami nyugodtabb és eredményesebb beszélgetésekhez vezethet. A megértése segíthet biztosabb alapokra helyezni a kapcsolatokat. Ez egy címkének tűnhet, de valójában a jobb kommunikáció lehetőségét hordozza.

Ráadásul ez egy jó módja lehet a problémás viselkedésmódok megváltoztatásának. Lehetetlen megváltoztatni valamit, ha nem veszed észre, hogy csinálod. Annak megértése, hogy hogyan reagálsz a stresszre, lehet az első lépés abban, hogy megértsd, hogyan viselkedsz egy vitában vagy más nehéz helyzetben.

Például, ha robbanó vagy, és stresszes pillanatokban dühösen reagálsz, az agresszió mintájának azonosítása lehetővé teszi, hogy legközelebb megállítsd.

Elbeszélünk egymás mellett a stresszes vitahelyzetekben
Fotó: janiecbros / Getty Images Hungary

A stressz kezelésének egyéb módjai

A stressz rossz hatással lehet a mentális és a fizikai egészségedre egyaránt. Olyan fizikai tüneteket okozhat, mint a fejfájás, a mellkasi fájdalom, az alvászavarok és a fáradtság, emellett olyan érzelmi állapotokat is, mint a szomorúság, a düh vagy a túlterheltség. Valószínűleg ok-okozati összefüggésben áll a szorongásos és depressziós zavarok kialakulásával. Ráadásul a krónikus stressz olyan súlyos problémákhoz vezethet, mint a szívbetegségek és a magas vérnyomás.

Vagyis az egészségednek is jót tesz, ha felismered, hogyan reagálsz stresszes helyzetekben, és megpróbálod ezeket kezelni. A stressz kezelésének megkönnyítése érdekében próbálj meg mindennap ugyanabban az időpontban enni, és alakíts ki lefekvési rutint, edzésprogramot és rendszeres hobbit, amire támaszkodhatsz.

Próbálj meg ne agyi, hanem testi választ adni a stresszre, például légzőgyakorlatokat végezni a pozitív gondolkodás helyett, így hozhatod nyugodt állapotba a tested. Ha úgy érzed, hogy a stressz már a mindennapjaidra is hatással van, és az egészségedet veszélyezteti, jó ötlet lehet szakember segítségét kérni.

Úgy érzed, valaki figyel? Az alábbi cikkünkben megtudhatod, hogy mi lehet ennek az oka. 

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.